Loranys Stackhouse & Asaliah Imbecairwen Alternatív játéka

A nap kint hét ágra süt, vagyis inkább utolsó sugarai próbálják még a meleget árasztani a földre, s az magába szívni. Én egy gyönyörű szigeten találom magam, rövid nadrág és top rajtam, a vízben ücsörgök, arcomat a nap süti ropogósra. Na ez baljós jel: tuti álmodom, mert kb. egy hónapja nem hogy a napot nem élvezhetem, de ha kimennék rá ropogósra sülnék, szó szerint. Porból porrá lennék! Tehát ez egy édes álom. Egészen addig élvezem is míg meg nem jelenik egy idegesítő fickó.
-Hát szia, szőkeség!- azonnal felugrok és dühösen pislogok felé, azért vagyok dühös mert még ebbe a szép álomba is besurran!
A következő amire emlékszek, hogy az ágyamon felriadok és azt érzem meg kell támadnom Asaliat..... valamiért!
Pár perc múlva már a suliban is vagyok, ő épp egy sötét sarokban ácsorog.
-Hello!-ugrok elő a fa mögül és azonnal befogom a száját,- gyere, sétálunk egyet!- azzal leütöm a fejét, és a vállamra dobom. Majd jó pár km-el arrébb egy erdőben hajítom a földre, elég erősen, hogy felébredjen.

Nem tudtom mi lelt engem, de valami azt súgta gyilkolnom kell, még pedig az előttem kuporgó lányt. Nem akarom, megígértem Tylernek, hogy nem teszem, de.... De valami azt súgja muszáj meg tennem. Érzem a lelkemben a jó és rossz közötti húza-vonát, amint a sötétség azt mondja tegyem meg, mint a jó, hogy ne tegyem meg.
-Jó reggelt, vagyis inkább éjszakát. Igen Lora-nak hívnak, vagy talán már elfelejtetted?- húzom fel kíváncsian a szemöldököm, majd kemény mosolyra húzom ajkaimat.
-Nos azt hiszem itt az ideje, hogy végre pontot tegyünk kapcsolatunknak. Állj fel!-parancsolok rá, ahogy a következő pillanatban előtte termek és lesújtok kezemmel a fejére.

A lány nem nagyon volt képben, de igazából nem érdekelt, és már a gyomrom is korgott, szóval azt hiszem itt az ideje, hogy egyek...
-Tudod, néha gyönyörű az éjszaka, nem,- nevetek fel csilingelő hangon, ahogy lassan hátrébb sétálok kicsit és oldalra billentett fejjel pislogok felé. Ő nem védekezett, de nem is érdekelt, nem akartam mást, mint inni, inni, inni.
-Szerinted mit akarhatok...?- teszem fel neki a kérdésem szarkasztikusan. A következő percben elkaptam a kezét, a legközelebbi fatörzsének nyomtam. Majd testemmel elzártam útját, fejét oldalra hajtottam a hajánál fogva, beleharaptam a nyaki ütőerébe, olyan fájdalmasan, hogy hallom sikolyát. De nem érdekelve elkezdtem szívni az életerőt belőle, egyre intenzívebben, erősebben.

Valahogy túl könnyűnek tűnt, valahogy, túl gyengének, túl egyszerűnek. Mintha egy oroszlán, amikor az őzikét elkapja, és megvacsorázik belőle. Hiába ülök rajta, hiába iszom minden csepp vérét egyre intenzívebben, valami hiányzott az egészből, a varázs, a kín, a szenvedés. Nem kínzom, csak az éhségnek teszek eleget, de a bennem lakózó gonoszt ez nem elégíti ki.
-Ahhj, tudod, eddig fel sem tűnt, hogy ilyen finom vérrel áldott meg téged Nüx...- sóhajtok egy nagyot, ahogy elengedem a nyakát, majd a másik oldalba harapok bele, kiáltása, szorítása, egyre gyengébb...