Scott Hale

♦ Scott Kenvard Hale ♦

♦ ♦ 27 ♦ ♦ ♦ 1985. szeptember 16. New York ♦ ♦ ♦ Férfi ♦ ♦ ♦ Nyomkereső ♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Hidegvérrel meggyilkol bárkit, aki útjába áll, nem érdekli az emberek baja. Talán a szőke lány, aki tud a lelkére beszélni, és megváltoztatja valamennyire? Nem barátkozós, és sosem mosolyog, mindig fagyos, és rideg, senkivel sem foglalkozik, talán egy személlyel, aki most nincs vele.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Kékes zöld szemek, 190cm magas, izmos test, fekete haj. Az egyszerű ruhákat szereti, amiben még is kicsit morbidnak hat.

♦ ♦VÁLASZTOTT♦ ♦
-

♦ ♦KÉPESSÉG♦ ♦
Kiélezett érzékek.
Észrevétlenül tud megjelenni, eltűnni bárhonnan. Hallása a földön élő összes vámpírénál jobb. Ha rátámadnak, testéből sötét energia szabadul fel, és addig nem adja fel a harcot, ameddig a másik a földön nem marad. Percekig képes lebénítani ellenfelét.
Gondolatátvitel érintéssel.
Ha hozzád ér,a gondolatait tudja továbbítani neked képek formájában.

♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
mitől fél: Hogy Valerie nem fogadja el

amiben kiemelkedő: A félelem keltésben.

amiben rossz: A bájolgásban.


♦ ♦MÚLT♦ ♦

Viharos éjszaka volt, sosem felejtem, mikor a szemem láttára meggyilkolták a nővérem. Három évvel volt idősebb, mint én. Akkor, és ott megfogadtam, hogy megtalálom a gyilkosait, és megkínzom őket, mielőtt megölöm mindet. Apám meghalt, mikor még kicsi voltam. Anya elhagyott, be előtte még átvitt Dracville-be, a nagyiékhoz, ott találkoztam össze egy igazán édes leányzóval, Valerie-vel. Annyi szörnyűség bujkált benne, hogy muszáj voltam valamilyen szinten távol tartani őt magamtól. Tizenöt voltam, mikor a nagyiék is meghaltak, ekkor kerültem át Valerie-ékhez, de csak egy évet töltöttem náluk, a következő év már az éjszaka házában ért, miután megjelöltek. És itt kezdtem felvenni azt a maszkot, amit még most is viselek. Négy évig nem láttam a lányt, ahogy kikerültem a suliból visszakérettem magam Dracville-be, tudtam, és éreztem, hogy valami fontos esemény következik hamarosan. És én szerettem volna bevégezni, mivel a közelben voltam. Napokig figyeltem a lányt, aki idő közben felcseperedett, és már nem az a 12 éves kis fruska volt. Valerie-ből gyönyörű nő lett. Egy sötét napot választottam ki, hogy megjelölhessem, tudtam, hogy belőle egy erős vámpír lesz, jó képességgel, és megfelelő tudással, ha leveti a gátlásait. Tudtam, hogy utálni fog ezért, hogy soha többet nem akar majd látni, pontosan ezért nem mutattam az arcom akkor, amikor megjelöltem. Hihetetlen, hogy egyetlen pillantásával képes volt a szívemig hatolni, de ezt sosem tudhatja meg. Ő jelölt, én pedig már vámpír. Előbb kellett volna cselekednem, de addigra a szívét így is eladta másnak. Eltűntem egy időre, hogy felkutassam a nővérem gyilkosait, tudtam, hogy Val jó kezekben lesz az Éjszaka Házában Dracville-ben. De mire visszaértem, felszámolták az iskolát. Fogalmam sem volt, hogy merre lehet, az ösztöneimre hagyatkoztam, hogy megtaláljam a lányt, és ahogy sikerült rábukkannom a nyomára utána indultam, de közben több gyerek is áldozatul esett, hol az éhségemnek, hogy pedig annak, hogy megéreztem, hogy itt az idő a jelöltségre... Most pedig már egyenes utam Ever Rose Hill-be vezet, hogy Valerie-t ismét lássam. Még egy évet nem bírnék ki nélküle, látnom kell.

Hetek óta itt vagyok már a városban, és figyelem Valerie minden egyes lépését, de most valamerre eltűnt, talán valaki elhívta, a város végéig követtem mikor elindult, de tudtam, hogy vissza fog jönni, én pedig várni fogok rá, hogy elmondjam mit tettem velem, és hogy miért.

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
Hozott példa.

-Értem, szóval most azért jöttél, hogy az eddigi tökéletlen életemet még jobban tönkre vágjad.-pattanok ki a kocsiból ahogy hazafuvaroztam apámat, hogy megmutassam neki hol lakok, csak épp arra nem számoltam, hogy itt is akar időzni egy darabig.
-Megmondtam már, hogy kicsit elkéstél azzal, hogy megzabolázz. Oké te vagy az apám, de könyörgöm... Tizenhat év!-hányom a szemére ordítva, miközben végigdübörgök a lakáson, majd fel az emeletre.
-Tizenhat évig szartál a fejemre öregem, most pedig meg akarod szabni, hogy mit csináljak? Hát fater kurva szar ajtón kopogtatsz. És pont leszarom, hogy ragadozó vámpír vagy.-állok meg a vendégszoba előtt, és kivágtam az ajtót.
-Tessék helyezd magad kényelembe. Vadászni úgy is elmész, tehát nem ajánlom fel, hogy a hűtőben lenne neked bármi is.-kellemetlen ismerősöm ki tudja meddig kíván majd a nyakamon lógni csak azért, hogy megkeserítse az életemet. Dühösen fújok egyet, majd odébb állok az ajtóból, hogy be tudjon menni.
-Ígérd meg, hogy három napnál nem maradsz tovább. Mert akkor megkeserítem az életed.-nézek a szemeibe, és ajkamba kell harapjak, hogy ne mondjak valami csúnyát is hozzá.
-Egyébként visszatérve a kérdésedre, de, igen, eljegyzett már. És ez ellen nem tehetsz semmit! A leánybúcsú már megvolt, tehát már csak az esküvő van hátra. És ne merészeld tökre tenni Nero, mert nem tudom mid fogja ezt bánni.-teszem csípőre a kezem, és vörös íriszeit fogva tartom pillantásommal. Hagyom, hogy megkeresse tekintetével a gyűrűmet, majd önelégült vigyort villantva meg is mozdítom az ujjam.
-Ugye milyen aranyos darab?-emelem az arcom elé a kezem, ezzel is ingerelve az apámat.
-A lányoknak nagyon bejött, azt mondták igazán jó ízlésem van. Remélem te is büszke vagy a kislányodra, amiért ennyire egyedülállóan szép, tehetséges, és egy elbaszott hibrid.-a mondat végére ismét felemelkedett a hangszínem, kezemet magam mellé ejtem, és hanyagul neki támaszkodok az ajtófélfának.
-Tehát, ha jót akarsz magadnak kedves apukám, akkor még a házamban is messzire elkerülsz, mert nincs kedvem egy helyiségben veled lenni. Ha csak a kényszer úgy nem hozza. A függönyök elég fényt tudnak kinn tartani napos időben, szóval nem fogod világítva, csillámolva eltölteni a napot, a tévé több csatornás. Egyébként meg szerintem feltalálod magad. Ha még is valakit bosszantani akarsz, akkor pedig csomagolsz és költözöl, mert én nem vagyok rá vevő. Egyébként kérdésedet megelőzve, igen már találtam egy tanárt magamnak, aki segített, hogy hogyan gyakorolhatom a képességem, ezzel sem kell fáradnod. Hogy már a másik tanáromról ne is essék szó. Igen köszönöm elég nagy vagyok már, hogy eldöntsem mi a jó nekem, és mi nem.-zártam le ezzel a kis kitörésemet.
-Esetleg kell valami?-kérdezek most már rá. Még arra sem gondoltam, hogy megöleljem vagy ilyenek, esetleg odaszaladjak hozzá... Nem, egyáltalán, még kényszerem sem volt hozzá. Egy kibaszott üzletember, és soha nem törődött velem. Anyuval vajon mi lehet? Egyáltalán túl élte, hogy én megszülettem? Még mindig rengeteg kérdésem van, de inkább sosem fogom feltenni őket. Apám nem fogja megtapasztani azt, hogy valaha én szomorú is voltam. Lásson inkább hisztis picsának, mint most, de szomorúnak soha. Valamikor még miatta is voltak álmatlan éjszakáim, de mostanra már kinőttem őket.
~Akkor is jó őt ilyen közel tudni magamhoz.~megrázom a fejem a kis gondolatra, és átkozom a percet, hogy megint gyenge az akaraterőm. Ilyenek a kapcsolatok... Szülő gyermek... Én pedig sosem tapasztalhatom meg...

♦ ♦ Play by - Tyler Hoechlin ♦ ♦