Loranys rejtekhelye

A vörösvámpírjelöltek vezetőjének "szobája".

Asaliah utasításait követve, megtaláltam a helyet, ahol le kell mennem a járatokba. Az állomáshoz könnyű volt eltalálni, csak követni kellett a síneket.
A sötét magába zárt, de pár pillanat alatt hozzászokott a szemem. Próbáltam halkan lépkedni, de a talaj kiegyetlenítettsége nem segített hozzá.
Szóval, most egy vérszomjas lányra vadászok, hogy megtudjam, miért vérszomjas, és mi a fr@ncért olyan amilyen.- foglaltam össze magamban. Ja, jut eszembe, meg Asaliah-t is meg akarta ölni. Nem egy elfelejtendő faktor.
Hallottam egy neszt a hátam mögül. Megpördültem és egy vörös szempárral találtam szembe magam.
- Hali.- vigyorogtam.- Ezra vagyok.
A látvány csöppet se rémített meg, mivel már tudtam mire számítsak. Először úgy döntöttem, hogy a legjobb megoldás nem elmebetegként közeledni felé.

A keze megtalálta a torkomat. Mintha Asa is pont ezt a pozíciót írta volna le... Egy pillanatra gondolkodóba ejtett a helyzet iróniája. Ha én gyilkolni akarnék, előbb mondjuk.... kiszúrnám annak a valakinek a szemét, de a folytogatás az olyan, olyan klisé.
- Nem is azért jöttem, hogy rögtön eltávozzak.- maradt a halvány mosoly a szám szögletében. Ilyen könnyen nem ijeszt meg.
- Ha meg nem lennék bolond, minek érné meg egyáltalán létezni?- kérdeztem már-már komikusan, mintha egy kényelmes nappaliban ücsörögnénk, a kávénk mellett.
- Nos, Lor... ööö, Lor. - Oké, szánom, bánom vétkeimet, de nagyon sz@r a névmemóriám, és csak az arra érdemeseket jegyzem meg. Egy olyan egyedét, akit még csak nem is láttam, esélytelen...- Milyen itt lent az élet? - néztem körbe szemeimmel, hisz forgolódni nem tudtam a szorítása miatt. - Nem túl... nedves?
Ezt legszívesebben most más kontextusban kérdezném tőle, mert enyhén bűzlik, meg koszos, de alapjáraton jó nő lenne.

- Igazából, erre még nem is válaszoltam. - folytattam a csevegő hangnemben.
Nem is azért jöttem, hogy kifecsegjem, mit akarunk megtudni, illetve Asaliah, mert nekem halál mindegy, csak egy paraszt vagyok a sakktáblán. Meg talán az életben is. Ez van.
Más módszereket alkalmazva kell kiszednem belőle...
A következő pillanatba neki lökött a mögöttem lévő falnak. Meghökkentem. Nem számítottam rá, hogy ekkora ereje van, hiába a figyelmeztetéseknek. Egy lányból senki nem nézi ki, hogy ölni tudna... főleg ebből. Van valami bájos a pofikájában. Csak a szemei nem illenek bele, mintha valami rosszulsikerült fénykép lenne, ahol vörösszemkorrekciót nem alkalmaztak.
- Mindanyian követünk el hibákat...- mondtam sejtelmesen, az ikrekre gondolva, akikkel megcsaltam Emily-t.- De én még egyet se bántam meg.
Adrenalin löket csapott meg, amikor elkezdte szívni a véremet. Szóval így állunk?! Zsebemből fél kézzel előkaptam a kis bicskám, és ejtettem egy sebet a csuklóján, amit felelőtlenül a falnak támasztva hagyott mellettem. Gyorsan visszadugtam a kést és már nyalam is le a vérét. Furcsa volt. Kicsit se hasonlított Asaliah-éra. Volt benne valami... gonosz. És határozottan nem finom. Köptem is egyet, a feje mellett.

- Nem volt szükségem engedélyre, hogy megtegyem. - sziszegtem vissza, fuldokló hangon.
Kezd eldurvulni a játék, de még mindig nem érzem fenyegetettnek magam, annak ellenére, hogy a csaj démoni éne készült kitörni.
- Ilyen alapon kvittek vagyunk. - mosolyogtam megint.
Igen, határozottan szeretem egyenlíteni a számlát. Elvette a bicskámat.
- Hé, arra vigyázzál, nem olcsó darab!- szóltam rá, mire elkezdett vagdosni vele. Pszcihopata.
Az első fájdalomlöketeket viszont elnyomta a kéj, amit a szívása alatt éreztem. Nem akartam, hogy vége legyen, csak hadd szívjon.
Mire abbahagyta a harapdálást, már kész szitának éreztem magam. Nüx segíts! Nem az volt az életcélom, hogy tésztaszűrésre használjanak.
Miután befejezte, úgy nézett rám, mint egy ma született bárány. Na ezt utálom a nőkben, hogy a színészet mesterei!
- Mi az, lejjebb már nem volt merszed menni?- kérdeztem csípkelődően. Én se tudom, miért ásom magam alatt a földet, de nem volt rossz érzés rágondolni, hogy mitörténne, ha a gatyámban búvó szörnyecskét is kezelésbe venné...

- Te se tudhatod, mit érzek. - mondtam egyszerűen. Bár, ki tudja?! A csajoknak nagyobb az empátia képessége, de igazából lesz@rom. Azt is, hogy mit érez, meg, hogy én mitérzek.
- Imádom. - feleltem szarkasztikusan. - Ki ne szeretné?!
Ez költői kérdés volt, de amilyen elmebeteg, még kész megválaszolni...
El kellett gondolkodnom, milyen választási lehetőségeim vannak, de gyakorlatilag még foggalmam se volt az alku mibenlétéről.
- Éspedig?
Bármit kér, még választhatom a halált, és ez megnyugtatóan hatott rám. Akkor Nüx már tényleg velem lesz. Na ezt gyorsan ki kell vernem a fejemből! Még nincs kedvem meghalni.
- Honnan veszed?- mosolyodtam el megint. - Persze, csak ha a száddal tennéd...
Nem sok esélyt láttam rá, hogy lesz.opjon, de hát az ember ott próbálkozik, ahol csak teheti, nemde?

A meleg szónál csak felvontam a szemöldökömet. Ha bu.zi lennék, akkor most éppen se.ggbe t.osznék pár srácot a tus alatt, nem itt kaszaboltatnám szét magam... Végül is, akármennyire csábítóan hangzik az előző, örülök, hogy itt vagyok.
- Rendben. - bólintottam rá.
Újabb játék... már kezdtem megszokni, hogy itt Rose Hill-ben a kislányokat csak a játékokkal tudom megkapni. De hát akklimatizálódni kell...
- A fájdalmat csak egy hajszálér választja el a kéjtől. - vigyorodtam el.
Amikor megmarkolt, akkor olyan közel került hozzám, hogy meg tudjam csókolni. Ez az én hozzávalóm a játékhoz, a megpecsételés.
- Róla?- néztem le a gatyámra. - Hát igazából már magamnak felfedeztem, de azért anyukám is nagy szerepet játszott benne, hogy észrevegyem...- vigyorodtam el.
Ha nem pontosan kérdez, akkor nem pontosan válaszolok, így megy ez..
- Én jövök.- vigyorodtam el. - Hány pasival szexeltél eddig?- ezt félre se lehet érteni.

A falak mentén egy világosabb helységhez értem. Gyorsan felmértem a terepet. Ketten bent, egy kint.
Na várjunk csak, nem egy valakiről volt szó?!
Hangtalanul odamentem a csajhoz, aki szemmel láthatóan leskelődött a benti pár után.
- Kiket kukkolunk?- kérdeztem suttogva.
Valószínűleg ijesztő látványt nyújtottam, vörös szemekkel és smink nélkül, a semmiből előbukkanva, de nem törődtem vele.
Megéreztem a csaj vérének lüktetését. Ez most komoly? Szinte hallom... Nyeltem egyet és a bent lévőkre néztem. Egy srác meg egy csaj..
A csaj, azt hiszem, őt kellett megtalálnom. Akkor ő itt mellettem...?

- Ahá. - mondam komoly fejjel. - Szóval te tartod a gyertyát?- kérdeztem szúrósan. Lehet, hogy épp a lelkébe gázolok ennek a csajnak. A cipőjét elnézve, úgyse jöttünk volna ki igazán...
Ahogy a bentieket elnézem, nem szorulnak segítségre.
A következő pillanatban egy kard termett előttem. Hohó, lassan a testtel!
- Jobbnál jobbakat kérdezel. - közöltem szarkasztikusan. Illetve úgy akartam, de majdnem besz@rtam az éles cucctól, amivel fenyegetett.
- Az igazság az, hogy foggalmam sincs.- nyeltem megint.
Csak azokat a szavakat tudtam elismételni, amiket már hallottam, azokhoz pedig erős koncentráció kellett, hogy fel tudjam idézni. Mintha nem éppen arra koncentráltam volna, hanem a ruhám éppségével...
- Nüx tett ilyenné!- védtem meg magam. Kezdett felbőszíteni az a hülye vágóeszköz előttem.

Kicsit felbőszítettem az epés megjegyzésemmel, mire csak a kardját villogtatta.
- Én feleltem. - vontam meg egyszerűen a vállam. - És ha tudod, ki vagyok, akkor minek kérdezed?!
Éreztem, hogy itt nagyobb erők dolgoznak, mint hogy abba nekem beleszólásom lenne. Az viszont határozottan nem tetszik, hogy még mindig felém szorítja a kardot, hátrálásra késztetve.
Egy jól irányzott rúgással kilöktem a kezéből, és az méterekre repült.
- Na, így már sokkal jobb. - proltam le a felsőmet. - Nem szeretem veszélyeztetve érezni magam.- mondtam fenyegető szemekkel.
Akkor is meg tudom magam védeni, ha nincs nálam a paprika srpray-m, jutott hirtelen eszembe. Ez tetszik.
- Ne üvöltözz velem, te rib@nc!- kiabáltam vissza. - Már válaszoltam, ha arra vagy kíváncsi, hogy kit láttam meg a halálom után először, akkor rossz helyen keresgélsz. Nem tudom a nevét.
És ez igaz is. Tudom, hogy a lovaglást tanítja, voltam egy óráján, de a nevét marhára nem sikerült megjegyeznem... igazából nem is nagyon érdekelt akkor. Máskor meg nem mutatkozott be...

Na jó, volt már egy pár furcsa csajom, de ilyennel még nem találkoztam.
- Hé, és hol marad a gyöngédség?- kérdeztem színészien, mikor hátrarántotta a fejem. De azért éreztem, hogy valamennyire mégis csak hatok rá, hisz közel maradt. A testbeszéd a legárulkodóbb.
- Miért ne? Nem tűnt úgy, hogy nagyon tiltakoztál volna...- nyaltam le a számat.
Pontosította a kérdést, amit én már egy másik kérdésnek vettem, de ő nem válaszolt az előbbire. Ez így nem tisztességes. Csalókkal nem ér játszani..
- Hát tudod, egy ilyen srácnak, mint nekem, vannak összeköttetéseim... - tértem ki. - Válaszolj az első kérdésre, ha többet akarsz megtudni!
Erre mondja nekem valaki, hogy nem tudok játszani!
- A másik kérdésem pedig...- egy kicsit gondolkodóba estem. Most már nem ártana rátérni az eredeti célra, ami miatt idejöttem. - Ki változtatott át, vörös szeművé?

Az agyam megáll, még képes engem okolni...
- Miattam? Igaz, de ha nem törtél volna rám egy karddal, most nem lennék k.urva pipa rád!- mondram mérgesen.
Az előbbi karate mutatványom meglepte. Igazából, engem is... Még jó, hogy jártam kick-boxra Philadelphiában.
- Ez igaz, bár én csak úgy hívom, hogy élet...- fintorodtam el. Közben nem kerülte el a tekintetem, hogy a kardjához araszol. Ha még egyszer rám meri szegezni, akkor kitöröm a kezét!
Következő kérdésére, az égre emeltem a tekintetem. Jobban mondva, földre. Azaz, az alagút tetejére. Na, idelent teljesen megváltozik a világ...
- Már válaszoltam. - fújtam ki a levegőt. Most az egyszer nem bőszítem fel magam. - Akit láttam, nem ismerem, nem tudom a vámpír nevét! Oké?! És most ha megbocsájtasz...
Elővettem az egyik tasakot, amit a proftól kaptam és kilyukasztottam a fogammal. Érdekes, azelőtt írtóztam tőle, a bálon becsiccsentettem, és most meg kívánom, nagyon is.
- Megkínálnálak, de éhes vagyok. - mondtam, és elkezdtem inni a tartalmát.

Az engem meg már hol érdekeljen? Bízzon meg abban, akiben akar, én nem kérek belőle. Ha ez a kardjával együtt jár.
Következő kommentjére is csak megvontam a vállamat.
- Mindenesetre, jobb, mint a halál.- mondtam csendesen.
A vér viszont pazar volt. Na nem olyan jó, mint a professzoré, de az nem volt zacskózott, hanem friss és meleg volt, ezt pedig túlzással se nevezhetnénk langyosnak. Ráadásul tök személytelen. Arra vágytam, hogy igazi emberből meríthessem a vért. Hoppá, ez ijesztő gondolat.
- Kösz.- néztem fel az ivásból. - Ha te kajálnál, és más fújjogna, akkor neked se esne jól...
Bár nekem egy csöppet se vett ez el az éhségemből, így ugyanolyan lendülettel folytattam tovább.
Minden erőmre szükség volt, hogy fel tudjam idézni.
- Hosszú haja volt... és sötét.
Ezennel Elle Bloomberg megkapja az emlékezés aranykoszorúját, aki átnyújtja... várj, nem emlékszem...
- De nem tök mindegy neked?- kérdeztem mogorván.