Euphrosyne Tayson

♦ EUPHROSYNE JANE TAYSON ♦

♦ ♦ 19 ♦ ♦ ♦ 1992. június 8., Los Angeles ♦ ♦ ♦ Lány ♦ ♦ ♦ Felnőtt ♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦

Kiszámíthatatlan személyiség vagyok igazából. Sokszor még magamat is meglepem, hogy milyen tudok lenni. Alapvetően nem vagyok egy barátkozós típus, és ebből alapvetően jön, hogy nem vagyok igazán kedves az emberekkel. Igazából nincs semmi bajom a legtöbbször senkivel, csak az undoksággal próbálom elüldözni őket, hogy ne legyen több bajom másoktól. De ha valaki nem menekül el tőlem, egyre jobban megfogok bízni benne, így egy idő után már megismerheti az igaz énem aki nem is annyira undok, hanem egész kedves, és talán még jó fej is bár én azt nem tudhatom.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦

Hajam a hátam közepéig ér és szőke. Eredetileg sötét barna volt a színe, de egyszer 14 éves koromban befestettem és azóta is a szőke maradt. Hajzuhatagomat a legtöbbször hagyom göndören és kibontva hordom, ez alól kivételek a bunyók mikor mindig copfba fogom a göndör fürtjeimet. Ruháim változatosak de a szürke színt mindig megtalálni az öltözékemben. A legtöbbször szűk nadrágokat hordok és ujjatlan pólókat. Sminket néha-néha hordok, mikor hangulatom van hozzá, bár akkor sem sok mindent kenek föl az arcomra, csak egy kis szemceruzát használok meg szájfényt. 176 cm magas vagyok, sovány vagyok hála a sportoknak. Szemem szürkéskék színű, bár inkább a szürke látszik.

♦ ♦HÁZIÁLLAT♦ ♦
Ness, egy golden retriever kölyök



♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Fél másokat megszeretni, mert már annyian verték át akiket szeretett, hogy nem akarja többször már átélni. Amitől a legjobban fél az viszont az, hogy az apja feltűnik és elrontja azt a kevéske jót is ami most meg van neki.

Rosy két v betűs dologban jó, a veszekedésben és a verekedésben. Az előbbiben azért, mert a családjában mindig vele veszekedtek a legtöbbet, így már elég jól tud veszekedni. A verekedésben meg azért jó, mert olyan környéken nőtt föl ahol muszáj volt tudni némi önvédelmet, de ő egy kicsit jobban megtanulta a kelleténél. Sajátos harc technikát fejlesztett ki és ezért nem véletlen, hogy éjszakánként sokszor bunyókon vesz részt és a legtöbb esetben még ő is nyer.

Legfőképpen az érzelmekben rossz. Sosem tudta elmondani mit érez mások iránt, persze ha dühös azt mutatja, de mást nem. Nem meri bevallani az érzéseit, még magának sem. Megpróbálja még magával is elhitetni néha, hogy nincs semmi jó és, hogy senkiben nem bízhat.
A másik dolog amiben nem túl kiemelkedő azaz, hogy emberekkel legyen. Ő amolyan magányos farkas típus és általában csak 5 percig bír egy bárkivel lenni, ha ez tovább tart akkor kissé begőzöl.
Ő a türelméről és a humoráról sem híres. Türelme már egyáltalán nincs, de a humorérzéke nem teljesen hagyta el még. Néha-néha

♦ ♦MÚLT♦ ♦

Én 1992 egyik esős nyári napján láttam meg a napvilágot, vagyis a kórházi szoba falait. Anyám (Cynthia Pox) sajna belehalt a szülésbe így apámmal maradtam. A gyerekkorom szörnyű volt. Mindenki piszkált, egyetlen barátom sem volt és pluszba még én voltam a hülye lakókocsis csaj aki a részeges apjával él. Mikor az ötödik osztályba jártam apám össze jött valami Cara nevű csajjal, akit el is vett. Gyűlöltem a nőt és nem csak azért, mert úgy éreztem a nő nem szereti apámat, hanem azért is, mert (enyhén mondva) egy undok, pláza cica volt. Folyton ugráltatott és igaz, hogy apámat ráncba szedte és szerzett neki tök jó állást, de akkor is egy undok liba maradt számomra. Amikor 16 éves lettem átköltöztünk egy két szintes házba, mivel végre tellett rá. Ekkoriban az iskolában végre az emberek kezdtek velem normálisak lenni és éppen ekkor jött a suliba egy srác akit Ryan-nek hívtak. Akár akartam akár nem, a srác felfigyelt rám már az első nap. Mindig mellettem ült a közös órákon és még a nevemet is tudta akkor, mikor először volt együtt óránk. sokáig ellenkeztem, de már rég tudtam, hogy nekem megtetszett a fiú. Az egyik este mikor épp kocsival mentem haza a sötétben, valami barom belém jött és én elvesztettem az eszméletemet. Ryan, valami véletlen folyamán arra felé járt gyalog és látta az egész balesetet. Azonnal hívta a rendőrséget és a mentőket, de engem még előtte kihúzott a kocsiból. Még szerencse, hogy eszébe jutott, mert az autó pár perccel ez után valamiért felrobbant. Megmentette az életemet és még mindig tartozom e miatt neki. A következő dolog amire emlékszem azaz, hogy a kórházban fekszek mivel ott ébredtem föl. Az egyetlen ember aki benn volt mellettem Ryan volt. Azonnal hozzám lépett és rám mosolygott, és én akaratlanul is vissza mosolyogtam. Lassan fölültem és néhány perc néma csend után, egyszerre hajoltunk egymás felé és el is csattant az első csók. Pár nap múlva kiengedtek a kórházból, de addig is minden nap bejött hozzám K. Amikor először mentem suliba elhívott randira és nem sokára már hivatalosan jártunk. Egy hónap után már bele is szerettem a srácba. Egyik éjszaka mikor éppen filmet néztem fölhívott. Mosolyogva vettem föl a telefont, de még mielőtt beleköszöntem volna Ryan rákezdett a beszédre. A mosoly úgy tűnt el az arcomról mint a kámfor. Kiderült, hogy nem is engem akart fölhívni hanem az egyik barátját, akinek neve feltételezem r betűvel kezdődhetett. A telefonba csak úgy mondta a dumát amiben engem szidott, meg azt mondta, hogy befog válni a terve, hogy hamarosan megfektet és így ő fogja nyerni a fogadást. Mikor a fogadásig eljutott én azonnal letettem és a telefont tiszta erőmből a falnak vágtam és az szét tört. Sírva össze pakoltam az összes cuccomat és megszöktem otthonról. Gyalog vágtam neki a sötét és kissé rémisztő útnak. Nem tudtam hova akarok menni, de azt tudtam ettől a helytől messze. Egy napi menés után egy sikátorba tévedtem egy idegen városban ahol egy hapsi rátámadt. egy pisztoly is volt nála, de én nem rémültem egy. Pár ütéssel lebénítottam majd, egy utolsó ütés segítséggel kiütöttem a pasit. Mikor éppen mentem volna el egy másik férfi jött oda hozzám. elmondta, hogy látta ezt az egészet. először megrémültem de aztán elmondta, hogy egy sport központ vezetője és egyben egy box csapat vezetője is. azonnal fölkért a csapatába pedig az egész bagázs fiúkból áll. Azonnal igent mondtam neki. A srácok egészen az első meccsemig nem kedveltek, sőt szinte gyűlöltek. Ekkor 17 éves voltam de mégis eltudtam verni a legjobb csapat tagot. A srácok nagy meglepetésemre azonnal megkedveltek. Ekkor jöttem rá, hogy tehetségem van nagyon is a bunyóhoz. Azóta is velük együtt járok városról városra, hogy meccseket nyerjünk. Velük tudok igazán magam lenni de azért a többi ember felé mutatom a jó ksi álcát, hogy megvagyok egyedül és hogy nem kell nekem senki, mert egyedül is elvagyok.

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦

- Nem érdekel mi áll jól. És hagyjál ezekkel a hülye csábítási kísérletekkel, vagy akármik is ezek. Ja és képzeld, mindketten Lia házában vagyunk pont. * már egyszerűen nem értem, hogy mit akar. Játszik velem vagy csak egyszerűen hergel. Nem értek vele kapcsolatban semmit, nem tudom mit miért tesz. De már egy dolgomban biztos vagyok, őt messzire el fogom kerülni. Mikor kiejti ez utolsó szót szememben szinte látni ahogy fellángol a gyűlölet. *
- Nem vagyok se hercegnő se más. Egy normális ember vagyok ahogy te. Fogd vissza magad öcskös vagy a végén még azt is megbánod, hogy ide jöttél. * szemem vészjóslóan tekint a srácra és láthatja, hogy nem viccelek. Nagy esély van rá, hogy még pálca nélkül is elbánok vele. *
- Szóval ez csak egy játék. Tudhattam volna. olyan vagy mint Dav. Tudhattam volna. Az, hogy nem maradok mégse csöndbe azért van, mert nem tűröm el, hogy egy olyan kis mocsadék mint te itt sértegessen. Persze…azt hiszed, hogy egy ártatlan és védtelen kislány vagyok. Na ne már, hogy te is! Mindenki ezt hiszi. Amíg nem lát egyszer vagy egy kviddics edzésen vagy meccsen, vagy amíg nem látja meg, hogy mire vagyok képes varázslat nélkül is. * alig, hogy befejezem, már szinte legszívesebben meg is verném. De nem lehet. Már így is elég gondot okoztam. Majd egyszer sunyiba megverem. Jó móka lesz. *
- Én nem félek senkitől. Főleg nem tőled. Úgyhogy tőlem még egy kés is lehet nálad, akkor se remegnék a félelemtől. * mosolygok egy tetetett mosollyal rá és egyszerűen tovább megyek. Mikor a puszira reagál bennem rögtön fölvillan egy szó: barom. Mikor a fülembe súgja azt az egy mondatot, csodálatos ötlet jut az eszembe. kezemet kiveszem az övéből és előre lépek egy lépést és szembe állok vele. gyengéden elmosolyodom és egyre közelebb és közelebb lépkedek hozzá. *
- Igen az eső jó…én is szeretem. De tudod mit utálok azt mikor játszadoznak velem mint egy darab papírral. * már alig van közöttünk pár centi és ajkaim az övétől nem messze mozognak. *
- És ha ennyire szereted az esőt akkor maradj szépen itt. Engem felejts el. Felejtsd el, hogy ki vagyok és, hogy élek. Vedd tudomásul, hogy nem lehet velem játszadozni. Én nem vagyok olyan mint a többi lány. Ők lehet, hogy játékszerek neked, de én sosem leszek az. * fejezem be suttogva és egy darabig a szemébe nézek. Még csak nem is sejti, hogy kibe botlott bele. Hangom ugyan gyengédnek tűnik de ott van az a nyomaték is az egészen. Egy olyan utállak mosollyal az arcomon elkezdek hátrálni. megállítani nem tud. Majd szép lassan eltűnök egy fák által körbe zárt ösvényen. *

// hozott: atorn.hungarianforum.com, Elie Moon szemszöge //

♦ ♦ Play by - Xenia Tchoumitcheva ♦ ♦