Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

by **Romeo Costa** Csüt. Ápr. 19, 2012 5:39 pm

Újra sétálni indultam az erdőbe, ami Ever Rose Hill határán terült el, s mint valami védelmező anyatigris rejtette el az én egyetlen igazi menedékemet. Pár hónapja bukkantam a kicsi, elhagyatott házra, valahol a sűrü közepén. A fákat egy sajátos módszerrel jelöltem meg, hogy én odatalálhassak, de más nem. Egész szépen kicsinosítottam belülről. Apám meg folyton sápítozott, mert nem értette hová tűnik a pénzem. Persze nem szóltam neki. A külsejét meghagytam olyannak, amilyen állapotba ráleltem, éppen csak annyira erősítettem meg, hogy össze ne dőljön. Hogy féltem-e valaha? Nem hiszek a kísértetekben! Bár volt már példa megmagyarázatlan eseményekre is itt. Azért is nem hoztam ide senkit, soha! Még csak az kéne, hogy belémverjék a frászt, s egyetlen épségbe maradt "nyughelyem" is kárba vésszen.
Az ajtót mindig gondosan eltorlaszoltam, hogy se állat, se ember ne léphessen a felségterületemre. Nem azért költöm én a Costa vagyont, hogy napokon belül eltűnjenek a dolgaim! Felmentem az emeletre az életveszélyesnek tűnő, de hihetetlenül stabil falépcsőn. Itt volt az én magánkönyvtáram!
Levettem az egyik kötetet a polcról, és a betük világába mélyedve, a vámpíroktól és jelöltektől távol pihentem ki magamat.

Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban 919f1k

Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban Wood-Living-Room-Design-6

by Vendég Csüt. Ápr. 19, 2012 7:07 pm

Asa-val egyre jobban kijöttem, és képességem használata nélkül is tudtam, hogy megbízhatok benne. Furcsa volt, hogy úgy éreztem, megtaláltam a másik felem. Bár Ana-t egyre kevesebbszer láttam, és Brooke is kezdett eltűntnek tűnni, Asa volt az egyetlen olyan lány, aki közelebb állt hozzám.
Úgy döntöttünk, az immár kezes csődört terepre visszük, így felszerszámoztuk a lovakat, és elindultunk. A lovaink is egyre jobban egymásra találtak, ami bár nem zavart, kicsit meglepett.
-Egészen összemelegedtek.-jegyzem meg, miközben lassan elindulunk az erdő felé.
-Kicsit meg kellene őket hajtani.-mosolyodom el halványan, és egy fokkal gyorsabb tempóra váltok. Egyre jobban éreztem, hogy biztonságban vagyok a nyeregben, félelmeim szinte teljesen elillantak már. Egy ilyen kezesbárány lovon nem is csoda.
-Mit szólnál egy versenyhez?-kérdezem, de Asa válaszával mit sem törődve, még gyorsabb sebességre ösztökélem lovam. Beérve a sűrű fák közé, teljes sebességgel vágtáztunk előre a messzeségbe. Az arcomat égette a meleg levegő, és olyan érzés volt, mintha tűkkel szurkálnak azt. Mellettem a fák megannyi tömege suhant el. A Hold sejtelmes fényt kölcsönzött a kedves kis erdőnek, s ez már-már kísértetiesen hatott. Látásom élesebb volt, mint régen, hallásommal a ló patája alatt ropogó ágak minden nyikkanására felkaptam a fejem.
Hátra néztem, és Asa ott száguldott mögöttem.
-Gyere már, mert lehagylak.-üvöltöm a szélbe, és tovább haladok, egyenesen a sűrű, sötét vadonba.

by **Asaliah Imbecairwen** Csüt. Ápr. 19, 2012 7:28 pm

Imádtam Valerie-vel lógni. Már-már nem is a legjobb barátnőm címet érdemli, hanem az aranyos hugica címet. Éjfél már gyönyörűen fejlődött, és úgy gondoltam, hogy kicsit meg kéne mozgatni rendesen. Felnyergeltünk Valerie-vel, hiszen nem akartam egyedül menni, és lassan elindultunk. Szerettem hallani a paták dobbanását, a lovak horkantásait.
-Igen, jól összeszoktak, sokat segítettél.-mosolygok rá a lányra. Hányszor látott esni.
-Hajtsuk meg őket.-vigyorodom el, és kicsit gyorsítok a telivér tempóján. Már nagyjából tudom, hogy jó hajrázó, de nem este, és nem az erdőben. Aztán ki tudja. Val felteszi a verseny kérdést, időm sincs válaszolni, már is belekezd.
-Szemét.-kiabálok utána kacagva, és kicsit engedek a száron, de csak annyira, hogy közvetlenül Valerie és lova mögött legyünk. Imádtam az erdőt, és azt akartam, hogy semmi problémám ne legyen. Se Romeo, se Ezra, se a szüleim, se a bátyám.
-Sosem tudnál lehagyni.-kacagok, és a csikó nyakára hajolok, hagyom, hogy kilőjön. Már vagy három lóhossz volt közöttünk, a kezem alatt lestem hátra a lányra, de már nem volt időm megállni amikor visszafordultam, egy kidőlt fatörzsön megláttam valakit. Legalább is én azt hittem. Megrántottam a szárat, mire a csődör felágaskodott, én pedig jó nagyot zupáltam. Igazából csak a hátamat, és a kezemet ütöttem meg nagyon, de azonnal felálltam, hogy elkaphassam a riadt lovam kantárját, de hát gondolt a fene arra, hogy ismét felágaskodik, épp elkaptam a kantárszárat, mikor felágaskodott. A vállam kiugrott a helyéről, és igyekeztem nem sikítani.
-Val tartsd meg Éjfélt kérlek.-nyújtom felé a kantárt, miközben a másik kezemmel már fogom a vállamat.
-Kéne valakit találni itt a közelben, így nem tudom lovagolni.-rázom meg a fejem, és a fájdalomtól felszisszenek.
-Mi lenne ha itt a közelben körbenéznél, a múltkor sétáltam erre és láttam a közelben egy kis házat, a villany is égett benne, talál kapunk segítséget. Lóval előbb odaérsz, addig maximum kikötöm Éjfélt.-kérlelem, nyugodtan egyedül hagyhat, nem szoktam félni.
-Ne haragudj, csak azt hittem látok valakit, és megijedtem.-motyogom.

by Vendég Csüt. Ápr. 19, 2012 9:00 pm

Örültem, hogy belemegy a versenybe. Kicsit kihajtani a kancám, felszabadulva száguldani, önfeledten a sötét éjszakába, teljes feltöltődéssel járt. Minden töltésre váró elemem maxra töltődött.
-Aligha. Valerie Richardson vagyok, még mindig.-nevetek fel.
-Fogadjunk?-kérdezem,és hangosan nevetve száguldok tovább. Ki gondolta volna, hogy lehagy. Mindig is lehagyott. De azért jó volt tesztelni a fiatal kancám minden fejlődési ciklusát. Pár hete, még igen csak lassú volt, s ahhoz a lelakott állapotához képest nagyon sokat változott.
Nem tudom, mi üthetett az előttem száguldó Asa-ba, és a lovába, de egy fatörzs előtt felágaskodott a csődör, és ledobta a hátáról. Szorosan meghúztam a szárat, és egy könnyed, légies mozdulattal lepattanok a hátasról.
-Persze, add csak ide.-veszem el Asa kezéből a kantárt. Kikötöm a két lovat az egyik fához, és leguggolok a lány mellé.
-Kiugrott?-kérdezem, de látom a kérdés alapjának jeleit.
-Jó ötlet.-helyeselek, és felállok.
-Nincs ott semmi.-nézek a fára, majd egy aggódó pillantás kíséretében nézek a lányra.
-Itt hagylak, de nem mozdulsz el innen. Sietek, ahogy tudok.-parancsnak hatott, pedig jó tanácsnak szántam. Kancám hátára pattanok, és elindulok a sötét erdőben, néha vissza vissza nézve Asa-ra, míg nem teljesen eltűnik a szemem elől. Pár perc keresgélés után ráleltem a sötétben egy elhagyatott házra. Leszálltam a ló hátáról, és az ajtó felé indultam. Kezemet ökölbe szorítva kopogás helyett az ajtót verve vártam, hogy megjelenjen valaki.

by **Romeo Costa** Csüt. Ápr. 19, 2012 10:25 pm

Kellemes elmélyedésemből kangos robaj zökkentett ki. Úgy hatott, mintha a házat akarták volna ledönteni, s nem tagadom a külsejét tekintve egy ámokfutő képes is lett volna rá. Vagyis azt képzelte volna! De én tudom ám, milyen kemény alapokra épült ez a viskó, s ledöntésénél a háborgó fél járna roszabbul.
Kikukkantottam a kicsi ablakon, de nem láttam semmi mást, néhány szőke tincsen kívül. Lehet, hogy a maffiától jött! Azok mindenre képesek... Kiszagolják hol van az elveszett bárányka, s oly ártalmatlanul csapnak le rá, hogy az áldozat fel sem eszmél és már régen halott. Hozzám meg egy lányt küldtek? Milyen amatőrök intézik ezt, most komolyan! Legalább annyi tisztelet lenne bennük, hogy egy méltó ellenfelet küldjenek utlsó harcomra.
Feltámadt bennem a bérgyilkos, gondosan ápolt és fejlesztett rutinom, s kihasználva, hogy hazai terepen vagyok, eldöntöttem, hogy meglepem. Lesandítottam hangtalanul a falépcsőn... megjegyzem, én meg a lépcső korrekt társak vagyunk, én erősítem, ő pedig nem nyikorog, amikor nem szabad neki... s kimásztam a hátsó ablakon.
Kikaptam az övtartómból a tőrömet, s egy hirtelen mozdulattal a csaj hátánál termettem. Hátulról egyik kezemmel lefogtam az övéit, hogy ne tudjon védekezni, másikkal pedig a nyakához tettem a kést.
- Ki vagy és mit akarsz? - kérdeztem rekedtes hangon.
A lány meg sem próbált védekezni, legalább is nem úgy, mint akit arra képeztek ki, hogy öljön. És értem csak nem egy amatőrt küldenek! Könyörgöm Costa vagyok!
Mivel minden vádam hamisnak bizonyult megpördítettem a lány és homlokához értem. Leszedtem az alapozót és rögtön ki is virított a zafírkék félhold, ahogy vártam.
- Selytettem! - mosolyodtam el győzelemittasan. Vámpírjelöltet aztán végképpen nem küldenének rám. Még a maffiának sem lehetnek ennyire banális hü/yeségei.
- Szóval, ha nem követtél, és most mégis itt vagy és eszeveszetten püfölöd szegény viskóm ajtaját, akkor csakis arra tudok következtetni, hogy valami nagy baj van! - mondtam és leültem az egyik régen kivágott fa megmaradt rönkére. Ha jól emlékszem pont ennek az ég felé törekedő nyúlványa szolgál ma a keleti fal felének kipótlására.
- Hallgatlak! - néztem a lányra kíváncsian.

by Vendég Pént. Ápr. 20, 2012 5:11 pm

Valahogy az ember nem erre számít. Oké, hogy az elhagyatottnak tűnő erdei ház lakója nem fogadja szívesen, és már-már félve nyit ajtót az idegeneknek, de akkor is. Ajtó nyitás helyett valaki -valószínű a kis ház tulajdonosa- a hátam mögé lép, és kést szorít a nyakamhoz? Ne szívasson már Nüx ennyire.
-A k'rva életbe, engedj már el.-sziszegem, s bár nem rángatózom, de lábaim már befeszülve várták, hogy a nélkül szabadítsam ki magam a szorításból, hogy el tudná vágni a torkom. Aztán csak elengedett, és homlokomról törölgetni kezdte az alapozót. Tekintetemmel már megöltem volna, de kezeimmel szorosan megmarkoltam "törölgető" kezét.
-Vedd le rólam a mocskos kezed, te s'ggfej.-rántom el az arcomtól mancsát, és hátrébb lépek egyet. Lovam idegesen toporzékolt a fa mellett, ahová kikötöttem.
-Örülök, hogy vagy oly drága és meghallgatsz.-hangom hideg és cseppet sem kedves hangnemet üt meg.
-A barátnőm leesett a lováról, és kiugrott a válla. Nem igazán tudom, hogyan cipelhetném én vissza két lóval az oldalamon a suliba.-mondom el röviden a lényeget.
-De tudod mit, ha már úgy is ilyen kedves voltál, megoldom egyedül is.-lehet, hogy ez Asa-val volt kics'szés a javából, de félőrült, pszichopata késsekkel rohangáló ember nélkül is sikerülhet valahogy megoldani a helyzetet. Még a kezét is vissza tudom rántani a helyére, ha kell.
Lazán megfordulok, és köszönés nélkül felülök a lovamra. Vissza se nézve indulok el Asa felé, és amikor mellé érek, egyből elé tárom ötleteim.
-Már mondtam, hogy apám sok mindenre megtanított. Vissza tudom rántani a kezed, ha kell.-kezdek neki, miközben leugrok a nyeregből, és kikötöm a lovam.
-Tényleg van nem messze egy kis ház, ahol egy félőrült kést szorított a nyakamhoz, amikor kinyitotta az ajtót.-mesélek, és leguggolok a lány mellé.
-Szóval. Tudom, hogy mit kell ilyenkor csinálni, de te akarod ezt. Nem fogom visszarántani a helyére, amíg azt nem mondod, hogy oké. Oké?-tisztázom, és Asa vállára nézek.

by **Asaliah Imbecairwen** Pént. Ápr. 20, 2012 6:15 pm

Rettenetesen fájt a vállam, ahogy Valerie kikötötte Éjfélt, muszáj volt leülnöm. Nem akartam elájulni, inkább elküldtem a lányt, hogy kerítsen valakit, aki segíteni tud. Elárultam, hogy a közelben van egy kis ház, és tuti, hogy lakja valaki, mert a múltkor égett ott a villany. Ahogy Valerie eltűnt, elfeküdtem a kidőlt fatörzsön és pár mély lélegzet vétel után, egy határozott mozdulattal vissza rántottam a vállam a helyére. Felsikítottam a fájdalomtól, a következő pillanatban pedig megszűnt létezni a világ. Elsötétült minden, és elájultam. Nem tartott túl sokáig ez az öntudatlan állapot, valami csiklandozni kezdte az arcom. Nem kaptam oda, de úgy tűnt direkt csinálják. Nem akarok felkelni. Pilláimat még is felemeltem, és Éjfél pofájával néztem farkas szemet.
-Nincs semmi baj nagyfiú. Aludtam egy kicsit.-susogom neki, és lassan megsimogatom, majd felülök. Hol lehet Valerie? Csak nem eltévedt nekem? Felálltam, de olyan hirtelen, hogy megszédültem, és visszapottyantam a fára. Éjfél idegesen felhorkant, és topogni kezdett.
-Éjfél! Nyugalom.-fogom meg a kantárját, és újra felállok. Tudnom kell mitől ideges a lovam. Majd Valerie-t megtanítom kikötni a lovamat rendesen. Kuncogni kezdtem, a telivérnek tényleg külön kikötési módszert fejlesztettem ki, mert egy szökő, szabadulóművész. De most legalább nem ment messzire. A nyereg kard tartójához léptem, és lassan körbenéztem. Síri csend volt, és ez kezdett nyomasztani. Nem féltem, csak zavart, hogy nem mehetek sehová, mert Val azt mondta, hogy itt maradok. És nem akarok elveszni. Kíváncsi vagyok, hogy kit fog találni. Éjfél felnyerített, és meghúzta a szárat, ezért a feje mellé léptem, és megsimogattam.
-Nyugi drágám, semmi gond. Mindjárt visszaér a barátnőd. Remélem Val talált valakit. Bár most már semmi gond nincs.-gondolkodtam hangosan. A csődör csikó csak nem maradt nyugton, ezért felpattantam a nyeregbe, és járatni kezdtem. Magamban számoltam vissza a perceket, és vártam, hogy Valerie végre megjelenjen. Nekem óráknak tűnt, mire megjelent újra. Ahogy megláttam a szőke fürtöket elmosolyodtam. A következő pillanatban lefagyott a mosoly az arcomról. Leugrottam Éjfélről, és az övemre kötöttem a kardom, majd szakszerű mozdulatokkal kikötöttem a lovam. Val persze azonnal mellettem terem, mire gyors mosollyal köszöntöm.
-Őt találtad?-nézek a lánykáról Romeo-ra. Nem tudtam hirtelen mit érzek most. Régen láttam, és a lehető legtöbbet kerültem, ha megláttam a másik irányba fordultam, hogy véletlenül se kelljen vele beszélnem. De most? Most már sarkon sem fordulhatnék. Kerültem a fiú tekintetét, és minél messzebbre akartam kerülni tőle. Kényszeredetten pislogtam Valerie-re, aztán hátra léptem, hogy növeljem a távot, a "varázst" kitöröljem, hogy épségben látom. Szemtelenség és illetlenség volt nem köszönni a fiúnak, de nem tudtam megszólalni felé. Hatalmas gombóc telepedett a torkomra. Val-ra pillantottam újra, és egész testemben megremegtem.
-Jó lenne ha valaki elvenné az emlékeimet.-hangom szomorú és csalódott volt, még mindig úgy tekintettem Romeo-ra mint aki csak annyit tud, amennyit én elárultam neki. Megráztam a fejem, és visszaléptem a lovamhoz.
-Már a helyére raktam a vállam. Akár lovagolhatunk is tovább Val. Éjfélnek mehetnékje van.-válaszolom meg végül a szavait, és csendesen hátra pillantok, de igyekszem nem ránézni a fiúra. H nagyon eldurvulnának a dolgok, akkor pedig Valerie-t megkérem, hogy most vágjon el minden közös szálat. Aztán eszembe jutott valami. Nézzük meg mennyit tud már Romeo. Kipattintottam a kardomat, és ahogy fordultam már dobtam is a kardot felé. Sötét mosoly kúszott ajkaimra, és képességemmel irányítva a kardot a földbe irányítottam, pontosan a cipője elé. Megráztam a fejem és újra lovam felé fordultam.
-Valerie valami úti cél? Vagy menjünk vissza a suliba?-tettem fel két kérdést, mit sem törődve már a fiúval. Talán ha megnézi a kardot...
-Romeo a kard éles...-szólok azért hátra, isten ments, hogy úgy vágja meg magát, hogy nem szóltam előtte. Titkon pedig arra vártam, hogy ugyan az legyen, mint akkor először a sportpályán. Mikor kiverte a kezemből a kardomat, és ellenem fordította a saját fegyverem, miközben a fülembe suttogott... Álom, édes álom....

by **Romeo Costa** Pént. Ápr. 20, 2012 6:35 pm

Olyan aranyos becenevekkel illetett, amit jogosan érdemeltem ki, de hát fő az elővigyázatosság. Ha ez a csaj átélné azt, amit nekem kell a nap 24 órájában egyfojtában, kétlem, hogy lenne kedve idegenekkel is halál kedves lenni, főleg akkor ha az a rejtett birodalmában zargatná.
Figyelmesen hallgattam jelenléte okát, bár nem valami kedvesen fejezte ki magát. Aztán felhúzta a kis szöszi orrát és visszapattant délceg paripájára.
- Viszlát! - köszöntem el tőle, de már nem hallhatta, mert elszáguldott.
Visszamenem a házikómba és vettem némi gézt magamhoz, meg egy erős fáslit. Amikor összekaptam minden lényegesnek tűnő dolgot, fogtam magam és elindultam arra, amerre a lány elvátatott.
Lovával alkotott ösvényén siettem tovább. Mivel jobban ismertem az erdőt, mint a lány (a mellékelt példából kiindulva) gyalog is csakolyan hamar odaértem, mint ő lóval.
Amikor megláttam a bajba jutott barátnőt, megdermedtem. Asaliah! Minő véletlen! Már hónapok óta nem láttam. Valyon még mindig amnéziásnak hisz?
- Bocsáss meg, hogy csalódást kell okoznom! - válaszoltam az "őt találtad" kérdésére, amit mellesleg nem is nekem tett fel.
- Úgy látom minden rendben van! - jelentettem ki. - Hát akkor viszlát! - fordultam volna meg, de egyszer csak a kard repülni kezdett felém és a lábamnál ért földet.
- Kerülsz, most meg meg akarsz ölni? - kérdeztem a pengére meredve. Tudam én mi fán terem ez a remekmű! Így, hogy az emlékeim újra a tulajdonomat képezik, minden mozzanatomra emlékszem, amit valaha is elkövettem. Sőt még azokra is, amiket ezelőtt nem voltam képes felidézni.
Asa mintha ott sem lennék kezdett beszélni a szőke csajjal. Ám legyen! Felkaptam a kardot és szakértelemmel újra végigmértem majd elmosolyodtam.
- Oh, kössz a figyelmeztetést! Hála az égnek kevesen püfölik éjnek idején az ajtómat, és még annál kevesebben jutnak is be a házba.... kétlem, hogy valakinek is bántódása esne miatta! - mondtam és elindultam visszafele arra, amerről érkeztem.
- Jah, és Asa, köszönöm szépen az ajándékot! - mosolyogtam a lányra és ballagni kezdtem legújabb zsákmányommal hazafelé...

by Vendég Pént. Ápr. 20, 2012 7:03 pm

Nem voltam kedves az idegen agybeteggel, de hát ez van. Még is mit kellett volna neki mondanom?
visszaindultam Asa-hoz, és aggódva figyeltem rá. Nem is értettem, mire céloz, majd felálltam, és a hátam mögé néztem.
-Bocs, csak rá futotta.-mondom Asa-nak, és végigmérem a "kedves" fiatalembert. Tehát ismerik egymást. A gyors következtetés levonása után egyből leesett valami. Ő az a fiú, akiről már mesélt nekem. Remek.
-Ha az emlékein nem is, máson szívesen segítek.-ajánlom fel képességem használatát Asa-nak. Ha arra kér, hogy szakítsak el köztük minden köteléket, én megteszem.
Asa válla a helyén volt, viszont a fiú jelenléte cseppet sem nyugtatott meg. Elfordítottam a fejem, és a sötétségbe bámulva a köztük lévő érzelmi kapocsra fókuszáltam. Elég keszekusza volt, nehezen tudtam csak kiszűrni a főbb érzelmi szálakat. Ez valahol az enyhe gyűlölet és a régi szeretett közötti tág körben mozgott.
Mire visszakaptam a tekintetem, a kard a fiú felé repült, és a cipője orra hegye előtt ért földet.
-Szép dobás Asa.-dicsérem meg barátnőm.
-Én még lovagolnék egy kicsit. A suli falai között túl unalmas.-mondom, s elindulok az idegesen toporgó kancám felé.
-Nem tudom, ki ugrik mindenféle különösebb ok nélkül, egy vad idegen nyakának. Ha valami bajod van a társadalommal, zárkózz el a világtól, és ne akarj megölni jelölteket. Hidd el nekem, hogy ha egy hajam szála is meggörbül, teszek róla, hogy az életed még sz@rabb legyen, mint amilyen most.-nézek a fiúra egy gúnyos mosollyal az arcomon. Rossz emberrel kezdett, ha azt hiszi, hogy hagyom magam.
-Nem hiszem, hogy ajándéknak szánta.-indulok a fiú után, és amikor mögé érek, egy jól irányzott mozdulattal kirúgom a lábát. Cipőmmel a nyakára taposok, de csak éppen annyira, hogy ne legyen nagyobb baja. Ha megmozdul maximum levegő hiány miatt elájul. Kezeit szorosan a hátához szorítom. A mozdulatsort pont úgy hajtom végre, ahogy apám tanította.
-Azt hiszem itt a kardod.-nyújtom át a fegyvert Asa-nak, miután felálltam.
-Én mondtam, hogy rossz emberrel kezdtél. A szőke haj, és a nádszál derék nem feltétlenül a gyengeség jele.-fordulok vissza a fiúhoz, és kezeimet a zsebembe csúsztatom. De ha még mindig szórakozni akar, van még egy tartalékom. De az neki fog fáji, nem nekem. Bátran használnám, bármikor.... Bár apám annyit mondod, hogy csak is vészhelyzetben használjam... De ki tudja? Lehet, hogy ez lesz a vészhelyzet a kórházba kerülős esetem óta.

by **Asaliah Imbecairwen** Pént. Ápr. 20, 2012 7:37 pm

-Az a baj, hogy nem csalódás...-suttogom alig hallhatóan, de mivel csak mi vagyunk az erdőben félő, hogy ezt meghallja a fiú. Valerie-re pillantok, mikor kimondja, hogy másod tud segíteni, mire megrázom a fejem, jelezve, hogy még nem kéne. Inkább lovagolnom kéne tovább, észre sem venni, hogy megint görcsbe rándult a gyomrom, és nagyon nehezemre esik megállni, hogy ne rohanjak oda a fiúhoz, hogy megöleljem. Pontosan ezért inkább hűvös viselkedésemmel tartóztatom magam. De tudnom kell, hogy vajon emlékszik-e már valamire. A kardom eképpen repül felé, amit Valerie meg is dicsér. Csak bólintok, és elfordulok újra, de Romeo hangjára azonnal elönt a méreg.
-Ne merészeld!-fordulok meg azonnal, és már indulnék is a kardomért, de Val egy ügyes mozdulattal azonnal földre dönti.
-Ojha.-füttyentek egyet, ezt meg kell tanulnom. Visszakapom a kardom, majd ahogy a helyére kerül, figyelem barátnőm mozdulatait, majd óvatosan még egy lépést teszek a fiú felé, épp annyira, hogy kezemmel elérjem az arcát, és kisöpörhessem a tincseit az arcából.
-Miért nem vagy a suliban?-kérdezem meg lágyan, és igyekszem elkapni a pillantását. Semmire nem vágyok most jobban, mint hogy láthassam a kis szikrákat a szemében. Biztosra veszem, hogy Valerie felhúzta.
-Na jó, oké! Ha lehet senki se ugorjon neki a másik nyakának.-suttogom, és felállok. Majd kezemet Rom felé nyújtom.
-Tudnom kell valamit!-hangom kérlelő, és nem akarom tovább halogatni. Fél éve nem láttam. Ha elfogadja a segítséget, akkor felsegítem a földről, és ez lesz az első érintkezés mióta nem láttuk egymást. Kegyetlenül félek. És én utálok félni. Ha felsegítem a földről, akkor egy apró pillanatra elfordulok tőle, és Valerie-re pillantok, jóformán csak azért, hogy támogasson. Mert ezt egyedül nem fogom tudni végigcsinálni.
-Ha baj lesz segítened kell.-tátogom barátnőmnek, és visszafordulok Romeohoz. Igyekszem az arcomról az összes érzelmet leradírozni, még a szememet sem hagyom ma éjjel csillogni. Pedig máskor még magamnak is megjegyzem milyen szépek a szemeim, főleg ha tükröződik benne a hold.
-Emlékszel már valamire a múltból?-kérdezek rá halkan, és nem bírom tovább a semmi érzelem álcáját fenn tartani, arcomra fájdalom ül ki, és várom a sors döntő, vagy épp nem sors döntő szavakat. Nem tudom minek örülnék jobban. Annak, ha visszakapta volna már az emlékeit, vagy annak, hogy nem is akarja visszakapni őket. És nekem mi lenne a legjobb döntés? Használni Valerie képességét, vagy tovább szenvedni, és magamban őrlődni... Sosem tudtam jól választani. És egyáltalán fáj ha Val ezt használja? Belül valami biztosan megsemmisül, és az rettenetesen fájhat... Lehet még egyáltalán barátság ebből? Vagy Romeo is bujkál azok elől a válaszok elől, amik engem érintenének? A legfontosabb, hogy most erre az egy kérdésre kapjak választ, és akkor majd szépen eldöntöm, hogy mit is lehetne tenni...

by **Romeo Costa** Pént. Ápr. 20, 2012 7:54 pm

A szőke csajból nem néztem ki volna annyit, de még mielőtt három lépésnél többet haladhattam volna, már a fűben voltam. Elnevettem magam.
- Bámulatos! - mondtam. Ismerem a mozdulatot amit végrehajtott rajtam, és a menekülés módját is kitanultam még gyerekként, de hagytam a lányt abban a tudatban, hogy ő a nyerő. A kardnak pedig búcsút inthettem. Pedig már egészen kezdtünk összebarátkozni.
- Ok! Ti vagytok előnyben, elismerem! - mondtam megadóan felemelve a kezemet. Nem álltam fel a földről.
Asa kezet nyújtott nekem pedig újra választanom kellett. Ahogy jobb lesz mindkettőnknek.
- Szükségem van a magányra! - mondtam. - A szőke amazonoktól távól. - pillantottam a másik csajra. - Már régen ráleltem arra az elhagyatott kis házikóra és sűrűn kijárok ide! Ismerem az erdőt, mint a tenyeremet... - válaszoltam készségesen.
Megfogtam hát a kezét és belesegítettem a felálhúzásba. Amikor már talpon voltam leporoltam magamat.
Tudtam, hogy meg fogja kérdezni, csak az időpontba nem voltam biztos.
- Igen! Sok emlék visszajött! - mondtam sóhajtva. Ha megmondom, hgy már nyoma sincs az amnéziámnak, talán fájdalmasabb lesz neki. Ezért mondtam csak a féligazságot!
- Ti mit kerestek errefelé? - kérdeztem. - Rengeteg farkas él az erdőben! Még a lovaktól sem rettegnek! - mondtam. Ez már a szín tiszta igazság volt. - Tapasztalatból mondom! Jobb, ha nem kóboróltok errefelé! - dugtam zsebre a kezemet.
- A szőke, nádszálderekasokra buknak leginkább! A helyedben kopaszra nyírnám magam és meghíznék! - néztem mókásan a csajra. Tudtam, hogy a gesztusaimat viszonozni fogja, de jó volt valakivel ennyire jóban lenni. Amíg nem sepri fel velem az erdőt, addig nincs semmi baj.

by Vendég Pént. Ápr. 20, 2012 8:26 pm

Asa tapsikolt, a fiú megdicsért. Bár utóbbiban nem hittem túlzottan.
-Ezt bóknak vettem.-mondom, és gúnyos mosollyal pukedlizek egyet.
-Örülök neki, hogy tisztáztuk, egyikünk sem puhány.-és ez még csak a kezdet. Lehet, hogy most azt hiszi, hogy tényleg gyengécske vagyok. De ha nagyon akarja megmutatom neki, mit is tudok valójában. Ez még csak a kezdet. Apám és a többi kiképző és erőnléti edző kiskoromtól kezdve minden nap edzett velem. Ahogy az idő előre haladt, már csak egy ember volt, akit valamelyik fogással nem juttattam a földre. Egy ember, akit úgy hívnak, hogy apa. Meg sem próbáltam letaszítani a földre, még ha sikerült volna sem. Nem akartam neki fájdalmat okozni. Anyámtól meg mindig megkaptam, hogy lány létemre csupa kék zöld folttal mászkálni nem túl nőies dolog. De engem a fájdalom és a zöld foltok érdekeltek a legkevésbé.
Idő közben Asa felsegítette a fiút, akit még mindig előbb rúgtam volna tökön, mint segítettem volna fel.
-Nem ugrok én senki nyakának. Ő ugrott az enyémnek. Én csak nekikezdtem eme nemes gesztusának viszonzására.-mondom Asa-ra nézve.
-Igyekszem majd így tenni.-válaszolok a lánynak, és figyelem őket. Emlékek, emlékek... Tehát meggyógyult valamennyire. Erről már Asa beszámolt, bár el nem tudtam képzelni, milyen lehet emlékek nélkül élni.
-Meg tudjuk magunkat védeni, de azért köszi, hogy aggódsz értünk.-mondom a fiúnak.
-A szőke amazon, köszöni szépen jól kijön a természettel. És mint már mondottam, meg tudom magam védeni.-nem tudom, mit hitt, de ha így folytatja, biztosítom róla, hogy nem vagyok az a személy, aki viccel.
-Asa biztos, hogy ezt akarod? Nem változott meg a döntésed?-kérdezem a lány mellé sétálva, már már suttogva.
-Ian azt mondta, óvatosan használjam. És utána olvastam. Nekem nem lesz tőle bajom, és annak se, akin használom.-célzok a képességemre.

by **Asaliah Imbecairwen** Pént. Ápr. 20, 2012 10:08 pm

Mindent megadtam volna azért a pillanatért, hogy megállíthassam az időt, mikor újra hozzám ért. Még a lélegzetem is elakadt egy pillanatra, és nem tudtam szinte semmit beazonosítani. Ahogy elkezdte leporolni magát, még Valerie-hez fordultam. Nem akarom egyedül végig csinálni. Végül visszafordulok a fiú felé, és felteszem a legfontosabb kérdést. Ám a válasza egyszerűen arcul csapott. Rosszul esett, és nem kívánt lakókat kerített a szemembe. Aztán valamit megéreztem. Hazudik! Ezt nem hiszem el... Nekem... Holott nem érdemlem meg, azt hiszem.
-Mennyi az a sok?-kérdezek rá ingerülten, és nem tudtam tovább tartani magam, az utolsó csepp volt a pohárban.
-Hazudsz Romeo, és ez nagyon nem tetszik nekem. Pont tőled nem vártam ezt, akiben annyira megbíztam.-közlöm vele, és a többi kérdésére nekem már nem áll szándékomban válaszolni. Val egyébként is válaszolt rá helyettem is. Végül Valerie sétált mellém, ahogy feltette a kérdéseit a könny áradat megindult a szememben.
-Tudni szeretnék mindent, és nem gondoltam meg magam. Jobban jár ő is ha nem kell elviselnie. Ő nem szenved, én pedig nem sóvárgok.-válaszoltam Valerie-nek tisztán, miközben végig Romeo szemeibe néztem, hogy tudja róla is szó van.
-Most pedig várom a válaszodat Romeo, és tudod nagyon jól, hogy nem félek a természettől. Most foglalkozzunk csak a kettőnket érintő problémával. Azt hiszem itt az idő arra, hogy teríts te is, és én is. Nem fogok tovább várni. Ez az utolsó találkozásunk ha úgy akarod.-nézek a szemeibe komolyan, miközben kigördül az első könnycsepp a szememből.
-Ne próbálj becsapni tovább, tudod, hogy a szellem érzi mikor hazudnak nekem. És tőled szerintem nem ezt érdemlem.-rázom meg csalódottan a fejem. Már nem is gondolkodtam, egyszerűen előre léptem, és magamhoz öleltem, lágyan, barátságosan.
-Csak mond azt, hogy többet nem akarsz látni, és Valerie elintézi.-suttogom neki fájdalmasan, és lassan elengedem, hogy a szemeibe tudjak nézni. Mit fog válaszolni egyáltalán? Voltam tán maradandó emlék számára?

by **Romeo Costa** Pént. Ápr. 20, 2012 10:42 pm

- Ha csak egy másodpercen múlik az életed és folytonos veszélyben vagy, te is megérted miért ugrottam a nyakadnak! - zártam le ezzel a témát a szőkével. Hogy meg tudja-e védeni magát, affelől nem volt kétségem.
- Éppen elég! - válaszoltam Asa-nak. Nekem támadott azzal, hogy hazudok neki.
- Ez nem igaz! - vágtam rá. - Nem hazudok! Emlékszem minden olyan pontjára az életemnek, ami fontos, többek között arra is, ahogyan elvágtam a te kardoddal az apám nyakát, a te szobádban, és arra is emlékszem, hogy szembenéztem azzal az emberrel, aki fejbelőtt! - mondtam őszíntén végig Asa szemébe nézve. - És az apám volt az! - jelentettem ki.
- Már fél éve kerülsz engem! Asa, ez nem megy nekem! - suttogtam.
- Mire készültök? - néztem gyanakvóan a szőke lányra.
Asa átölelt, s én gondolkodás nélkül öleltem vissza.
- Túl sok mindent köszönhetek neked, ahhoz, hogy elveszítselek! Nekem fontos a barátságod, de ha neked ez túl kevés... - kezdtem.
- Figyelj! Nekem túl sok volt Zoey azt hiszem... még mindig nem állok készen, csak próbálkozom! - vallottam be. Tényleg túl sok volt nekem egyszerre. Zoey olyan sebet ejtett rajtam, amely elfekélyesedett és képtelen begyógyúlni.
- Sajnálom! - néztem el a messzeségbe.
- Nem mondom azt, hogy többet nem akarlak látni, mert nem lenne igaz, és az imént azt kérted ne hazudjak! Szóval kedves Valerie... - néztem a szőke lányra. Egész tetszetős neve volt. És passzolt rá. Még azon sem lepődtem volna meg, ha köze van a maffiához... persze nem úgy, mint nekem.
- Feltettem főzni egy teát és elfelejtettem elzárni, mielőtt eljöttem volna! Muszály visszamennem, ha azt akarom, hogy ne gyúljon fel! - mondtam és már indulásra készen álltam.
- Esetleg meghívhatnám a hölgyeket szerény viskómba? - néztem rájuk kérdőn.

by Vendég Szomb. Ápr. 21, 2012 2:08 pm

Nem voltam a szerelmi drámák híve, inkább elkerültem volna azokat nagy ívben. De most pont olyan érzésem volt, mintha egy rosszabb drámába kerülnék. Aminek semmi értelme. Ha szeretik egymást, miért nem fogadják el a másikat. Mindenkinek vannak hibái, amiket elég nehéz kiküszöbölni, de lehetséges, hogy közös erővel sikerülne is nekik. Még a személyiségük is sugározta a hasonlóságot. Makacs önfejű jelöltek voltak, akik talán a saját igazukban hittek csak, s esélyt sem adtak a másiknak a bizalom elnyerésére.
Az is kiderült a rövid párbeszédből, hogy fél éve nem beszélt Asa a fiúval. Ez sem jelentené még a világ végét. Asa mellé sétálok, de elerednek könnyei, még mielőtt megkaphatnám a kérdésemre a választ.
-Légy erős Asa. Ezt ne feledd soha.-mondom a lánynak, és bármilyen döntésre felkészülök. Ha azt akarja, szakítsam el Romeotól megteszem, de akkor is kiállok mellette, ha másképp dönt, vagy mindent a régiben hagy.
-Ahhoz neked éppenséggel semmi közöd. De biztosítalak róla, én nem fogok a nyakadnak ugrani.-mosolyodom a fiúra bájosan.
Aztán mintha megtört volna a jég. Megölelték egymást, amit szintén csak egy mosollyal méltattam.
-Kedves Valerie egyenlőre próbálja felmérni a helyzetet. Szóval rövid következtetést levonva, egyenlőre megvagytok így, ahogy vagytok. Asa csak akkor tervezem használni a képességem, ha nagyon nem tetszik az, amit köztetek érzek. És ha így is lesz, arról majd említést teszek neked.-nézek Asa-ra, és ehhez tartva magam indulok el Romeo után.
-Talán ezzel eléred, hogy a végén még normális, épeszű jelöltnek nézzelek, és ne egy pszichopatának.-gúnyolódom a fiúval.
-Gyere Asa, nem lesz semmi baj. Itt vagyok melletted. Nem hagyom, hogy ennél jobban összetörje a szíved. Ha megteszi, teszek róla, hogy soha többet ne érezzen semmit, csak az ürességet.-mondom, és magam mellé vezetve lovamat, elindulok a fiú után.
-Remélem nem lesz olyan borzalmas, mint amilyen a lakója volt első ránézésre.-bokszolom vállba jó erősen a fiút, és tovább ballagok mellette a házikó felé.

by **Asaliah Imbecairwen** Vas. Ápr. 22, 2012 10:52 am

Képtelen voltam tovább nyugton maradni, fájt, és elemésztett az egész, amit mondott Rom. Ahogy felsorolta mikre emlékszik, legszívesebben befogtam volna a fülemet is. Aztán megcsapta a fülem egyetlen egy mondat, vagy is kettő.
-Micsoda? Az apád volt az aki fejbe lőtt?-kérdezek vissza hitetlenkedve, és megrázom a fejem. Az apja meghalt, ott esett össze a szobámban, láttam...
-Jó okom van arra, hogy kerültelek Romeo. Hidd el nekem sem megy tovább, és legszívesebben itt vágnám el a torkomat, mégsem tehetem meg.-suttogom neki, és kérdésére sötét mosoly villan át ajkaimon.
-Olyanra készülünk, amit még magam is fontolgatok, hogy hogyan lenne jobb.-válaszolok kicsit többet a kérdésére, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem. A viszonzás volt most számomra a legmegnyugtatóbb dolog. De tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. Romeo ismét beszélni kezdett, nem akar elveszíteni? Még hihető is lenne, ha! És itt jön az a rész, hogy én megint meghüŁyülök, mert képtelen vagyok már ennyi dolgot felfogni épp ésszel. Rengeteg dolgot mondott ismét, ami számomra teljesen lényegtelen, de most tudok jobbat?
-Nem mondtam egy szóval sem, hogy kevés, Nüxre Romeo még a ki nem mondott szavaimat is képes vagy kiforgatni.-rázom meg a fejem, komolyan nem hiszem el.
-Ne sajnáld, az élet megy tovább, nekem is ezt kéne tennem, legalább nem szenvednél miattam sem tovább. Csak azért, mert ismerem a múltad ne tarts magad mellett. Szerintem mindkettőnknek jobb lenne, ha Valerie ebbe belepiszkálna egy kicsit.-nézek egyenesen a szemébe, kihagyva azt a részt, hogy Zoey mit csinált vele. Az a múlt! Azon már nem lehet változtatni. Ez pedig a jelen, és formálható. Aztán egyszer csak teázni hív minket, még mit nem... Nem bírnék egy bezárt helyen lenni vele, nem menne. Valerie hangja töri meg a beállt csendet, miközben igyekszem a könnyeimet visszatartani, ami nagyon nehezen megy. Sőt, hagyom is, hogy kibukjanak pilláim alól, nem voltam soha erős, csak ha kellett a látszat, de itt csak hárman vagyunk, senki sem láthat. Egy határozott mozdulattal letöröltem a könnyimet, és barátnőmre néztem. Elvagyunk a képessége nélkül is? Igen még egy ideig, talán. Valerie elindul Rom után, de nekem valamiért eszem ágába nem jutna megmozdulni. Val még szól hozzám pár kedves szót, mire bólintok, és kardomat visszahelyezve a nyeregtartóba, lassan, határozatlanul indulok el utánuk. Figyelem ahogy a lány vállba bokszolja Romot, és egy halvány mosoly kerül szám sarkára. Semmi jelét nem mutatom, hogy beszállnék a társalgásba. Gondolataim ezer felé cikáznak, és képtelenek normális ütemben haladni. Valamiért a legrosszabbra gondolok, és ez nem jó. Holott tudom, hogy nem kéne. Még is valamilyen megmagyarázhatatlan okból azt teszem gondolataim elejére, hogy mi lenne, ha soha nem találkoztam volna Romeo-val. Mi lenne, ha nem tudna rólam semmit, ha nem jött volna utánam Philadelphiába. Már régen érdekházasságban élnék... Egyértelműen sok dolgot köszönhetek a fiúnak, így a mérleg mind untalan afelé billen, hogy a barátságnak meg kellene maradnia. Ha nem engedtem volna, hogy elcsavarja a fejem, valószínűleg, most fittyet hánynék mindenre. De így nehéz. Tudva, hogy bármelyik csajra szemet vethet... Mint arra a lányra, a bálról. És ez fáj. Már több lépéssel előttem jártak, mire megálltam, meghallottam valamit, ami semmi jót nem sugallt. Egy hangot a fejemben, ami arra kényszerített, hogy megöljem a fiút. Mire észbe kaptam, a kardom már a kezemben volt, és Romeo felé osontam. Neee! Ez nem én vagyok.
~Öld meg, és nem lesz baj többé.~susogta a hang egyre erőteljesebben, én pedig megállíthatatlanul sétáltam tovább a fiú felé. Már csak két lépés, egy... Fél.
-Romeo...-szólaltam meg vészt jóslón közvetlenül mögötte, elkaptam a karját, és szembe fordítottam magammal, miközben a kardot vágásra emeltem. Egyszerű tiszta vágásra.
~A szívébe szúrj. Neked csak jobb lesz.~újabb instrukciót kaptam, a lélegzetem is elakadt ahogy a kard magától beállt a megfelelő irányba. Nem én mozgattam a testem. Ilyet még sosem tapasztaltam.
-Szállj ki a fejemből!-sikítottam fel, és minden erőmmel azon voltam, hogy megtartsam az indulni készülő kardot.
-Valerie segíts.-sírtam el magam tehetetlenségemben, nem tudhatták mi játszódik le bennem, képtelen voltam többet mondani, a kezem megremegett az erőtől ami húzta a kardot Romeo felé, és a saját akaratomtól.
~Segítek!~igéző hang, nem sok választott el attól, hogy engedjek is neki, de nem tettem, valamiért apró segítségnek véltem, hogy Romeo karját az ujjaim alatt éreztem.
-Égesd ki belőlem!-néztem Romeo szemeibe, és arcomra akkora gyötrelem ült ki, mint még soha.

by **Romeo Costa** Vas. Ápr. 22, 2012 3:04 pm

Továbbra sem értettem, miről beszélnek. Mi köze Valerie képességének a köztem és Asa közt lévő kapcsolathoz... de hát ők tudják! Amíg nekem nincs bajom belőle, addig nem érdekel.
Asaliah-t látszólag sokkolta, hogy Alfonzo lőtt fejbe.
- Szemet szemért, fogat fogért! Mindig is ez volt az elve! Ha én képes voltam megtenni vele, akkor ő is képes volt velem. - mondtam. - De már kvittek vagyunk! - vontam vállat nemtörődöm módon. - Legalább tőle nem kell tartanom!
A szőke szépség elindult utánam miután meghívtam őket egy teára, de Asa vonakodott. Megértem, hogy nehéz neki... nekem is, nem tagadom... de túl kell tennünk magunkat ezen. A világ forog tovább!
- Oh, kedves Valerie - szólítottam így, ha már így kezdtem el - az ürességet egy fél éven át tűrtem! Még egy kis idő, csak nem árt meg! - céloztam az amnéziámra. Akkor tényleg üres voltam, totálisan üres.
- Hát mivel az én ízlésem szerint van berendezve, az én szórakoztatásomra... - kezdtem sejtelmesen, miután beleboxolt a karomba. Jó nagyot tudott ütni, de nem mondhatnám, hogy fájt. Azonban mondatomat nem tudtam befejezni, mert az ösztönöm rosszat sejtett.
Asat mintha megszállták volna hátba támadott és a szívem elé emlete a kardját. Csak egyetlen mozdulat választotta el attól, hogy meg ne öljön. Ennyire gyűlőlt volna?ű
- Asa! - néztem a szemébe hitetlenkedve. Ordítani kezdett és jelezte, nem saját akarata szerint cselekszik. Jézusom!
- Ha nem engedsz el nem tudom! - mondtam nyugodtan. Kezét azonban nem vette le rólam.
- Jól van! Valerie lápj hátrább! - kértem a szóke lányt, s miután engedelmeskedett tűzkarika fogott minket körbe.
- Tűz! Segítségűl hívlak téged! Szükségem van az erődre! - mormogtam koncentrálva. Éreztem, ahogyan minden eremben vér helyett láva kezd fojni. Tettre készen álltam.
Asat annyira égette a kezem, hogy akaratlanúl is eleresztette én pedig a hátához ugrottam és a halántékára szorítottam a kezemet. Felordított, amikor kiégettem azt a szörnyű valamit, ami az elméjét irányította.
Amikor már biztos voltam benne, hogy vége van eleresztettem és minden tűz, ami eddig életben volt, eltünt. Minden a régi volt, látszólag.
- Mi volt ez? - kérdeztem kimerülten. Rengeteg energiámba tellett megszabadítani a lányt.
- Menjünk! Ott biztonságban leszünk. - indultam el tovább az úton.
Amikor megérkeztünk a házhoz kireteszeltem az ajtót és beinvitáltam a lányokat. Amíg kikötötték a lovakat csettintettem egyet és a tea alatt kialudt a gyenge lángocska.

by Vendég Vas. Ápr. 22, 2012 5:05 pm

Nem szeretek belefolyni más magánügyébe, pláne nem, ha abba gyilkosság is van. Apám jutott eszembe, aki mindig azt mondja, maradjak ki az ilyenekből, és lehetőleg ússzam meg ép bőrrel. Rendőr létére ő sem szerette az ilyen durva eseteket, pedig szinte csak ilyenek miatt rohangál minden nap, és írja a jegyzőkönyveket.
Az évek során egyszer nem jutotta volna eszembe az, hogy rendőrnek álljak. Anyám nem támogatta volna az ötletet, s apám bár mindig azt mondta elég erős és temperamentumos vagyok az ilyen dolgokhoz, nem akarja, hogy bajom essen. És volt mindig egy plusz bökkenő, a "barátok" akik előbb vertek volna agyon, mint sem engedtek volna a rendőrséghez forduláshoz. Ha lebuktattam volna a szép kis droghálózatukat anno, még most is azzal kellene törődnöm, hogy hogyan tudjak megszökni a világ elől.
Visszarángattam magam a jelenbe, és elmosolyodtam azon, amit mondott.
-Szerintem semmi szükség arra, hogy érzelmek nélkül élj. Én ugyanis az emlékeid aligha tudom elvenni.-mondom, s bár nem tervezem véka alá rejteni képességem, híresztelni sem akarnám nagyon.
Bánom is én, hogy hogyan van berendezve. Soha nem azt néztem, hogy hogyan van berendezve, hanem azt, hogy mivel. Sok mindent elárul egy emberről a lakásában felelhető csecsebecsék tömkelege. De ha nincs is belőle sok, akkor is van más, amiből pontos véleményt lehet alkotni.
Valami megváltozott a levegőben, és ahogy sétáltunk a házikó felé, egyre rosszabb előérzet kerített magába. És én csak azt hittem, ez a kezdet. Asa kezében a karddal egyenesen felénk tartott, pontosabban egyenesen Romeo felé.
-Nyugi Asa nem lesz semmi baj.-mondom a lánynak, majd Romeo kérésére távolabb megyek. Behunyom a szemem, és próbálom megérezni azt a valamit, ami Asa érzelmeit irányítja. De olyannyira szorosan kapcsolódott a lány elméjéhez, érzelmektől mentesen, hogy bármennyire erőlködtem nem tudtam elszakítani a kialakult kapcsolatot.
Kinyitottam a szemem, és mintha lefejeltem volna valamit, úgy kezdett el "húzni" a fejem. Kicsit forgott velem a föld, szédültem, pedig semmit sem tettem a képességemmel.
~Ne ellenkezz Valerie, mert a képességedet ellenük irányítom.-a hangra felkapom a fejem, de nem látok sehol senki olyat, aki furcsa lenne.
-Nyugalom, neked nem fog fájni, és nekik se, ha szépen megteszed, amire kérlek.-bár nem terveztem előre lépni, szó nélkül elindultak a lábaim.
-Gyere Asa, ott tényleg nagyobb biztonságban leszünk.-mondom, s bár a szavak teljes hitelüket megtartva jönnek ki számból, még is elmém minden porcikája azon van, hogy visszanyerje a saját józan eszét, és megszabaduljon az irányítottság alól.
Asa mögé lépek, és csak suttogva szólalok meg.
-Segíts....-de hangom elhal, fejemben szorító fájdalmat érzek. Megtántorodok, és a lovamnak dőlök, majd mintha mi sem történt volna tovább megyek. Elérve a kis házikóhoz, kikötöm a lovam, majd belépek a házikóba, és helyet foglalok az egyik konyhában lévő széken.
-Szóval te nem csak a késekkel, de a tűzzel is jól bánsz.-teszek egy megállapítást, bár még mindig nem érzem a sajátomnak az elhangzott szavakat. Aztán valami ismét megmozdul bennem. Egyfajta késztetés, majd a késztetést követi a hang is.
-Figyelj rám. Ha csak egyszer is ellenem szegülsz kénytelen leszek arra kényszeríteni téged, hogy megsebezd az egyik kedves kis barátod.-a hang egyre közelebbi volt, és mintha villám csapott volna derekamba értettem meg mire gondol. Szótlanul ültem, és igyekeztem jó képet vágni, míg testem minden porcikája üvöltött a bennem dúló fájdalmas zavart okozó sötétségtől.
Szemeim Romeo és Asa minden lépését kiéhezetten figyelték, és vártam a megfelelő pillanatot. De milyen megfelelő pillanatot? És mihez is kell nekem ez a megfelelő pillanat? Magam sem tudtam, mit teszek, és miért, csak azt tudtam, hogy életben akarok maradni...

by **Asaliah Imbecairwen** Hétf. Ápr. 23, 2012 12:39 am

Rettenetes volt a tudat, hogy abban a pillanatban megölhetem Romeo-t, hacsak egy kicsit is nem koncentrálok.
-Ha elengedem a kezed, akkor megteszem amit én nem akarok.-nyöszörgöm fájdalmasan, eszem ágában nem volt, hogy elengedjem a kezét, és nem azért, mert épp vicces kedvemben voltam. Hanem azért, mert ez tartott a saját tudatomnál, hogy éreztem a fiút. Valerie próbált megnyugtatni, de igazából esélye sem volt, pánikoltam. Holott az nem sűrűn fordul elő velem. Romeo azonnal irányítása alá vonta dolgokat. Ahogy Val hátrébb lépett, rögtön körbevett minket a meghitt mágikus tűz. De a kezem még mindig ugyan úgy volt a magasban tartva. Pillanatokkal később barátnőm próbálkozását is megéreztem, ahogy kapcsolódni próbált hozzám. A következő amit éreztem, hogy Romeo keze éget, elkaptam a kezem, mire mögém ugrott, és a halántékomra szorította a kezét. Érdes kiáltás szakadt ki a torkomból, mintha nem is az én hangom lenne, de éreztem, ahogy Mizrael elméje eltűnik az enyémből. A kezem magatehetetlenül hullott alá, és még a kard is kiesett belőle. Rom elengedett, majd fáradtan feltett egy kérdést.
-Mizrael!-válaszoltam gyötörten. A fiú azt akarta, hogy menjünk tovább, holott Mizrael elől nincs menekvés. Átkoztam a napot, mikor először vele álmodtam. Lassan indultam el újra Val kérlelésére. A lány mögém kerül, és segítséget kér.
-Bármiben.-fordulok felé, megáll, a lovának támaszkodik, a következő pillanatban pedig sétál tovább. Megráztam a fejem, nem értettem. Aztán elértünk a házhoz, gyorsan kikötöttem Éjfélt, és Val után én is belépek a kis lakba. Barátnőm leül az egyik székre, én pedig csendesen az ajtófélfának támaszkodom. A lánykát kezdem el tanulmányozni, valami nem kóser. És ez nem jó dolog.
~Egész helyes ez a Valerie. És ő még fél is.~sziszegi Mizrael, mire összeszűkülnek a szemeim. Fr@ncba! Leültem barátnőm mellé, és megfogtam a kezét.
-Mi a baj drága?-miközben feltettem a kérdést, megidéztem a szellemet, de csak csendben, hogy Romeo ne vegyen észre belőle semmit. Pólusaimból áradt át a lányba, hogy megvédje. Igaz nem tudom vele kiűzni a másik elmét, de az övét erősebbé tehetem. Meglátjuk mi is lesz ez után. Felálltam, és egy bátorító mosoly után visszatértem az ajtóhoz. Romeo-t figyeltem, és igyekeztem észrevétlen maradni.
-Tehetetlen vagyok.-ez szólt Romeo-nak, és Valerie-nek is, kegyetlenül nem tudtam, hogy mit tegyek velük. Hiányzott az, hogy lássam Romeo-t, hogy a közelemben legyen, és hogy halljam a hangját. Lecsúsztam a fal mellett a földre, és térdeimre hajtottam a fejem. A könnyeim hullani kezdtek, megállíthatatlanul. Boldog voltam, és végtelenül szomorú. Rengeteg időt kell még túlélnem. És új hobbi után is kutathatnék végre. Mert ez így nem lesz jó. Mindig csak Rom nyakán csüngeni... Nem egy okos dolog.
-Valerie...-emelem fel a fejem, és keresem a lányt a tekintetemmel. Kicsit ki vagyok bukva.
-Szerinted miért nem tudok erősek mutatkozni?-a kérdést két okból tettem fel. Az egyik, hogy választ kapjak, a másik, hogy felmérjem, hogy a szellem mennyire hatékony. Sokat kivesz belőlem, ha tartanom kell az erejét, de erről még senki sem tud. A vége ájulás szokott lenni. Tudom, hiszen a bátyám volt a próba baba, és sokat segített. De még fejlődnöm kell.

by **Romeo Costa** Csüt. Ápr. 26, 2012 3:57 pm

Gyakran kilovagolok magam is Tenbre hátán ide, eldugott kis kuckómba. A viskó melletti kis tákolmányban mindig tartottam pár zsák zabot arra az esetre, ha fekete csődöröm megéhezne. Feláldoztam egy kisebb zsákkal, amit a lányok lovainak adtam.
Valahogy nem éreztem biztonságban magamat. Végül is annak tudtam be, hogy rejtett kuckóm magányát törtem darabokra, s ez valamilyen szinten zavar.
Amikor Val helyet foglalt, Asa pedig mellé ült, én a konyha felé vettem az irányt.
- Ki kér teát? - kérdeztem a hölgyeket. - Csipkebogyó! - csatoltam még utólag hozzá. Nem mindenki szereti, de nekem a kedvenceim közé tartozik. Amikor teljesítettem kívánságaikat Valeriet kezdtem kémlelni. Nem tetszett a hirtelen megváltozott viselkedése. Már első perctől nem véltem labilis személyiségnek, ezért nyugtalanított a hirtelen hangulatváltozás. Kimerült voltam, Mizrael kiűzése minden energiámat felemésztette, de ezt még feltétlenül meg kellett tennem. Asaliah úgy is Valerie-vel kezdett diskurálni.
- Oh! Igaz is! Azonnal jövök hölgyeim, csak akadt egy kis elintézni valóm! - mosolyogtam rájuk és újra elhagytam a biztonságos házikót.
Tudtam, hogy rám nézve jó vége nem lehet annak, amit most tenni készülök, azért leroskadtam és a hátamat a ház falának támasztottam.
- Tűz! Te, akinek lángja nélkül az emberiség esetlen lenne az éjszakában, te, akinek melege életben tartod a hontalant, te, akinek forrósága elpusztítja a gonoszt, megidézlek téged! Szükségem van rád, hogy megvédhessem a rosszat akaróktól az utolsó menedékem, magányom színhelyét, nyugalmam egyetlen, igaz őrét! - mormoltam, és erősen koncentráltam. Éreztem az azonnali hatást, az testem átforrósodott, az ereimben "láva" kezdett folyni, nem vér, a fejem majd szét robbant a nagy őrületben. De amit akartam, elértem. Nem láttam az eredményt, de sikerült. Olyan áldást, vagy átkot szórtam a házra, hogy aki belép ajtaján, hívatlanul, úgy hogy ártani akar a benne lévőknek, vagy csupán a viskónak, megég. De ez az égés nem akármilyen, láng nélküli, fájdalmasabb az eredetinél, gyógyulása tovább tartó, mert ebben a dühöm, a kétségbeesésem, és az ősi tűz ereje egyaránt megtalálható. Senkinek sem kívántam ezeket a sérüléseket, de muszály volt elkövetnem annak érdekében, hogy megvédhessem magam, és azokat akik fontosak nekem.
Amikor bevégeztem a műveletet és elköszöntem a tűztől, rettenetes fáradság telepedett rám. Olyannyira kimerültem, hogy a szemeimet sem bírtam kinyitni. Végül a sötétség kegyes istenasszonya rabolta el a tudatomat. Elájultam...

by Vendég Csüt. Ápr. 26, 2012 4:49 pm

Ha azt mondanám, kívülről szemléltem magam, enyhe túlzást mondok. Olyan volt, mintha valami ismeretlen belső erő kényszerítene arra, amire csak akar. Éreztem, ahogy valami a fejemben "mozog". Annak a valaminek a hangja ijesztően csengett, és nem értettem miért pont engem szúrt ki magának.
A székre roskadva bámulok magam elé.
-Én kérek, köszönöm.-fogadom el a teát a fiútól.
Asa kérdésére ködös tekintetem az övébe fúrtam.
~Válaszolj neki szépen. Hazudj, különben teszek róla, hogy az életed itt és most véget érjen.-hallom ismételten a hangokat, mire arcom kemény lesz, s érzelmek nélkül hazudok barátnőm szemébe.
-Jól vagyok, csak kicsit elfáradtam.-válaszolok végül kérdésére, és még egy furcsa érzésem támad. Asa képességének jeleit vélem benne felfedezni, de a bennem lévő erő elutasítja a segítségét.
~Így tovább. Jól hazudsz, ez tetszik. És eszedben sincs félni tőlem. Miért? Azt hiszed, üres szavakat kiáltok a jövőbe. Hát ha ezt hiszed, majd meglátod, milyen kiábrándító az igazság.-mondogatja, és érzem, ahogy hasamba éles fájdalom nyilall. A fájdalom apró jeleit is mélyen elrejtem magamba, és semmi külső jelét nem mutatom annak, mit is érzek valójában.
~Látom, most már hiszel nekem. Nos, ennek örülök.-mondja a hang, majd elhalkulva irányít tovább.
Asa szavai elsiklanak a fülem mellett, de kérdésére visszakapom rá elkalandozó tekintetem.
-Erős vagy te Asa. Erősebb, mint hiszed. A probléma az, hogy nem hiszed ezt el magadról. Pedig ha megtennéd, mindenkiből ki tudnád hozni a legjobbat, és segíteni tudnál azokon akiknek szükségük lenne rád. Azonban akiket utálnál, azokat könnyen távol tartanád magadtól, s mit sem törődnél a fájdalmukkal.-a szavakat én mondtam ki, de nem így gondoltam. De mit is mondtam volna én? Üres gondolatok keringtek fejemben. Majd az előbb érzett fájdalom felerősödött, és égetett.
Hangosan felsikítok, fájdalomtól összeroskadva indulok el az ajtó felé. Testem minden porcikája égett, lángolt. Számban a jellegzetes vas ízt éreztem, és amikor megéreztem a számon kibuggyanó vércseppet, összeroskadtam az ajtó előtt, mielőtt kijuthattam volna.
-Asa segíts.....-nyökögöm, és számból bugyogva ömlik a vér. Utolsó gondolataim között a családom bánata, és az igaz barátim szomorúságára gondolok. Logan arcára gondolok, és egy könnycsepp gördül le az arcomon.
A világ megfordul velem, tekintetem elhomályosul, testemből kiszáll a létezés minden vonása. Hallásom eltompul, s bár testem minden életfunkciója a negyedére csökkent, az égető érzést továbbra is érzem. Sikítva, kínok között küzdök magammal, azért, hogy túléljem. Egy darabig.
Aztán minden megszűnik körülöttem létezni, és zuhanok. Szívdobbanásom utolsó, hangos üteme a fülemben vízhangodva kíséri utam, Nüx kezei közül kikerülve, a nagy semmiségbe....

by **Asaliah Imbecairwen** Pént. Ápr. 27, 2012 6:14 pm

-Nem szeretem a csipkebogyót, ne haragudj.-hangom zavart volt, miközben Romeohoz beszéltem. Valerie kért teát, de láttam rajta, hogy baj van. Ám mégsem azt a választ kaptam, amit vártam. De nem firtattam tovább. Romeo kijelentette, hogy megy, de mindjárt jön, mire bólintottam, és így minden figyelmem végre Barátnőmre vetült. Nem tudtam most hogyan érezzek Rom iránt, hiányzik, és szeretem, de fél évig nem is beszéltünk... Aztán már csak Valerie szavainak éltem. De ez csak addig tartott, míg meg nem éreztem, hogy Romeo elájult, rögtön tudtam, hogy ez csak a barátság kötelékén át lehetséges, de nem volt időm felpattanni, mert Valerie is segítségre szorult. Felsikított, mire rögtön reagáltam, de mire elkaphattam volna, már a földön feküdt. Egyedül kell megvívnom ezt a csatát, most nincs se Romeo, se Ezra. Szembe kell néznem Mizraellel, vagy elveszítem Valerie-t, és Romeo-t is, amit nem fogok hagyni. Valerie-t magamhoz húztam, miközben vér bugyogott a szájából, sírni kezdtem, és a haját simogattam, miközben azt suttogtam, "Itt vagyok veled, nem lesz baj!", miközben ezt ismételgettem, és simogattam a lányt, éreztem, hogy a szellem, újra velem van, körül ölel minket, és támaszt nyújt.
-Nüx!-suttogtam az istennő nevét, és megkapaszkodtam barátnőm karjaiban. A szellem eszeveszettül kezdett futkosni a kettőnk között, éreztem ahogy dolgozik, és amit tesz. Valerie tudata egy perc alatt helyre állt, a vér eltűnt, amit nem értettem, a következő pillanatban pedig fellélegzett. Iszonyatos megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, de még mindig nem voltam túl a nehezén. Lassan felemeltem a lányt, és a kanapéhoz vittem, hogy nyugodtan fekhessen, mellé tettem a bögrét, és halkan utasítottam, hogy igyon, mikor már kicsit jobban érzi magát.
-Mindjárt visszajövök, megnézem mi történt Romeoval.-hangom színtelen volt, de belül rettegtem.
-Biztonságban vagy, már nem bánthat Mizrael. Pihenj egy kicsit, ha úgy gondolod aludj nyugodtan.-suttogom, és ki is fordulok a nappali szerűségből, és a bejáratot célzom meg. Ahogy kilépek a házból érzem is a változást. Mintha egy láthatatlan erő venné körül a házat. Körbepillantok, hogy Romeo-t is megtaláljam, aztán hirtelen a szám elé kapom a kezem, a földön feküdt, eszméletlenül. Most már komolyan kezd elegem lenni a jelöltségből. Mellé ugrottam, és magamhoz húztam, úgy, mint percekkel ez előtt Valerie-t is. Ujjait összefontam az enyémekkel, kisöpörtem egy tincset a homlokából, majd pontosan a homloka közepén virító zafírkék félholdat csókoltam meg. Aztán megérezem a tudatomba behatolni készülő erősebb erőt, még ne! Mizrael könyörgöm még ne! Kapcsolódtam az elememhez, és vártam a reakciót, hogy végre Rom is újra magához térjen. De ez kicsit erősebb lesz, mint Valerie-t visszahozni, mert Ő még valamennyire eszénél volt. De Rom teljesen eszméletlen volt. Nagyot sóhajtottam ahogy az elem végre válaszolt, majd lassan megérintette a fiút, de nekem koncentrálnom kellett, egyre erősebben. Aztán Mizrael újra próbálkozott.
-Ne!-sikítottam fel, és még erősebben próbáltam lezárni a tudatomat előle. Azonnal keresni kezdtem a fiú kezét, ahogy rátaláltam megszorítottam.
-Romeo ébredj! Gyere vissza hozzám, segítened kell.-hangom egy oktávval mélyült, és igézővé vállt, csábító selyemmé, aminek lehetetlen ellenállni, és azonnali cselekvésre kötelez.
-Szükségem van rád Romeo Costa!-még egy oktávval mélyült a hangom, most már tényleg csak percek kérdése volt, hogy Romeo is magához térjen. Az utolsó dolog amivel felgyorsíthattam, az volt, hogy megvágtam a csuklóm, és az ajkára csepegtettem a véremet. Ahogy ő is megmozdult eltávolodtam tőle. Nem akartam, hogy ilyen bensőségesek legyünk, most nem.
-Valerie-nek kéne valami nyugtató tea. Majdnem meghalt.-suttogom, és megrázom a fejem. Lezártam a sebemet, majd lassan felálltam, kezemet a fiúnak nyújtottam, hogy segítsek neki felállni.
-Ne csinálj többet ilyet! Épp elég volt, hogy nekem segítettél, ezzel ne próbálkozz meg többször, mert én foglak elverni.-bosszúság csendült a hangomban, és őszintén gondoltam mindent. Ha kell az orrát is betöröm, hogy megállítsam!
-Gyere menjünk be.-kérem, és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy Valerie-hez visszajussak. Nem mutatom mennyire kikészültem ettől a "kis" hadművelettől. Komolyan mindig nekem kell, hogy ennyi bajom legyen... Mikor a házba értünk úgy éreztem egyedül maradt a tudatom, Mizrael visszavonult, aminek felettébb örültem.
-Valerie minden rendben?-lépek be hozzá gondoskodón, és mellé ülök. Aztán elgondolkodtam egy kicsit, segíthetek neki gyorsan vissza találni.
-Val, megengeded, hogy segítsek? Igyál a véremből, előbb összeszeded magad.-suttogom lágyan, de még nem teszek semmit, a válaszára várok, nem kényszeríteni akarom.

by **Romeo Costa** Szomb. Ápr. 28, 2012 12:43 pm

A végtelen sötétségben egy borongó férfi hang nevetett arcomba.
~ Jaj, Costa! Hát hiábavaló volt minden, amit apád tanított neked?~ mondta, s én képtelen voltam válaszolni neki. Minden porcikám elzsibbadt, sőt szinte már azt sem éreztem, hogy van testem. ~ Ellenem nem tudsz kűzdeni! Még akkor sem, ha az az átkozott Nüx képességekkel ruház fel. Most is, azt hiszed te győztél! És képzeld, mégsem!~ legszívesebben kiégettem volna a fejemből, de mintha a tűz is elpártolt volna tőlem.
~ Olyan kár, hogy nem láthatod a kedves kis szőke barátnődet vérbe fagyva az ajtó előtt összeesni! Annyira gyönyörű látvány, amint megpróbál tenni az ellen, hogy meg ne haljon!~ dühömet egyre csak növelte amit mond, s az is, hogy semmit nem tehetek ellene. Ha Valerie tényleg haldoklik, akkor az életem hátralevő részében nagyobb bűntudatot érzek majd, mint eddigi 12 áldozatom miatt. Őket muszály volt meglnöm, Val-t nem szándékszom.
~ Tehát mit vonsz le ebből következtetésképpen, Costa?~ látszólag nagyon élvezte a tehetetlenségemet.~ Azt, hogy Mizrael ellen soha, de soha a b'dös életben nem győzhetsz! És ha továbbra is az utamban állsz majd, mindenkit elpusztítok, aki valaha is fontos volt neked! ~ mondta, s felnevetett. Asa hangja űzte ki az elmémből, s ahogyan a fémes íz átjárta a testemet kiszakított a sötétség börtönéből. Annak a mocsoknak igaza volt. Valerie tényleg majdnem meghalt.
- Azonnal készítek! - suttogtam, mert többre nem nagyon futotta. Asa felsegített és bementünk a védelmet nyújtó házba.
- Bocsáss meg Valerie! - szóltam miután gyorsan főztem egy kis levendula teát. Tudtam szerint ez volt a legnyugtatóbb gyógynövény. - Ma már másodjára öltelek meg majdnem! - sütöttem le bűnbánóan a szememet. Még mindig fáradt voltam, rettenetesen, de nem engedtem a sötétség csábító erejének.
- Most már amíg át nem léptek a küszöbön, semmilyen gonosz erő nem uralhatja az elméteket! - szóltam valamivel nyugodtabban.
Belesüppedtem a kedvenc fotelembe és pár perc múlva el is bóbiskoltam. Tudtam, hogy a kényelmes ágyikóm fent vár az emeleten, de az pillanatnyilag végtelenül magasnak és elérhetetlennek tűnt.

by Vendég Szomb. Ápr. 28, 2012 1:56 pm

Zuhantam öntudatlanul... És megpillantottam a nagymamám arcát, ahogy hívogatóan felém nyújtotta kezét.
~Nagyi...-suttogom, és magamhoz ölelem.
~Valerie neked még sok mindent véghez kell vinned. Nincs még itt az ideje annak, hogy mellettem légy. A szüleidre is gondolnod kell. Belehalnak, ha téged is elveszítenek, mint a nővéred.-néz szemeimbe, és bármennyire akarok is sírni, nem jönnek a könnyim.
~Én vigyázni fogok rád innen is. Most menj.-engedi el kezem, és távolodni kezd tőlem.
~Nemsokára találkozol valakivel, aki megváltoztatja az életed.-hallom a távoli hangokat, és következő pillanatban már kezd kivilágosodni a kép.
-Nem akarom elveszíteni...Vissza akarok menni...-suttogom a semmibe, és amikor teljesen kitisztul a látásom és a hallásom, már Asa aggódó tekintetébe meredek.
-Sajnálom.-suttogom, de gyengének és erőtlennek érzem magam.Lassan felsegít, és az ágyhoz cipel a lány. Szemeim lehunyva fekszem a kanapén, szívverésem lassú, túl lassú. Szédülök, és semmi másra nem tudok gondolni, csak a nagyim arcára. Annak a nőnek az arcára, akit egészen 5 éves korom óta nem láttam.
Pár percet magányosan töltöttem. Csukott szemeim alól patakokban folyt a könny.
"~Nem sokára találkozol valakivel, aki megváltoztatja az életed."-cseng fülemben utolsó pár szava, és próbálok rájönni, ez mit is takar.
A merengésből Asa lágy hangja húz vissza a jelembe.
-Semmi sincs rendben.-nyökögöm, amikor Romeo jön be a szobába. A fiúra emelem tekintetem, de mintha az elmúlt percek kiestek volna.
-Bármi is történt, nem tehetsz róla. Te csak segíteni akartál, és megvédeni minket. -hangom halk, de erőteljes. Elveszem a csészét, és Asa-ra nézek, aki mellettem ült az ágyon.
-Rendbe fogok jönni, csak kell egy kis idő. És nem fogadnám el a véred még akkor se, ha tényleg az életem múlna rajta. Ezt a csatát is magamnak kell megvívnom, és tudom, hogy sikerülni fog.-mosolyodok el halványan a lányra nézve. Romeo helyet foglal egy fotelban, és halk szuszogás kíséretében álomra hajtja fejét.
-Asa... Én... Találkoztam a nagymamámmal. Azzal az öreg hölggyel, akivel utoljára öt évesen zongoráztam. Az egyetlen olyan nagyszülőmmel, aki megérte a születésem.-suttogom, és újabb könnycseppek gördülnek végig, immár száraz arcomon.
-Mi történt az előbb? Csak arra emlékszem, hogy a ház előtt állunk, aztán a következő tiszta kép, az már az, amikor a földön fekszem, miután valamelyest elájultam.-motyogom, és még valami eszembe jut.
-Vér ömlött a számból, amikor elájultam. De ez több volt egy ájulásnál...-meredek Asa szemeibe, valamiféle választ várva.

by Ajánlott tartalom

Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban

Re: Romeo Costa - Valerie Richardson - Asaliah Imbecairwen egy alternatív világban