Luxus villák

Láttam, hogy eltette a könyvet kérdezés nélkül, de nem szóltam egy szót sem. Ő akár a szívemet is kitéphetné a helyéről és kihajíthatná a kukába, akkor sem mondanék semmit. Csak halványan mosolyognék és a szemeimmel üzenném: csak nyugodtan, vidd a vesémet is.
A vére beterített mindent. Mikor rá néztem, haját zúduló, vérvörös vízesésnek láttam, szemeiben vörös patak csörgedezett, a nyakán lévő apró pontokból vörös forrás tört elő.
Halványan rémlik, hogy széttéptem a ruháját és erősen belehatoltam nedves barlangjába. Kezeim a seggén nyugodtak, szemeimmel tekintetét kerestem, de Ő azokat lehunyva tartotta, ajkai résnyire nyíltak, a levegőt sebesen szívta tüdejébe.
Számat a nyakára szorítottam és újra elvettem némi életerejét, hatalmas kortyokban nyeltem a vérét. Tudtam, hogy nem kellene, de annyira finom volt!
Szívtam, mint meleg napokon szívószálon keresztül a jéghideg teát.
Fejemet hátrafeszítettem, mikor a csúcsra értem. Szemeim lehunyva nyugodtak, mellkasom fel-alá járkált, szívem hangosan zakatolt, a gyomromban éreztem, ahogy a vér zötykölődik. Wrí vére.
Eltoltam magamtól, a nadrágomra raktam a szerszámomat, majd a kandalló fölé helyezett tükörbe bámultam. Meg se hallottam, hogy Cica miről suttog. Csak magam voltam és a tükörképem.
Szemfogaim még mindig kint voltak, államon alvadt és friss vér kenődött el. Hajam ziháltan keretezte az arcomat, pupilláim hatalmasok voltak, zöld íriszem egyáltalán nem látszódott. Laposakat pislogtam, fejemben képek keveredtek.
A füves cigi, az ital és Wrí csábító vére megtették a hatását: teljesen kiütöttem magam, nem értettem, miért tettem azt, amit... És a legrosszabb az volt benne, hogy még többet akartam.
Megkapaszkodtam a kandallóban, lehunytam szemeimet és állatias hangon felhörögtem. Nem ismertem magamra, tudtam, hogy mit csinálok, de nem tudtam irányítani a tetteimet.
Megfordultam és Wríre pillantottam. Fejemet lehajtottam, vállaimat megfeszítettem, szemfogaimat előre toltam, hogy jól látható legyen, és közben folyamatosan morogtam.
Ki akartam törni ebből a vadállatból, de nem ment.
Elindultam a szabályosan reszkető lány felé és mint egy zsákmányra, úgy tekintettem rá.
Fél úton jártam, mikor meghallottam Wrí kétségbeesett gondolatait. Ez kizökkentett, a térdeimre estem, majd elterültem a padlón.
- Sajnálom. - suttogtam, majd oldalra gördültem és kiokádtam a gyomromból Wrí vérét. Elernyedt testem körül hatalmas vértócsa keletkezett, mind az Ő vére volt.
Rápillantottam, arca hófehér volt, ajkai lilás színben játszottak. Én tettem ilyenné. Miattam van.
Rámosolyogtam, aztán fejem a vértócsába esett és elhomályosult minden.

Kezeimet védekezőn tartottam magam elé, ugyanis a fiú teljesen átváltott holmi vadmacska üzemmódba. Ahogy belenéztem a szemeibe sehol nem láttam a szeretett Adrianamet, csak egy vadászó ösztönszerű lényt és életemben először egy kicsit féltem tőle. Ilyenek leszünk, ha vámpírokká válunk? Tudattalan vérimádó zombik?
Tudom, hogy szánt szándékkal sosem ártana nekem. Remélem elég erős a képességem, hogy ne csak a tárgyakat, de egy élő mozgó lényt is távol tudjak magamtól tartani, ha akarok. Mielőtt ezt letesztelhettem volna úgy tűnt, hogy Adnek kezd visszatérni az öntudata, de mielőtt megbeszélhettük volna hányni kezdett és összeesett.
Nüxre mondom teljesen lesokkoltam.
Ott álltam és meredtem magam elé és képtelen voltam megmozdulni. Mintha a testemet teljes bénaság borította el. Mint álmodban amikor annyi mindent csinálnál egyszerre, de helyette merev vagy mint egy szobor. Sikítani szerettem volna meg kirohanni a világból, de képtelen voltam. Ennél én erősebb vagyok és nagyon lassan nehézkesen megindultam felé. A könnyimmel küszködve odaértem hozzá és ellenőriztem az életfunkcióit.
-Kérlek ne vedd el tőlem. -motyogtam, de a légzése és a légutai rendben voltak. Megpróbáltam a vállamra fektetni, de túl gyenge voltam. Ott térdeltem a saját véremben, ami már a fél könyvtárt beborítja. Innom kell belőle és ezt én is jól tudtam, de a gondolattól is kiborultam. Mégsem szólhatok senkinek. Maya meg teljesen kiborulna.
A maradék erőmet összeszedve rávettem magam, hogy felemeljem a csuklóját és megtegyem azt amit még soha. Inni egy másik élőlényből. Mióta megjelöltek ez volt az egyetlen amitől rettegtem a jövőmet illetően, de az csak egy távoli jövőnek tűnt, meg a zacskós vér is ott van megoldásnak...
Szóval inni kezdtem belőle, de majdnem rögtön ki is köptem. Az alkohol és a fű miatt elég szörnyű íze volt, de szükségem volt erőre. Megint megpróbáltam felemelni de rájöttem, hogy ez nekem így se fog menni szóval az elernyedt testre koncentráltam, igyekezve kiverni a fejemből, hogy hasonlít egy hullára. Mentálisan megemeltem és pár folyosón és lépcsőn keresztül a szobájába kalauzoltam.
Visszaszaladtam eltakarítani a mocskot amit hagytunk, majd a szerelmemhez rohantam.
-Remélem ez nem az átváltozás mert akkor nagy szarban vagyunk. -beszéltem magamban futás közben és az ágyához telepedtem.
Hoztam a fürdőből egy nedves törülközőt meg egy tálat is a konyhából, ha még hánynia kellene. Borogatni kezdtem a homlokát és szabad utat engedve a könnyeimnek Nüxhöz fohászkodtam, hogy adjon valami jelet, hogy kutya baja és nem kell vele azonnal a gyengélkedőre rohannunk.

Cassie hangosan nevetett egy barna falevélen, ami szerinte egy sündisznóra hasonlított. Nem tudom, nekem olyan volt, mint egy dinoszaurusz. Ezen hosszasan civakodtunk, de hiába próbálkozott, béna érvekkel nem lehetett engem megvenni.
- A dinónak apró keze van, és nézd meg, - elvettem tőle a levelet és azt a magasba emeltem. Felvettem a tanár bácsis pózt és komolyan magyarázni kezdtem. - Ez a zöldes pötty, a dinó szeme. Tudom, tudom mi jár most a fejedben... Nem olyan ellenállhatatlan zöld, mint az én szemeim színe, de ez egy cseppig se zavarjon meg. Ez tényleg a dinókánk szeme, és nézd ez az apró kinövés itt ni - rámutattam a levél szélén lévő bütyökre - a keze. Egy van neki, az is donga, de na. Ez egy dinoszaurusz. Nem is lehetne süni, hogy?! - ordítottam nevetve, majd elhajítottam a falevelet, amit, mint a mesékben, a szél felkapta és pár bokorral arrébb repítette.
Cassie játékosan a karomba bokszolt, majd meghúzta a jó kis Hadobást. Nem volt a legjobb, de ragaszkodott hozzá, hogy Ő állja az italt... És mint tudjuk, eléggé szűkösen él, így kénytelenek voltunk egy olcsó italt beszerezni.
Rágyújtottam és nevetve lefújtam a füsttel.
- Emlékszel mikor beszívattalak a buborékfújóval? - hangosan felnevettem, s mint a Harry Potterben, a faleveles emlék elmosódott, helyét egy május emlék vette át.
Cassie és én a régi éjszaka háza ebédlőjében állunk, és az idióta a buborékfújójával villog. Halványan megráztam a fejemet és mikor fújni szeretett volna, közelebb léptem hozzá, és én is fújtam. A buborékok Cassie arcának ütköztek, kipukkantak és az arcát ellepte a szappanos víz. Mind a ketten felnevettünk, majd elkezdett püfölni, szokása szerint.
A kép ismét változott, most azonban a szobámban feküdtem és Wrí az ágyam mellett ült, feszülten. Motyogott, de nem értettem, hogy mit.
Néztem, próbáltam megszólalni, de nem jött ki ajkaimon egy szó sem. Mi a...?!
Ekkor megjelent egy élénk, villódzó fehér folt Wrí háta mögött. Karommal el kellett takarnom a fényforrást, annyira bántotta a szememet.
Csilingelő hang hallatszott, egyszerre volt kedves és fegyelmező.
- Adrian Northon, kapsz egy második esélyt vámpírként, feltéve akkor, ha megváltozol. Nem tévedek a jelöltek körében, tudom, hogy ki miért megfelelő... De erre mind magadtól kell rájönnöd. Ha élsz a lehetőséggel, vissza kell venned a rossz szokásaidból. Amint kezdesz visszaesni, kapni fogsz egy jelzést. Ha nem hallgatsz rá, elveszem az életedet. Nüx mindenkit egyenrangúan szeret, fiam, téged is. Keress meg a kiutat és térj vissza az élők közé.
Amilyen hirtelen jött, olyan hamar el is tűnt.
Pislogtam és csak meredtem magam elé. Az arcom hirtelen égni kezdett, a fájdalom elviselhetetlen volt, mégis gyönyörűséges.
Felültem és a tükör elé léptem. Az arcomon a megszokott üres hold kiteljesedett, a betelített Jel villódzott gyönyörű kékben.
Hitetlenkedve meredtem az arcomra. Körülnéztem, az ágyam halványa pulzált, tudtam, hogy ott van a kiút, amiről Nüx beszélt.
Visszafeküdtem az ágyba és vártam.
Hirtelen felpattantak a szemeim, a levegőt élesen beszívtam a tüdőmbe. Az arcom bizsergett, s tudtam, hogy amit a tükörben láttam a képzelgéseim alatt, igaz. Vámpírként tértem vissza, kaptam egy második esélyt... Amit tuti, hogy hamarosan elszúrok.

Én sírtam, Ő hánykolódott de nem úgy tűnt mint aki jobban akar lenni. Be kellene vinnem a suliba, de itt már mindenki ivott, ha Nüx elszólítja akkor már úgysem tudunk mit tenni, de nekem muszáj lesz végig itt maradnom mellette. Nagy tenyerébe csúsztattam az enyémet és imádkoztam érte, úgy mint senkiért.
Bár néha megzavart az erős koncentrációmban, hogy elkezdett dinókról meg buborékokról nyöszörögni. Úgy döntöttem itt az ideje egy újabb borogatásnak amikor kinyitotta a szemét és meredten bámult egy foltot a hátam mögött.
-Ad! -szólítottam, de nem válaszolt.
-Adrian hallasz engem? -szólongattam tovább, de semmi reakció. Kicsit megpaskoltam az arcát, de Ő csak rémülten meredt falra továbbra is.
Nekiálltam a homlokát borogatni, amikor valami hihetetlen dolog történt. A fiú újra elvesztette az eszméletét, de a homlokán tetoválás szerű figurák jelentek meg, amik a kedvenc hangszerét formálták és a kis hold is beteljesedett.
-Szent ég! -ujjaimmal a holdacskát simogattam. Ez most komoly? vagy már én is elájultam és halucinálok. Újra magához tért, ijedtemben fel is sikkantottam, de tudtam, hogy most tényleg újra eszméleténél van. Azonnal rávetettem magam zokogva úgy örültem, hogy életben van. Viszont amint egy kicsit én is magamhoz tértem az újabb sokktól -ami ki tudja hanyadik ezen este folyamán - püfölni kezdtem a mellkasát.
-Te idióta őrült mégis, hogy mered így rám hozni a frászt? -ütlegeltem, de erő már nem volt a karomban csak rengeteg sok könnyem ami úgy fest kiapadhatatlan kútból ered...

Finom, gyengéd érintést éreztem a homlokom közepén. Valaki simogatott, a karjaim lúdbőrözni kezdtek a kellemes, ismerős érintéstől.
Szaggatottan vettem a levegőt, szemeim a plafonon csüngtek. Wrí rám ugrott és sírva püfölte a mellkasomat.
- Hé, ne sírj. - nyögtem ki mosolyogva, mutatóujjammal letöröltem nedves arcáról az épp könnycseppeket. A tudatom színtiszta volt, s sosem gondoltam volna, hogy szerek nélkül ilyen stabil és boldog lehetek. Valahogy ez... elképzelhetetlennek tűnt.
Magamhoz húztam Wrít és gyengéden megcsókoltam.
- Sajnálom. - motyogtam a fülébe, miközben közelebb húztam magamhoz. Finoman megpusziltam a nyakát, pont ott, ahol nem is olyan rég megcsapoltam. Éreztem még magamban a vérét, ott száguldott az ereimben, de már nem volt olyan eltelítődött érzésem, mint a könyvtárban. Megbántam, amit tettem és tudtam, hogy visszacsinálhatatlan.
- Miért nem tolsz el magadtól? - kérdeztem meg nagyon halkan, szinte reszketve. - Megerőszakoltalak, bántottalak... - lehunytam a szemeimet, a röpke boldogság el is illant egy szemvillanásnyi idő alatt. Eltoltam magamtól és az ágyam szélére húzódtam. Felültem és a tükörbe néztem. Tehát igaz.
Felsóhajtottam és elgondolkoztam azon, amit Nüx mondott nekem. Kapni fogok tőle egy jelzést, ha átesem a ló túloldalára. Ezt Wrí sosem tudhatja meg. Sosem.
Megvakartam a karomat és észrevettem egy apró fekete tetoválást, ami egy bokrot ábrázolt, melynek öt bimbós virága volt. Eltöprengve meredtem a képre. Ez lenne a figyelmeztetőm?! Ha sokat iszom és szívom egyszerre, az egyik virágom eltűnik? Ötször játszhatok az életemmel, utána vége? Durva.
Felkaptam egy csuklóvédőt és a tetoválásra húztam.
A nap már kezdett feljönni, első sugarai megjelentek az égen. A vendégek már rég elmentek, a ház és az udvar csendes volt. Behúztam a függönyt és Szőrösre pillantottam.
Nem értem, Wrí hogy tud még velem egy térségben lenni, de tudom, hogy hamarosan elmegy és itt hagy. Csak megvárja az éjszakát.
Lehajtottam a fejemet és morcosan morogtam az orrom alatt. Csakis magamat okolhatom és a rossz szokásaimat... amik lassan a sírba visznek.

-Én...nem....sírok. -erősködtem szipogva, de a testem teljesen ellent mondott a szavaimnak. Könnyeim még mindig záporoztak és már lucskos, ragacsos voltam mindenütt tőlük na meg persze a vérünktől. Átölelt és kezdtem érezni, ahogy a felgyülemlett stressz szépen lassan apránként távozik a testemből.
Élt, és csak ez számít. Bár most már más berkekben fogunk mozogni ami újabb megbeszélendő akadályt állít kettőnk közé, de majd kiderül, hogy mi lesz. Elfáradtam és tudom, hogy vissza kéne mennem a Házba. Én még annyit kibírnék, hogy eljussak oda, de most túl megterhelő lenne talán még nekem is. Távolságra volna most egy kicsit szükségem ez túl intenzív így, hogy ráadásul egymás vére folyik az ereinkben. Így nem tudunk tiszta fejjel gondolkozni.
-Mégis miért löknélek el magamtól? -kérdeztem meglepve.
-Jó oké félelmetes voltál lent, de Ad erőszak? Ahhoz általában az ember lányának nem ártana nemet mondani. Úgy tűnt sokat ellenkezem? -tettem fel neki az egyszerű kérdést mert igazam volt.
Jó a vérivás már más tészta volt, de azt is hagytam mert az agyamat elhomályosította a delirium.
-Nézd nem tudhattad, hogy ez nekem ilyen fontos hiszen a suliban, ahogy észrevettem senkit sem izgat igazán. Mint a szeretkezést sem veszik komolyan a tinik. -vontam meg a vállam. Csak nekem ez volt mindenem ami eddig nem volt az övé. A szívem, a lelkem már rég elvette, de a vérem eddig csak a sajátom volt. Gyorsan elűztem ezeket a gondolatokat mielőtt megneszeli és elindultam a fürdő felé.
-Ez most más volt édes, szerintem a tested tudta mi fog történni és így szerelte fel magát hiszen itt nincs a közelben vámpír...vagyis...eddig nem volt. -mondtam a fürdő ajtaja mögül és elkezdtem engedni a tusolóvizet. Először lecsapattam a megalvadt vért, majd miután már csak tiszta víz folyt a kádba átállítottam csapra és jó habos fürdővizet engedtem. Levettem a koszos, vizes csapzott ruhámat és belemásztam a forró vízbe a habok közé és elmerültem bennük.

Mikor kérdezett, hallottam hangján a hitetlenkedést. Nem nyilvánvaló, hogy miért is kellene utálnia?!
- Akkor is... - erősködtem hiába. Elhúztam a számat és szaggatottan felsóhajtottam. Tudtam, hogy Wrí megbocsájt, csak azt nem, hogy ilyen hamar.
Hiába hessegette el a gondolatait, mind egy szálig elcsíptem őket. Persze fapofát vágtam, nem szerettem volna, hogy megtudja, tudom az igazat. Hagytam abban a csaló hitben, hogy nem hallom Őt. Kegyetlenség, de hosszútávon jobb is így. Talán be kellene játszanom, hogy többé már nem hallom Őt. Vajon elhinné?
Hagytam, hogy a fürdőbe sétáljon, tekintetem még mindig a kigyón pihent, testtartásom elutasító volt, a lánynak a hátamat mutattam.
Halkan csukódott az ajtó, én pedig sóhajtottam egy hatalmasat. Ledobáltam magamról a ruhákat egy kupacba, majd belebújtam egy mackónadrágra és leültem az ágyam szélére.
Az arcomat kezdtem el nyúzni, hátha ez az egész csak egy rossz vicc... de nem, a kék tetoválások nem koptak meg, nem tűntek el, egyszerűen csak összegyűrődtek a bőrömmel együtt.
Kifinomult, most már teljesen kifejlődött hallásom érzékelte, hogy Wrí a kádban elmerül, halkan dúdol és próbálja megnyugtatni magát.
Nehéz lehetett neki, és erre eddig nem is gondoltam.
A véres ruhákra néztem a padlón. Abban a hitben volt, hogy meghaltam. Nézzünk szembe a tényekkel, nem az lett volna a legbölcsebb döntése Nüxnek? Persze nem Wrí előtt, de akkor is. Nem érdemlem meg az életet egyáltalán. Nem használom a nőzésen kívül másra, teljesen elpocsékolom.
Összeszorítottam az öklömet és belevágtam az ágytámlába. Hangosan reccsent egyet, a tölgy fán kirajzolódott öklömnek a nyomata, körülötte hajszálvékony repedések keletkeztek.
Megráztam a jobb kezemet és felegyenesedtem. Kikészítettem Wrínek egy ACDC-s pólót, na meg egy fehér bő boxert, majd összeszedtem a rajzcuccaimat és lesiettem az emeletről.
Benéztem a könyvtárba, de ott semmi jele nem volt annak, hogy pár órával ezelőtt vért okádtam. A padló tiszta volt, a szoba kellemes illatot árasztott.
Lementem a pincébe, ahonnan az apró borospince nyílt. Beléptem, levettem a polcról egy palack száraz fehér bort, majd az óriási szekrény elé léptem, ami mögött a kis bunkerem nyílt.
Ha összevesztem a húgommal, vagy a szüleimmel, netalán nem tudtam meghúzni egy jó nőt, akit kinéztem magamnak, mindig itt bújtam el, ceruzával és egy papírlappal a kezemben.
Most is így tettem - mint a filmekben, megfogtam egy könyvet és a szekrény bal oldalra siklott. Beléptem az ismerős, poros, doh szagot árasztó szobába, s megnyomtam a piros gombot a falon, hogy felkapcsolódjon a lámpa, illetve bezáródjon az 'ajtó'.
Erről a szobáról senki nem tud, rajtam kívül. Mikor egyedül voltam itthon, akkor szereltettem be, abból a pénzből, amit szeretett apám minden hónapban átutalt nekem.
Leültem a földre és elhelyezkedtem, pont úgy, mint régen. Vettem egy mély lélegzetet, majd az emeleten fürdő lányra összpontosítottam, tisztán hallottam halk énekét.
Elmosolyogtam és elmémmel ennyit mondtam. Sajnálom.
Most más volt, mint eddig... Olyan érzés kerülgetett, mintha Ő is hallotta volna ezt az apró szót. Lehetséges lenne?!
Talán most, hogy vámpír lettem, kaptam egy teljesen új képességet az előzőhöz? Kiterebélyesedett? Cool!
Megráztam a fejemet, majd rajzolni kezdtem. Ez most így túl sok volt, jobbnak láttam kikapcsolni elmémet és csak rajzolni. Rajzolni, mint régen, mikor egy egyszerű, csajozós, normális srác voltam.
Időközben a bor kibontódott és folyamatosan fogyott és fogyott.

Fürdés közben hangos reccsenést hallottam, amire összerándultam mert sejtettem, hogy mi lehetett ez a hang, majd újra elkergettem minden gondolatomat és hagytam, hogy üresség és békés nyugalom legyen úrrá rajtam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor úgy döntöttem, hogy most már ki kellene szállnom, de törölközés közben kis híján elcsúsztam, amikor Ad hangját hallottam. "Sajnálom".
De hiszen nincs is itt! Ha kintről jön máshogy kellett volna hallanom őt nem?
-Ad?! -szólítottam, de nem jött válasz. Kezdtem megijedni mint egy rossz horror filmben és elindultam a szoba felé.
-Ad? -próbáltam újra, de sehol sem láttam.
Mégis hova a fészkes fenébe tűnhetett?
Láttam, hogy készített ki nekem ruhát, de ő maga teljesen felszívódott. Felkaptam a pólót és az alsót majd utána eredtem. Féltem, hogy ártani fog magának bűntudatában. De mégis, hogy tud így belemászni a fejembe? Eddig csak hallott most már éjjel-nappal karattyolni fog vagy én őrültem meg teljesen? Lehet nem ártana inkább aludnom, de Nüx mit meg nem adnék, ha most megtalálhatnám...
De hiszen megtalálhatom! Bennem van a vére csak megérzem, ha a közelemben van.
Kerestem a könyvtárban, a fészerben, a konyhában, de egyik helyen se volt. Aztán rájöttem! Ahol pia van ott lesz a srác, hogy ez nekem, hogy nem jutott eszembe?
Leszaladtam a borospincébe és éreztem, hogy itt van a közelemben, de amúgy meg hűlt helye volt a vámpírnak.
-Még köddé is tudsz válni? -morgolódtam magamban, de nem adtam fel.
-Adrian merre vagy? -kiabáltam jó hangosan.
-Tudom, hogy itt vagy valahol, szóval bújj elő de gyorsan mielőtt mérges leszek!

Nem láttam magam előtt mást, csak Őt.
Úgy látszik, a vámpírrá válás nem tüntette el az érzéseimet a Jelölt barátnőm iránt. Nem tudom, hogy ez a kapcsolat is tiltott-e, mint a tanár-diák szerelem... Csak az volt bennem, hogy ez még így is működhet.
Éreztem magamban, zubogott bennem pezsgő vére. Nem szabadott volna, de én is megtettem. Wrínek már csak ez maradt, ami ténylegesen az Övé, és én mégis elvettem tőle. Szörnyű egy alak vagyok.
Fejemet a falba vertem, de nem éreztem fájdalmat. Különös.
Meghúztam a bort, a palack alján már csak pár kortynyi volt. Gyorsan benyakaltam a fehér folyadékot és lehunytam zöldes szemeimet.
Vettem a bátorságot és felhúztam a csuklóvédőmet. A tetoválás pontosan ugyanúgy nézett ki, mint fent a szobámba. Talán több kell ahhoz, hogy a bokor megváltozzon.
Talán a fiókos szekrényben lévő fű, amit még jelölésem előtt dugtam el itt, hatásos lenne. Nem igazán szeretném itt hagyni Wrít, de tény, hogy sokkal könnyebb lenne.
Meg hát... ki kell tapasztalni a tetoválásom határait.
Már a kis szekrény előtt álltam, mikor meghallottam Wrí hangját, egészen közelről. Éreztem a jelenlétét, vére mozgott bennem, megneszelte, hogy itt van a tulajdonosa, húzott, vitt a titkos ajtó felé.
Megfordultam és a szekrény hátának dőltem. Nem mehetek ki, érzem magamon az éhséget. A vér az vér, mindegy, hogy kitől származik. És most, hogy megéreztem az Övét, többet akarok és csakis tőle, senki mástól.
Vettem egy mély lélegzetet és a képre pillantottam, amit most rajzoltam. Szemei világítottak, emlékeztetve arra, hogy ismer engem és elfogad.
Megfordultam, leeresztettem a fejemet és egyszerűen csak megnyomtam a piros gombot.
A szekrény, ami könyvespolcnak van álcázva, elhúzódott és feltárult a borospince képe.
Wrí a pince közepén állt, a kikészített ruháimba. Nem néztem rá, de tudtam, hogy mit gondol.
Szemeivel a kis bunkert nézte, tekintete a kézzel festett falakon járt, az apró szekrényen, ami egyébként az egyetlen bútor volt a helyiségben, és végül szempárja megállapodott az imént rajzolt képemen. Sokáig nézte, láttam a fejemben, lecsukott szemhéjaimon keresztül tudtam, hogy ebben a pillanatban engem néz, tekintete az arcomat fürkészte.
- Hát, megtaláltál. - mondtam.

Olyan volt ez a hely, mint egy ősbarlang, ami elég vicces mert Ad tényleg olyan, mint egy igazi őstulok. De asszem ez most olyan mint az én vérem. Elvettem tőle azt ami csak az övé volt. Nem mintha sokszor zargathatnám itt, de elég magán jellegűnek tűnt. Bűntudatosan lesütöttem a szemeimet és ennek köszönhetően észrevettem, hogy mit szorongat a kezében, egy csodálatos rajzot rólam, ahogy ő lát engem. Meg vagyok győződve róla, hogy a valóságban nem vagyok ennyire...meseszép, de büszkeséggel tölt el, hogy szerinte ilyen vagyok.
-Inkább előcsalogattalak semmint megtaláltalak. -mutattam rá, és közelebb merészkedtem. Észrevettem egy másik tetoválást a csuklóján, de mielőtt jobban szemügyre vehettem volna, eltakarta előlem, mert észrevette, hogy felkeltette a figyelmem. Mi a fene...?
-Szóval csak tudni akartam, hogy minden rendben van. -puhatolóztam és zavaromban a hajamat kezdtem húzogatni úgy, hogy már szinte fáj.
A zárkózottsága és a csöndessége viszont hamar felingerelt és toporzékolni kezdtem.
-Na idefigyelj komám lehet, hogy most már nagyágyú lettél -bökdöstem a homloka felé - de ez nem jogosít fel arra, hogy megint magadba zuhanj, nem azért törtem magam egészen idáig, hogy mert ittál belőlem megint önmarcangolásba kezdj! -fakadtam ki.
Szeretem és nem hagyom, hogy vámpírként kitalálja, hogyan ölhesse meg magát, eddig nem akartam beszélni, de most már senki sem állíthat meg ebben. Hiszen kis híján elveszítettem és ezt többet nem kockáztathatom meg.
-Hajlandó vagy végre megszólalni és mesélni, hogy mi van veled? -akadékoskodtam. Annyira ismer már, hogy ez az a pont amikor már nem lehet visszafordulni. Wrí teljes üzemmódba váltott és ha nem kapja meg amit akar porig rombol mindent. Inkább az Eris nevet kellett volna felvennem a Káosz istennőjét komolyan. Erre még én is elfintorodtam...
A fiú ahelyett, hogy beszélni kezdett volna makacsul szó nélkül ki akart kerülni mintha ezzel újra elkerülhetne, de nekem nagyon, de nagyon elfogyott már a türelmem. Újabbat dobbantottam és anélkül, hogy egy ujjal is hozzáértem volna visszatántorítottam és mintha a föld remegett volna meg. Hogy a vérétől van még ilyen erőm vagy a haragom azt nem tudom. Hogy elvegyem az élét ennek a tettemnek kezemet a mellkasára helyeztem és egyenesen zöld szemeibe néztem.
-Te is tudod, hogy beszélnünk kell.

Tény, az tény. Viszont a vérem hozta ide, szóval némi idő után, úgyis rájött volna, hol bujkálok. Van annyi esze, hogy rám találjon, ismer, tudja, hogy nem vagyok olyan egyszerű ember, mint ahogy az elsőre lejön.
- Most ezt komolyan kérdezed?! - néztem rá hitetlenkedve, szemöldökeim összekuszálódtak. Úgy egy órája változtam vámpírrá, kaptam egy második esélyt a kibaszott Istennőtől és akkor még azzal jön, hogy mi a rák van. Komolyan Wrí, valami komoly problémád lehet.
Megráztam a fejem, majd keserűen felnevettem monológja hallatán. Nagyágyú. Igen. Más szinteken ez igaz rám, de a vámpírrá válás felől, nem igazán.
Elmentem mellette, és kibontottam egy újabb bort. A csuklópántot megigazítottam és jól meghúztam az alkoholt. Nem éreztem a tetoválás környékén semmit, így tovább kortyoltam az italt.
Visszasétáltam a bunkerembe és a fiókból elővettem az ezeréves füvet. A szaga még mindig ugyanúgy csábított, úgy látszik, az új életmódhoz nem feltétlenül kell lemondanom a régi szokásaimról.
A zsebembe mélyesztettem, a lábfejemmel berúgtam a szekrény fiókját és szembefordultam a lánnyal. Határozott léptekkel elindultam, kikerültem Őt, de... Az ereje visszahúzott és maga elé rendelt.
Wrí a tenyerét a mellkasomra fektette és komolyan szemeimbe nézett.
- Tudom, de nem megy, nem fogod fel?! Pont leszarom, hogy vámpír lettem, komolyan azt hiszed, hogy emiatt másként nézek magamra? Még mindig ugyanaz a szardarab vagyok, aki eddig, nem változtam meg, csak a képem lett kicifrázva. Nem tudom, miért kaptam második esélyt, őszintén mondom, hogy nem akartam ezt, Nüx hülye volt, mikor még egy lehetőséget adott nekem. Wrí, haldokoltam, és mielőtt megjelöltek, azelőtt is. Tipikus lúzer vagyok, aki csak a csinos trófeáit tudja felmutatni, semmi mást. Megtörtem és hagyni akartam elveszni az életemet. Az utóbbi egy hétben sok rossz dolog történt, amikről egyenlőre nem tudok neked beszélni. El kell engednem magam, hogy feldolgozzam azokat... Még pedig szerekkel. - zsebemből elővettem a zacsit, amiben a fű pihent. - Ha tetszik, ha nem. Amint lement a nap, szeretném, ha eltűnnél. - ezzel kirántottam magam a kezei közül és felszaladtam a rozoga falépcsőn, a borosüveggel a kezemben.
Nem volt több búvóhelyem. Nem volt hová menekülni. Megpróbálhatnám a fészert, de ott túl sok az emlék, főleg az újak.
Felsiettem az emeletre és betértem a húgom szobájába. Mandy az ágyában aludt, Sasha ölelésében. A gyökér Kevin nem tudom, hogy hol lehet, mindenesetre örülök, hogy nem a húgom mellett.
A borosüveget meghúztam, majd leraktam az éjjeliszekrényre. Beletúrtam sötét barna tincseimbe, oldalt a füleim mögé igazítottam, majd Sasha mögé lopóztam és fülébe suttogtam.
Szemei megrebbentek, mint aki nem tudja, hogy most álmodik-e. Megpusziltam a nyakát, a tarkóját, arcát arcom felé fordítottam.
Ajkaimat a szájára biggyesztettem, és heves csókcsatába kezdtünk. Pár perc után elszakadtam tőle, elléptem az ágy mellől és a borért nyúltam.
Kilibbentem Mandy hálójából és a dolgozószobába mentem. Leültem a hatalmas bőrkanapéba és benyakaltam a bort.

Némán hallgattam végig a mondókáját arról mennyire elcseszett ecetera, ecetera és, hogy az élete egy fabatkát sem ér. A striguláknál kezeimet ökölbe szorítottam, elkeseredettségemben pedig még egy könnycsepp is legördült az arcomon a túlcsordult érzelmek miatt. Nem érintettek meg és nem szóltam egy árva mukkot sem. Féltem, hogy még inkább felbőszítem.
 -Nüx nem bolond, oka van, hogy még itt vagy velünk. Én is csak ennyit jelentettem?! Egy átkozott strigulát??!!- ordítottam mérgemben és a sírással küzdöttem. Hol van az a pár boldog óra amit nem régen egymás karjában töltöttünk? Az, ahogy meg most kihajít innen felért egy karóval a szívembe.
-Ne aggódj inkább égek a napon mintsem egy  perccel is többet maradjak veled egy házban!! -ordítottam. Könnyáztatta szememmel kutatni kezdtem a hallban kendő, kabát és napszemüveg után, majd miután ezeket magamra dobtam kirontottam a pokolból. Sírtam futottam és bolyongtam össze-vissza holott azt sem tudtam merre vagyok. Ez a luxusnegyed számomra teljesen idegen volt. Találtam egy kis ligetes park részt ahova futni jártak, de szerencsére a gazdag surmók nem a mai napot választották erre... Bebújtam egy bokorba és addig sírtam amíg a tüdőm bírta, aztán egy darabig még némán rázkódtam mígnem teljesen kiapadtam. Miért csinálja ezt megint? Az agyam nem bírt leállni. A szeretetem képtelen megszűnni iránta. Akárhogy is próbál eltaszítani most nem engedem neki. Talán most van a legnagyobb szüksége rám. Nem tudom mióta lehetek itt, de már órák óta mivel a napfény a kezemre sütött már és jócskán megégett. Aucs. Összeszedtem minden erőmet és visszamentem a Northon rezidenciába. Kerítettem kenőcsöt a kezemre és megkerestem azt a szerencsétlent. Amikor megtaláltam magába zuhanva feküdt a földön a borosüvegével, de a szemei nyitva maradtak és bámult egy pontot a falon. Engem észre sem vett. Odaálltam elé és leguggoltam.
-Ad fogalmam sincs mi a bajod, de az egyszer biztos, hogy most az egyszer nem tudsz eltaszítani magadtól! Itt vagyok és leszek érted? Hagyd, hogy az életben egyszer segítsek neked, de ez csak úgy fog menni ha beszélsz velem. Szeretlek érted? Nélküled minden nap kínszenvedés és, ha veled történik valami akkor nagyon remélem , hogy az átváltozásba én is belehalok.

A mondandóm után pillanatokon belül érkezett a reakció, holott az apró csendet egy örökkévalóságnak éreztem. Nem mertem lehunyni a szemeimet, féltem, hogy azt a gyengeség jelének veszi, másrészről pedig tudtam, hogy az első kép, amit az elmém kreál szemhéjaimra, az nem más, mint hogy Wrí apró testét a karjaim közé zárom és végtelenségig ölelem.
Összeszorítottam fogaim közt vettem egy reszketeg lélegzetet, könnyáztatta szemei összeszorították a szívemet. Egyáltalán nem volt strigula, de jobb, ha így gondolja. El kell tolnom magamtól, mert csak mérgező vagyok a számára. Megfertőztem az első pillanattól fogva. Szörnyű ember vagyok.
- Mire vársz még? TAKARODJ MÁR EL A PICSÁBA! - ordítottam utána, az ajtóm hangos csattanással zárult be.
Fülemre támaszkodtam, s mikor hallottam a bejárati ajtó csapódását, a földre rogytam és bőgni kezdtem, nincs rá szebb szó, teljesen összetörtem.
Fogalmam sincs mióta sírhattam, mikor egy meleg, védelmező kar pár fonódott körém, és csak szorosan ölelt, míg a bőgés alább nem hagyott.
Hátra pillantottam, és a testvéremet pillantottam meg, Mandyt. Csak néztem nőies arcát, nem szólaltam meg. Hihetetlen, hogy így megnőtt, ilyen kevés idő alatt.
Pár perc múlva vettem egy mély lélegzetet, és megkértem, hogy menjen vissza a szobájába, innen már jól leszek, köszönöm a támogatását. Bizonytalanul ugyan, de hangtalanul becsukta maga mögött az ajtót.
A dolgozószoba pontosan olyan volt, mint régen, semmi sem változott, kiköpött mása volt a filmekben látott helyiségeknek. Stílusos sötét színek és kibaszott rendezettség.
Megkoccantottam az ujjammal a borosüveg szélét, szomorúan néztem, hogy már csak egy korty maradt hátra. Sóhajtva lehajtottam a vörös folyadékot. Az üveget az asztalra helyeztem és rágyújtottam egy szálra. Ebben a szobában tilos volt a dohányzás, but oh well.
A felét már elszívtam, mikor kitárult az ajtó. Sasha.
Szorosan lehunytam szemeimet; éreztem, ahogy a bőrkanapé apró súlya alatt besüpped; bőrömet finoman simogatta testéből kiáradó hő; hallottam hevesen verdeső szívét. Csak most ne.
- Ad. - suttogta, pontosan tudtam, hogy nem tudja mit mondjon. A csók, amit Mandy szobájában váltottunk, teljesen felkavarta. Tudom, hogy még vannak irántam érzései, még ha mélyen is, rengeteg van még. Hiba volt.
- Hey. - köszöntem vissza, arcomra egy laza mosolyt varázsoltam. Atyám de nehéz. Felé fordultam, kissé közelebb húzódtam hozzá. Szemei a közöttünk lévő apró távolságra ugrottak, ha lehetett, a szíve még gyorsabb tempóra váltott. Nem húzódott el, - miért is tenné?! - egyszerűen csak izgult, éreztem bőrén az apró izzadtságcseppeket, amik még percekkel ezelőtt még nem voltak ott.
Rám pillantott, szemei egy pillanatra megbabonáztak. Tekintete lecsúszott az ajkaimra, majd vissza a szemeimbe.
Nem kellett több, a jelzés meg volt. Előre hajoltam és gyengéden falni kezdtem csodálatosan finom ajkait. Pár percig csak ajkait csókoltam, gyengéden, néha alsó ajkát fogaim közé fogtam.
Nyelvemmel végignyaltam az ajkait, s végre beengedést kaptam szájába. Nyelveink ismerős táncot jártak, karjaim hirtelen libabőrbe öltöztek.
Percekig csókoltuk egymást, nem is emlékszem, mikor váltottunk át élet-vagy halál stílusba, de mikor elszakadtam tőle, mind a ketten hevesen lélegeztünk, egymás tekintetét egy pillanatra se eresztettük el. Whoa.
Meglepett a kémia köztünk, jobban mondva az, hogy ennyire erős.
Lehunytam szemeimet és gondolatait hallgattam. Sok hirtelen felvillanás volt, számomra értelmetlenek. Az érzései zavarosak voltak, sok kavargott benne egyszerre: öröm, megbánás, remény, szomorúság, vágy, bűntudat. Az utolsóra ráösszpontosítottam és ekkor történt meg a megvilágosodás: agyában egy élénk kép villogott, Wrí és én kézen fogva nevetgélünk. Aucs.
Felálltam a kanapéról és a tűzhelyhez léptem. Hirtelen hidegrázás tört rám.
Begyújtottam a fával kirakott belsejét.
- Sasha... - nyögtem ki elhalt hangon, tenyere a semmiből a hátamra csúszott. Szomorú mosoly játszott ajkain.
- Nem megfelelő az időzítés. - csak ennyit mondott, majd nyomott egy búcsúcsókot az ajkaimra és kisietett a szobából. Amint bezárult, hallottam, ahogy sírva felszalad a lépcsőn. Egy nap két lányt siratsz meg ember, gratulálok! - szólalt megy egy hang a fejemben. Felmordultam és elindultam egy újabb üvegért, ezúttal egy erősebbért.
Mikor visszatértem a whiskyvel és a betekert cigivel - igen, ezt is készítettem pillanatok alatt - a dolgozószoba üres volt, a csendet csak a tűz ropogása törte meg.
Letelepedtem a tűz elé, biztonságos távolságba, majd felbontottam az alkoholos italt. Jól meghúztam a karamell színű löttyöt, szemeim lehunyva maradtak.
Nem jó így, de legalább próbálkozom.
Felálltam a földről, előkaptam a dzsot és egy pillanatra a tűzbe mártottam, hogy megégjen. Ajkaim közé szorítottam a vékony, tökéletesen megtekert szálat, és mosolyogva köszöntöttem az ismerős ízt, s hamarosan az enyhe érzést is.
Vigyorogva a tűzbe hajítottam a csikket, majd lefeküdtem a földre három hatalmas korty után.
A plafont bámultam, amiből rengeteg furcsa arc nyúlt ki. Félelmetes lehetett volna, ha nem röhögtem volna szét az agyam rajta.
Egy óra múlva tán a hatás eltűnt, nem maradt más a helyén, csak az elveszettség, nyomorúság, és a szomorúság.
A nemrégiben feltűnt arcok és lények eltűntek, hiába bámultam erősen a plafont, nem jöttek újra elő.
A semmiből egy határozott suttogás tört elő. Az agyam komolyan az Ő hangján tér elő?! Talán mégsem tűnt el a hatás, csak átalakult.
Elmosolyogtam, mikor az agyam azt suttogta nekem Wrí hangján, hogy szeret. Hát igen, az élő Wrí hogyan is szerethetne azok után, amiket tettem vele?! Hihetetlen, hogy én magam mennyire ostoba vagyok, és ragaszkodom ebbe az egy szóba, amit régebben szenvedéllyel, szeretettel, örömmel suttogott a fülembe a legváratlanabb pillanatokban, pont mint most, ebben a hatalmas szobában.
Lehunytam szemeimet és válaszoltam az agyamnak, teljesen elment az eszem, ez már biztos. Egy nap alatt átváltozom vámpírrá, szakítok Wrível - vagy Ő tette meg?! Lényegtelen -, és megbolondulok a fű és a whisky mámorában.
- Én is kibaszottul szeretlek, az már egyszerűen rémisztő, hogy mennyire. - suttogtam vissza. Emlékszem, hogy sok mindent mondott az agyam, de csak ez maradt meg. Felemeltem az üveget és megpróbáltam inni, úgy látszik csukott szemmel ez nem annyira egyszerű; rengeteg karamell színű lötty a fölsőmön kötött ki.
Szitkozódva felültem, és lehagytam egy pillanat alatt.
- Te hogy... - próbáltam kérdezni, de az elakadt lélegzettől nem sikerült. Csak mint egy hal, tátogtam. Amit hallottam, azt nem is az agyam képezte, lehetséges, hogy Ő mondta volna őket?!
Kínos volt, mivel reagáltam rá, de nem tudtam, hogy melyik a valóságos. Ő mondta, vagy az agyam trükközik velem?!
Ciki volt, irtózatosan kínos, és fogalmam sem volt, hogyan kérdezzek rá tapintatosan. Tapintatosan?! Órákkal ezelőtt elküldted a picsába a legcsúnyább módon, nem kell ide gyengédség, csak szárazon rákérdezni.
- Az előbb beszéltél hozzám? - kérdeztem meg határozottan, akaratom ellenére hangélembe nemtörődömség és elutasítás keveredett, mintha nem is érdekelne a jelenléte. Ó pedig ha tudná!
Enyhén felvont szemöldökökkel vártam válaszát.

A bódultságból felrázva először szerintem fel se fogta, hogy tényleg itt vagyok és olyan őszintén válaszolt, hogy tudtam tényleg így érez. Valami brutális őrült szerelemben élünk amit most már végre meg kell tanulnunk kezelni mert szükségünk van egymásra. Nélküle megfulladok.
Segítettem neki felülni majd elkezdett felderengeni előtte a kép, hogy nem egy vízió vagyok. Elé térdeltem és magamhoz öleltem zavarában, de a következő kerdés nevetésre késztetett. Ha ez a bolond azt hiszi, hogy az elöbbiek után ebbe tényleg belemegyek akkor bolond.
- Nem virágszálam a csenő manókhoz beszéltem! -kacagtam majd amikor már kellően kinevettem magam őszintén folytattam.
- Nem versz át, én minden egyes szavamat komolyan mondtam és most nem fogom hagyni, hogy ellökj magadtól.
Kivettem az üveget a kezéből, megtöröltem a pólóját majd mellé ülve én is meghúztam. Túl sok minden történt az elmúlt pár órában ezért rengeteg minden kavarodott bennem. Ami a könyvtárban történ lélegzetelállító volt. A szó mindkét értelmében. Először az eksztázistól utána meg a félelemtől...azt hiszem soha többet nem teszem be oda a lábam.
- Szerinted Nüx engem is átváltozat majd valamikor vagy csak veled vannak tervei? - kérdeztem.
Tényleg. Mi van ha én nem kellek neki? Hogy így is elég vagyok és csak segítenen kell neki? Készen állok rá? Ahogy őt néztem rájöttem, hogy bármit megadnék azért, hogy egyszer tényleg gondtalannak és boldognak lássam. Elfordítottam a tekintetem és egy újabb korty kíséretében elképzeltem egy tökéletes pillanatot ahogy kint fekszünk egy tisztás melletti fa tövében, sütkérezünk a napon és tökéletesen boldogok vagyunk. Jó oké a napos resz soha nem történhet meg de a többi? Soha senkivel nem kerültem olyan közel mint vele.
Volt már pár pasim és szerelmes is voltam de egyik sem volt ilyen erős ilyen intenzív.
- Csak tudnám mit tudsz te amitől így megőrülök. Suttogtam szinte magam elé, de közben halvány mosollyal az arcomon értetlenkedve ráztam a fejem.
- Elmondod végre, hogy mi történt veled mielőtt idekerültünk? -kérdeztem az arcát fürkészve

Agyam kivetülése hirtelen magához húzott, karjai szorosan fonódtak erős vállaim köré. Ez nem lehet a valóság. Egyszerűen csak nem. Ennyi hülyeség után nem állhat még mindig mellettem.
Szorosan lehunytam szemeimet és beszívtam az oly ismerős illatát. Pedig igaz. Itt van előttem.
Bizonytalanul elhúzódtam tőle, néztem, ahogy maga aláhúzott lábaira helyezi a testsúlyát, s ferde mosollyal az arcán néz fel rám.
Úgy éreztem magam, mintha öt éves lennék. Egyáltalán nem tudtam, mit kellene csinálnom, vagy mondanom, nem mertem megmozdulni, az érzés olyan volt, mint mikor a szüleid megfenyegetnek, hogyha megszólalsz még egyszer, nincs vacsora utáni édesség. Szörnyű tehetetlenséget éreztem a gyengeség mellett. Kimerültem.
,,...és most nem fogom hagyni, hogy ellökj magadtól."
Hah, majd meglátjuk.
Jack bácsi üvege többé már nem volt a kezemben, Wrí a nyakát szorította és határozott mozdulattal megborította, a karamell színű folyadék három nagy kortyban a torkon csúszott le. Felhúzott szemöldökökkel néztem rá, nem hittem el azt, ami a szemem előtt zajlott. Nem lehet még mindig mellettem. Nem lehetek ennyire önző. Most már vámpír vagyok, a magam ura. A legjobb és legbölcsebb döntés az lenne ezen a ponton, ha elengedném és tovább állnék.
Következő halvány kérdésére csak bólintottam, gondolkodás nélkül válaszoltam.
- Biztos vagyok benne. - Őt elhalasztani nem fogja az Istennő, idióta lenne, ha megtenné. Téged is átváltoztatott. - suttogta a fejemben egy gonosz hang. Igaz, de Ő akkor sem hagyhat el. Állj! Hagyhat el?! Nem is vagytok együtt te beképzelt majom!
- Kuss! - ordítottam, szemeimet lehunyva próbáltam lecsillapítani magam. A sok gondolat, amik körbejárták a házat, enyhén bizsergették az agyam, az álmok bekúsztak elmémbe, s ha ez még nem lenne elég, ott van az az aprócska hang, aki csak negatív mondatokat kántál saját magamról. Lehet Nüxnek ez volt akarata: szép lassan megőrjít. Szép terv, te ribanc.
Kipattantak szemeit és csak bámultam Wrí hatalmasra tágult pupilláiba.
- Nem neked szántam... Én... Ne haragudj. - nyögtem ki végül. Visszavettem az üveget és ittam belőle két kortyot. Egy pillanatra kirázott a hideg az erős italtól. Ledőltem a földre és a tűzbe bámultam.
Megráztam a fejem és lehunytam zöldes szemeimet.
- Még nem állok készen rá Wrí, sajnálom.
Megtörten nyúltam el a szőnyegen, szemeim szorosan összezárva; bár ez nem akadályozta meg az egyetlen könnycsepp legurulását kipirult arcomon. Pedig szerettem volna.