Heloise Lia Hudson

♦ HELOISE LIA HUDSON ♦

♦ ♦ 23 ♦ ♦ ♦ 1989.05.06. Wrightsville Beachen ♦ ♦ ♦ Nő ♦ ♦ ♦ Ügynök ♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Szenvedélyes, buja, szarkasztikus, határozott, céltudatos, okos, lusta, művészi...ez csak néhány számos tulajdonságom közül. Imádom a rock zenét és belepusztulnék, ha nem lenne a zene az életem része...Elég vadnak mondanak, harciasnak...imádom a bulizást, a pörgést, de közben rajongok a magányért és csendért, ami megihlet...és ha többet akarsz megtudni rólam? Hát bocs, akkor ne olvass, hanem ismerj meg!

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Vöröses barna haj, vagy hosszabb, vagy rövidebb fazonnal. Csábító zöld, mandulavágású szemek, fehér bőr, hosszú lábak, kerek csípő, és könnyed járás jellemez. Általában nadrágot hordok, de akad a ruhatáramban szoknya, és kis kosztüm is, elvétve estélyi is. Mindig elegánsan öltözködöm, a munkám is megköveteli ezt.

♦ ♦HÁZIÁLLAT♦ ♦
Egy hófehér magyar vizsla. Hógolyó.


♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
mitől fél: Elveszíthetem a húgomat, vagy kirúgnak a munkahelyemről.

amiben kiemelkedő: A fegyverhasználatban, beszédkészségben, és a lovaglásban vagyok jó.

amiben rossz: A sajnálatban, és a könyörületben ha a munkámról van szó.


♦ ♦MÚLT♦ ♦
Húszon három éve születtem, igazán régen, ugye? Nem, dehogy is, még magam is fiatalnak érzem ezt az időt, mintha csak most élném a második gyermek korom. Van egy édes kis húgom is, Holly Lea Hudson. Minden pillanatot amit lehetett, mindig vele töltöttem. Aztán betöltöttem a tizennyolcat, és elmentem egyetemre, négy év múlva végeztem, pont akkor, mikor Holly-t megjelölték. Azután nem is találkoztam vele elkezdtem a karrieremnek élni, és onnantól semmi nem érdekelt. De Holly minden egyes pillanatban hiányzott. Viszont egy év múlva igazán magas rangra emeltek, így elkezdtem egyre több papírmunkát csinálni, irányítottam az embereket magam körül, és a rendőrségnek dolgoztam. Hol beépített emberként, hol csak magamnak intéztem egy-egy ügyet, ami épp fontos volt. Halálozások, bűncselekmények, és még sorolhatnám. Az egyik helyi bárban megismerkedtem egy jóképű fazonnal, egész este beszélgettünk, és úgy tűnt, mintha valami közös vonásunk lenne. Még egy táncra is felkért. Egészen elvarázsolt, bár nem tudtam elképzelni, hogy miért is. A lényeg, hogy utána többször is találkoztunk, és egyre jobban megkedveltem. Egy hónap ismeretség után, eltűnt... Úgy gondoltam sosem látom már viszont, visszatértem a munkámhoz, és igyekeztem megoldani egy előttem álló ügyet. Támadások vettek körül, minden papíron ugyan az a leírás. Embereket rabolnak el, másnap holtan találják őket, harapásnyomokkal mindenütt. Egy csepp vér sem maradt bennük. Rejtély, és még több gond. Rengeteg ilyen esetet jelentettek be, és a helyszíneléseknél mindig ott kellett legyek. Megvizsgálni a hullákat, és beazonosítani. A legrosszabb az volt, mikor az utolsó öt halott, mind az én baráti társaságomból való volt. Az utolsónál egy üzenetet hagyott a "gyilkos", melyben meghagyta, hogy a következő áldozat ki lesz.

"Hogyan menthetitek meg a következő áldozatot...
Ne hozzátok el a következő helyszínelésre...
Sokat vesztenétek vele..."

Senki sem értette, nekem pedig volt egy sejtésem, de nem árultam el senkinek, hiába kérdezték. A főnököm látta rajtam, hogy gond van, ezért testőrt kaptam, a nap húszon négy órájára. De tudtam ez sem menthet meg már. A gyilkos rám fente a fogait. Két nappal később felhívtam a húgom, hogy beszéljek vele, és közöljem megyek utána.

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
Sűrű köd telepedett a tengerpartra, és minket újra kihívtak helyszínelni, a testőröm folyton körülöttem settenkedett, és még dolgozni sem hagyott, néha elhessegettem, de nem sok sikerrel. A főnököm is egyfolytában mellettem volt, és kérdezgetett, hogy nem vagyok-e rosszul, vagy nem érzek-e valamit. Igyekeztem nyugodtan viselkedni, de nem igazán sikerült. Percekkel később minden eltűnt a szemem elől. Mire újra magamhoz tértem, már egy házban voltam, friss illatot árasztó párnák között, és a nyakamon egy igen terebélyes ragtapasz volt. Értetlenül néztem az ajtóban állókra. Nem tudtam beazonosítani, hogy merre is lehetek, míg végül a főnököm nekem esett, hogy ha tudtam, hogy én vagyok az áldozat, akkor miért nem szóltam róla. Csak intettem a kezemmel, miszerint hagyjanak magamra, és akkor nem lesz gond. Kelletlenül mentek ki a szobából, én pedig ahogy felismertem a szobámat azonnal pakolni kezdtem. Egy kis utazótáskát tömtem meg, és küldtem egy sms-t Holly-nak, hogy azonnal indulok Ever Rose Hill-be. A hátsó ajtón mentem ki, villámgyorsan bepattantam a kocsiba, és már ki is hajtottam a ház elől, hogy aztán utamat a húgom felé vegyem. Egész úton éreztem, hogy követnek, de sehol senkit nem láttam. A telefonomat kikapcsoltam, senki nem érhetett el, nem tudhatják, hogy sejtem a dolgok kiindulási forrását. Meg kell tudnom, hogy miért a barátaim szenvedtek, és milyenek is a vámpírok. Rá kell jönnöm, hogy merre lehet az a férfi, akit nem is olyan rég megismertem. Egyre furcsább volt itt minden, és nekem rá kellett végre jönnöm, hogy mi folyik itt. Tudom kell, hogy mi vár még rám, hogy Holly milyen lesz... Nincs-e veszélyben. Két fegyver volt nálam, egy kilencmilis, és egy vadász kés, a többit majd beszerzem, amikor szükségem lesz rá.

♦ ♦ Play by - Lauren Cohan ♦ ♦