Loranys rejtekhelye

A szememben a rossz emlék szikrája pattogott.
- Erről igazán nem akarok beszélni!...- mondtam mérgesen. Semmi köze a halálomhoz. Senkinek semmi köze hozzá! Ha már nem tudtak ott lenni, valaki, bárki, hogy egy utolsó pillanást vethessek egy szerettemre, vagy akárkire, aki mellettem állt, csak a professzor. Ezért hálával tartozom neki.
Felhorkantottam.
- Ha vámpír leszel, akkor majd úgyis meg kell szeretned.- forgattam a szemeimet.
Kicsepegtettem az utolsó vérmaradványt is a zacsekból. Hmm, ez fincsi volt.
Loranys? Szóval a csaj tényleg az, akit meg kellett keresnem.
- Mondd meg neki te!- válaszoltam. - Nem vagyok senki küldönce...
A vért viszont úgy is be kell adnom neki, de most nem akarom megzavarni, akármit is művelnek... nem az én dolgom. És nem szívesen kezdeném úgy a kapcsolatunkat, hogy magamra haragítom.
Végül úgy döntöttem, ezt is teszem, majd később felkeresem. Ott hagytam a kukkoló csajt és felfedező útra indultam.

//Elle Bloomberg beugrója//

- Milyen igazságtalan az élet...- mondtam egy szarkasztikus horkantással.
Következő válasza azonban meglepett. Kis idő kellett, hogy leessen, nem az első kérdésemre válaszolt, hanem már a másodikra. Az, hogy valaki életében csak egy valaki legyen, és az is tanár... az már beteges.
- Sosem bírtam őket.- fintorodtam el.
Most már az is kiderült, hogy okkal. Nem értem meg azt az életfilozófiát, ami arra visz, hogy tanár legyél...
- Már megbocsáss, de tudok egy s mást a női nemről. - villantottam rá kisfiús mosolyomat. Persze, túlontúl sok lett volna, ha mindent tudnom kéne, de már ennyivel is tudok boldogulni.
Újra kérdezett, de rögtön meg is válaszolta magának. Akor az én jelenlétem már fölöslegessé vált, akár mehetnék is... ha ez a cucc nem lenne a kezemen.
Szerencsére nem kellett kitalálnom okot, vagy még jobban felhúznom azzal, hogy mert engem vétek lenne beköpni, mert előugrott...
- Asaliah? - néztem nagy szemekkel. B@sszus, most nem áll jól a szénám... miért most kellett erre vetődnie? Vagy csak a nagy megmentés szerepre vágyott? Hát nem fogok neki évekig hálálkozni. Igaz, enyhén szorult helyzetbe kerültem, de képes lettem volna kivágni magam belőle, valahogy...
Szétszedte a bilincset, mire megdörzsöltem a csuklóimat. Most van két szép karkötőm, csodás..
- Rendben, benne vagyok, menjünk!- vigyorogtam a lányra. Most aztán láthatja, hogy mégiscsak élve és... kis sérülésekkel megúsztam az "életveszélyes" kalandomat.

//Éjszaka háza/...//

Bár a múltkor nem erre jöttem, most is gond nélkül idetaláltam. Óvatos léptekkel mentem a föld alatti folyósón, nehogy meghalljanak. Az egyik beugróba bepillantva egy lányt láttam a földön kuporogni, de túlságosan belemélyedt valamibe, nem vett észre. Azon kezdtem el tűnődni, hogy valyon mennyi ilyen kis szörnyecske él a föld alatt...
Megérkeztem a másik lány helyére, ahol a múltkor is jártam. Büdös patkány és szemét szag keveredett, de nem foglalkoztam vele. Gondoltam, megvárom őt itt, de ahogy beléptem, észrevettem, hogy már itt van.
- Nálad maradt valamim!- vágtam bele kertelés nélkül. Ugyan már, udvariasság ennek? Még nem felejtettem el, hogy teljesen szitává vagdosott... Remélem, a meglepetés hevében gyorsan odaadja a bicskát és én már itt sem vagyok...

Újra az ismerős kéz fonódott a nyakam köré, a hozzátartozó ismerős vörösen ízzó szempárral társulva.
- Csak itt-ott, de látod, hogy nem bírom sokáig nélküled.- tért vissza a régi pimasz énem. Mikor elengedte a nyakam, megdörzsölgettem magamnak.
Lazán elővette a zsebéből a késem, és nagyképűen közölte, hogy az övé. Még mit nem! Figyelem, hogy visszacsúsztatja a farzsebébe, és nem tudok mit tenni, még is csak férfiból vagyok, meg kell állapítanom, hogy nem rossz a hátsó fele... Nem bánom, hogy onnan kell megszereznem a késemet.
- És mi vehetne rá, hogy visszaad?- kérdezem féloldalas mosollyal. Csak lazán, nem akarom, hogy megtudja, mennyit is ér nekem...
A kérdésére megnyalom a szám szélét.
- Miért, mit ihatnék idelent?- nézek körbe a bűzgödörben. Tény, talán az ő kuckója, vagy minek nevezzem, egy árnyalatnival tisztábbnak tűnik a folyósótól, de azért a komfortos otthon fogalmától még távol áll.

Bár csak a szemét forgatja, tudom, hogy élvezi, hogy ő tűnhet erősebbnek. A nők sosem voltak normálisak, ez alól a vörösek sem kivételek.
- Milyen kedves fogadtatás.- mondom gunyorosan.- És igazán megnyugtató, hogy nem akarod, hogy fájjon!- vigyorogtam rá most már teljesen. Most megfogtam. Kíváncsi vagyok, mivel hárítja ezt el...
Szavaiból arra kell következtetnem, hogy a bicskát még is csak magamnak kell visszaszereznem. Az teljességgel kizárt, hogy anélkül távozzak ma innen.
Súlyos hiba volt, hogy hátat fordított nekem. Közelebb léptem és átkaroltam hátulról. Az orromba szökő bűzzel mit se törődtem. Ha egy férfi ember képes egy életen át a saját bűzében élnie, ez már meg se kottyan. Bizony, előfordult, hogy drága öcsém hetekig ki se jött a szobájából... na ez a szag ahhoz semmi.
- Biztos van valami...- suttogtam a fülébe, miközben az egyik kezemet észrevétlenül a farzsebébe csúsztattam.

Még is sikerült neki valahogy kivágnia magát a cukkolódás alól, na sebaj.
- Hogy te milyen gondos vagy!- vágom rá. Na végre, egy mosolyt sikerült csalnom az arcára, még ha gonosz mosoly is, de már van köze egy igazihoz. Még a végén kiderül, hogy nem is olyan rossz kislány ő, mint aminek mutatja magát... Végül is, már az is haladás, hogy legalább 10 perce itt vagyok és még mindig épen és sértetlenül.
- De akkor te is úgy gondolod, hogy szexy, ez megnyugtató!- fordultam hátra, ellenőrizni, hogy valóban megvan-e a saját s.eggem.
Nem hagyta, hogy kikaparjam a bicskát a zsebéből, de valahogy az éles érzés elmaradt, akkor is, amikor a falhoz nyomott.
Csak néztem a mellei közt eltűni kés után. Nem mondhatom kifejezetten azt, hogy rossz helyre került, de azért helyet cserélnék vele.
- Valamit el kell árulnom...- vigyorogtam az arcába, miután abbahagyta a fenyegetőzést. - Mióta nem találkoztunk, mondjuk úgy, szintet léptem, mint szuper Márió.
Miután ez a magyarázat nem volt elég érthető, folytattam.
- Ötödéves lettem, és ajándékot kaptam Nüxtől.- most én ragadtam meg a kezeit és fordítottam egyet magunkon, hogy az ő háta támassza a falat. - Sejted mifélét?- csillant meg a huncut fény a szememben, de a szorításból nem engedtem. Most már erő egálban vagyunk.

- Azt elhiszem, idelent nem lehet túl sok látogató...- célzok újra a hely tisztaságára. Újra az a kérdés merül fel bennem, hogy vajon hányan lehetnek idelent. Amekkora szenzációnak számítok itt, nem hiszem, hogy túl sokan. Remek kis búvóhelyet sikerült találniuk. Szinte már túl jó, biztos, hogy nem csak a vörösek keze van a dologban. Mintha Asa ki is akarta volna deríteni, hogy kinek a keze van ebben...
- Hát persze.- hagytam rá a büszkeséges részt.- Mert a nők olyan erősek, hogy még a Titanicon se sírnak, bezzeg mi..- vigyorodtam el a lehetőség gondolatára is, hogy ott ülök a TV előtt és Dicaprio tini arcába bámulva bömbölök. Na igen, a röhögőgörcs valószínűbbnek tűnik.
Már a drágája vagyok? Minő fordulat, de tetszik a személyeskedés, és az is, hogy nem fogta fel, hogy tényleg erősebb vagyok, mint legutoljára, amikor hagytam, hogy szétvagdosson. Ugyan önszántamból sose bántanék egy lányt, de ha meg kell védenem magam, akkor gondolkozás nélkül használom az erőmet.
- Milyen meglepetésed van számomra, szívem? - hajoltam közelebb, hogy már a szájából áradó bűzt is éreztem. Annyira nem is zavar, mint egy átlagos lánynál, itt a körülmények is mások.
- Én cuki vagyok mindenhogy!- szegtem fel a fejem.- De lehet, hogy a teknőc cuccot kihagynám...
Most komolyan le kell, hogy csapoljon, ahhoz, hogy visszakapjam az apám bicskáját? Hát ez meg milyen ár, kérem szépen?!

A Titanicos beszólás nem jött be. Komolyan kezdem értékelni ezt a csajt. Oké, kicsit fusztráló a vörös szeme, olyan mint egy pixel hibás fénykép vagy mint egy ijesztő húsvéti nyuszi.
- Ajj, most ezzel olyan lelkis sérüléseket okoztál nekem, amit talán soha életemben nem tudok kiküszöbölni!- mondtam teátrálisan.
Így jobban belegondolva, tényleg nem a legjobb példával hozakodtam elő, de ha tényleg van olyan pasi, akkor azt szeretném minél távolabbról elkerülni. Előfordult már, hogy megkörnyékezett egy olyasmi srác, és egyáltalán nem tetszett!
- Mit mutassak?- ült ki a pajzán mosoly az arcomra és már nyúltam is az övemhez, hogy kikapcsoljam. Mutatok én neki olyat!... Ezek után virítania kell a késemet.
Elkezdett újra szorítani, mire befeszítettem a nyakizmaimat. Ha alvás közben érne ez a szorítás, lazán leölne, de így, hogy ellen tudok állni, így meg se kottyan. Ellenben a közelség arra késztetett, hogy megcsókoljam. Keményen. Minek itt udvariaskodni?
Lefejtettem a nyakamról a kis kacsóit, majd egy mancsba fogva a kezeit, a feje fölé szorítottam a falhoz. Már csak a bilincs hiányzik, és így is maradna, mert ez hosszútávon kényelmetlen testhelyzet.
- Nem mondták még neked soha, hogy nagy a szád?- vigyorogtam önelégülten. És még én vagyok a szájkaratés...

Csak megforgattam a szemeimet, amikor a b.uzi haverjáról mesélt. Nem mintha elítélném őket, csak engem hagyjanak élni és kész.
- Kösz, de ezt most inkább kihagyom. De mondd csak, ez a haverod tudja, hogy milyen vörös szemű lett belőled?- kérdeztem meg szúrósan. Rémlik, hogy azt hallottam, hogy ezek vámpírjelöltek voltak, de ez lehetséges? Én is lehetek ilyen? Inkább a halál.
Elrepült a földön az övem. Csak jusson eszembe összeszedni, mielőtt elmegyek, mert aztán még egy tárgyam lesz itt nála, amiért kuncsorognom kell.
- Hát téged nem is...- néztem a melleire célzóan. Valahol ott a bicskám! - A saját méreteimről viszont nem nyilatkozok, saját szemmel kell meggyőzödnöd róla. - suttogtam a fülébe.
Kétlem, hogy komolyan veszi ezt a kis visszavágó "sértést", de ezt is számításba kell vennem.
Meglepődött, amikor lefejtettem a kezeit magamról, szóval tényleg alábecsült. Igaz, a múltkor tényleg könnyen adtam magam, de ez most nem így lesz.
Keze újra kiszabadult és a nyakamra vándorolt, de most nem fullasztóan, hanem vágyakozóan. Nocsak, a vörös lánynak is vannak érzései?!
- Örömömre szolgált.- mondtam, még mielőtt újra rámcuppant volna. Megint az én hátam támasztotta a falat, de most egy csöppet se bántam. Nyelve elkezdett a nyakam felé kalandozni, amire már sejtettem, hogy mi fog kisülni ebből.
- Csodálkozom, hogy most megkérdezed.- vigyorogtam. Két kezembe fogtam az arcát, kényszerítve, hogy a szemembe nézzen. A szemében valami földöntúli vágyat véltem felfedezni, hát ki vagyok én, hogy ennek ellenálljak?- Egyél nyugodtan, de azért hagyj valamennyit nekem is, te náthás férfiak gyöngye!

Úgy látszik fájdalmas pontra tapintottam. Szóval mégsem küld rám egy homit. Ez valahol, valamilyen szinten megnyugtató. Halványan elmosolyodtam. Tetszik, hogy így fel tudom paprikázni. Múltkor még talán féltem volna tőle, de most csak szórakoztatónak találtam. Talán selejtes vagyok, de már úgy unom a sima nőket, élénkebb érzelmeket akarok kiváltani másokból, még ha ez a dühöt is jelenti.
- Hát egyszer mindennek el kell jönnie...- vigyorogtam rá. - De ha csak a képzelőerődben bízol, akkor nem tudod, mit hagysz ki!- kacsintottam rá.
Igazából, nekem semmi bajom sincs a kis mellekkel, a lényeg, hogy nőhöz tartozik és kerek, utána már gond egy szál se.
Nem gondolta volna, hogy ilyen simán belemegyek. Annyira tényleg nem bánom. Az enyhe fájdalom mellett sokkal nagyobb az élvezet.
- Az udvariasság példaképe.- szakadt ki egy sóhajjal belőlem, amikor végre megharapott.
Csak némán türtem, hogy igyon, úgy vettem észre, élvezi, mert egyre jobban, egyre közelebb húzott magához. Már minimálisra csökkent a külömbség kettőnk között.
Amikor abbahagyta, egy kicsit megkönnyebbültem, de aztán nemet bólintottam, mire folytatta. Hékás, nem csak neked jár ám a szórakozás!
Felkaptam, és óvatosan a földre helyeztem. Kihasználva a pillanatnyi meglepetés által szerzett időt, széttéptem a felsőjét. Remélem, nem ez volt a kedvence...
- Nem tetszett a színe.- magyaráztam, mielőtt végigcsókoltam a nyakát és egyre lejjebb araszolva, egyik szemfogamat a bal mellébe mélyesztettem.

Visszavágásán újra csak mosolyogni tudtam. Sose voltam beképzelt, még ha néha úgy is viselkedek, csak tisztában vagyok az igazságokkal. Például, hogy puszkosul jó vagyok, bármit is mond. A többség szava győz, még akkor is, ha egy mutánssal kell szembe szállniuk.
- Nem hiszem, de a top 5-ben benne vagyok.- kacsintottam rá. Hármat kellett volna mondanom, de most már mindegy. Még az öt se rossz hely... Valahúgy úgy éreztem, hogy a gondolatai elkalandoznak, úgyhogy közelebb húztam, hogy visszarángassam a jelenbe. Magamhoz.
Miután leraktam a földre, láttam a szemében a csodálkozást. Teljes ledöbbenés, nem számított erre, hát megleptem. Ez Nüx nélkül kétlem, hogy bekövetkezhetett volna... hála neki!
- Ó, sok mindent nem tudsz még rólam!- vigyorogtam, mint egy perverz mutogatós bácsi. A legutolsó részt leszámítva még akár igazak is lehetnek rám az állítások ma éjszaka. De bácsinak még nem hívnám magam...
De a fölsője miatt nem akadt ki, már ez is haladás. Bár időt se hagytam neki gondolkodni, úgy tapadtam rá. Majd megkapom még ezért a magamét!...
Az íze nem volt finom, egyáltalán nem. De tetszett, hogy bosszanthatom. A feltörő hányingert meg elnyomtam. Erősebb vagyok holmi gyomorrontásnál.
- Meglepődtél, mi?- vigyorogtam még mindig. Ekkor villámgyorsan fordult a kocka, és rám ült, lovagló ülésben. - Nekem úgy is jó, ha te vagy fent. - vontam meg a vállam, miközben összekulcsolta újra a kezeimet.
- Tudod, még tanulnom kell az udvariasságot, nem úgy, mint neked. De nem mondhatod, hogy nem élvezted!- ebben biztos vagyok. Tuti, hogy jól esett neki. Láttam a fején, nem csak a meglepődöttséget, de az élvezetet... hm, ma este sz.ex lesz, és kész.
Vártam mit lép következőnek, mert ugyebár, most ő jön, és én teljesen kiszolgáltatottan fekszem itt, szemem előtt a bicskával, amiért jöttem. Bár, mostmár nem csak az kell.