Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

by **Aisha Liward** Szer. Márc. 28, 2012 6:19 pm

Semmi esélyem nem volt már megállni, a kamionba olyan erővel csapódtam bele, hogy azt hittem helyben ott maradok. A motorom méterekre repült, és pedig a szélvédőbe csapódtam. Fr@nc. A bukóm betört felhasítva ezzel a homlokom közepét, a combomba beleállt a kitört ablak, ahogy a kamion fékezett lecsúsztam a szélvédőről, és ahogy próbáltam tompítani az esést, éreztem, hogy a karom is eltört. Nagyot zakóztam ám... Ahogy a kamion sofőr kipattant, én felpattantam. Nehogy hozzám érjen. A motoromért bicegtem, még hallottam a kiabálását, de már rég ráléptem a gázra. Az erdő felé suhantam, a suli előtt kanyarodtam el, már teljesen ki voltam a vérveszteségtől. De nem érdekelt már semmi.
~Meg akarok halni... Layla ne haragudj, nem bírom tovább csinálni.~ezt küldtem fel a ég felé, és behajtottam az erdőbe. A lehető legmélyebbre hatoltam, majd levágtam a motorom, és lassan tovább bicegtem. Ha így folytatom nem marad vérem...

by Vendég Szer. Márc. 28, 2012 7:35 pm

Útban a szobám felé elszívtam még egy szállal. Az csillagos égre emelve tekintetem elgondolkodtam egy kicsit. Anabellel való beszélgetésem után olyan furcsa hiányérzetem lett. Mintha hiányozna valami az életemből. Talán a család, amit annyi évszázada ezelőtt elvesztettem.
Annyira elmerültem az emlékeimben, hogy lábaim kontroll nélkül vittek egy nyugodt csendes helyre, ahol senki sem láthatott, hallhatott. Azon kaptam magam, hogy egy több tíz méter magas fa legfelső ágáról nézek a mélybe. Fülemet hangos motorzúgás csapta meg, amire nem figyeltem volna fel, ha a szél a hanggal illatokat. pontosabban egy illatot. Vérszag terjengett a levegőbe, amit egy fiatal jelölt vagy egy ember meg sem érzett volna. Szemeimmel az erdőt pásztáztam, amikor ismét hangokat hallottam. De ezeket nem a szél hozta, ezt a fejemben hallottam.
~Aisha?-kérdezek vissza, majd szélsebesen lemászok a fáról és elindulok a gondolatfoszlányok lehetséges forrásának irányába. Jó felé tarthattam, mert a vér ínycsiklandó illata egyre jobban uralmába kerítette az oxigén dús, tiszta levegőt. Alig pár perccel később már a bicegő jelölt előtt álltam.
-Aisha.-nézek végig a lányon, akin patakokban folyt a vér.
~Mit csináltál már megint te lány?-kérdezem mérgesen, de hangomban fellelhető némi apai aggodalom is. Egy gyors mozdulattal karjaimba kapom a félig eszméletlen lányt, és az erdő egy olyan zugába viszem, ahol a Hold fényét nem törik meg a hatalmas fák.
-Rengeteg vért vesztettél.-teszek egy megállapítást, és Aisha szemében szinte látom ahogy kezd eltűnni a fény.
-Innod kell Aisha. Vért kell innod.-fúrom tekintetem a lányéba, s bármennyire ellen akarna szegülni elérném, amit akarok. Megmentem az életét.

by **Aisha Liward** Szer. Márc. 28, 2012 8:01 pm

Már fogalmam sem volt, hogy merre megyek, elgondolkodtam, hogy jól hallottam-e, hogy Chris válaszolt nekem, de nem tudtam annyira koncentrálni. Egyszerűen már csak fától fáig vonszoltam magam. A szkafandert leoperáltam a fejemről, és csalódottan vettem észre, hogy a plexi tényleg eltört. Erőm sincs már megtapogatni a homlokom, a karom úgy lóg mellettem, ahogy azt egy törött kartól elvárják, és a combom is eléggé meg van roncsolódva. Ez hát a fiatal lányka vége? Így kell meghalnom? Nem mintha annyira érdekelne. A járgányomat még csak 20 méterre hagytam el, kegyetlen mód lassan haladok, és már a fejem is le-le csuklik, már gondolkodni sem akarok. Aztán mintha valaki megszólított volna. Próbáltam, nagyon próbáltam koncentrálni, és megfordulni, hogy lássam ki az, de már arra sem volt energiám. Fel sem fogtam mi történik velem. Aztán valami végre eléri az agyam.
~Motoroztam, nem figyeltem, aztán...~a saját fejemben sem tudtam összerakni a dolgokat. A bukó kiesett a kezemből, és lassan nekidöntöttem a fejem a férfi mellkasának, aztán megéreztem...
~Christopher...~rémült sikolyba torkollik a megállapítás, hogy már megint rám akadt a professzor, és ismét nem vagyok túl strapabíró állapotban. Szinte azonnal le is áll minden életfunkcióm, már nincs erőm se küzdeni, ez rosszabb, mint amit a gróf csinált. Hallom amit Proff. C. mond, de már képtelen vagyok bármire is válaszolni. Ám a véres dologra még kinyitom a számat, de egy hang sem jön ki rajta. Akkor próbálkozzunk máshogy...
~Már annyira nem érdekel ez az egész. És nekem nem kell vér, egyébként is honnan szerezne most olyan gyorsan? Hagyjuk az egészet Christopher, csak had aludjak végre...~hunyom le a szemeimet, és egy utolsót sóhajtok. Nem még nem haltam meg, csak már nem akarok küzdeni. Képtelen vagyok tovább folytatni az életet. Elegem van.

by Vendég Szer. Márc. 28, 2012 8:47 pm

~Nem baj, ha nem emlékszel.-szinte apai aggodalommal beszélek hozzá.
-Nyugalom, nem lesz semmi baj.-próbálom biztatni a lányt, bár ebben soha nem voltam túl meggyőző.
Szavai kicsit fülön ütöttek. Olyan fiatal még, nem gondolhat a halálra. Egy egész élet vár még rá, s nem hagyom kárba veszni az eddigi életét. Szemei lecsukódtak, s én éppen erre a pillanatra vártam. Megsebezve csuklóm, a látható sérüléseire kentem a véremből, bár tudtam valószínű belső sérülési is lehetnek. De ez sem akadály. Gyengéden megemeltem felét, és makacsul a sebre szorítottam száját. Ha akart volna sem tudott volna ellenkezni.
-Nem fogsz nekem itt meghalni. Megértetted?-mordulok a lányra, s hangom egy cseppnyi melegséget nem tükröz, annál inkább haragot és makacskodást. Úgy láttam, mintha végre nyelne egyet, ezért újaim ökölbe szorítottam, és hagytam, hogy az utolsó dolog ami megóvhatja az életét a szervezetébe jusson.
-Ne ellenkezz tovább Asiha.-hangom immár kedvesnek és nyugodtnak hat, pedig jelen pillanatban egyik érzelmet sem tulajdonítom a magaménak.
Láttam ahogy sebei beforrnak, bár hegek maradnak a bőrén. Egyre kevesebb vér tört magának utat törékeny testének szegleteiből, míg végül teljesen el nem álltak a "folyamok". De ennek ellenére még szüksége volt a lánynak a véremre. Nem volt még elég erős. Szíve lassan vert, pulzusa egyre kevésbé volt tapintható. Literszám vette magához vérem, míg végül én magam nem érzetem, hogy gyengülni kezdek. Egyik pillanatról a másikra, pulzusa a normál jelöltekéhez közelít, szívverése ütemes hangja hallatán elmosolyodom, s tudatában annak, hogy megmentettem leroskadok a földre. Bár ő jól volt, én sok vért adtam neki. Talán túl sokat is. Csuklómon a seb beforrt, s bár tudatom tiszta volt, érzékeim erőssége a felére csökkent. Homályosan kezdtem látni, semmilyen szagot nem érzetem. Hát ha így kell meghalnom, legalább megmentettem egy fiatal jelölt életét. Így is épp eleget éltem már.

by **Aisha Liward** Csüt. Márc. 29, 2012 7:47 am

Egy hang nélkül hallgattam végig C szavait, már azt sem akartam, hogy velem foglalkozzon, csak arra vágytam, hogy hagyjon magamra, és megleszek egyedül is. Ám nem így történt, Chris csak vitt öles lépteivel egyre beljebb, egy percnyi tiltakozási időt sem hagyott, ahogy becsuktam a szemeimet, azonnal megvágta magát, éreztem, a vérének annyira fűszeres volt az illata, hogy egyszerűen magába szippantott. De nem akartam tovább harcolni, ahogy ajkamra szorította a csuklóját, újra fuldokolni kezdtem, töménytelen mennyiségben öntötte belém a vérét, nem akartam, el akartam rántani a fejem, nem akartam, de ő vasmarokkal tartott, mint a szobájában. Rosszul lettem, nem akartam tovább csinálni.
~Chris, kérlek ne, ne csináld ezt velem, hagyj meghalni, én már úgysem érek itt semmit. Ne hozz vissza, nem akarom...~hiába volt minden könyörgésem, a professzor kitartott a saját álláspontja mellett, miszerint megmenti az én kis ny@mvadt életemet. Ahogy kimondta, hogy ne ellenkezzek, beletörődtem mindenbe, apró fogaimat a sebbe vájtam, és nagy kortyokban kezdtem nyelni a vérét. Sötét volt, és sűrű, de annyira ellenállhatatlan vágyat éreztem iránta hirtelen, hogy szörnyetegként gondoltam egy pillanatra magamra is. Hogy vagyok képes ezt megtenni? És a legfontosabb kérdés, miért teszem ezt meg? Chris vére pillanatokon belül elkezdi a gyógyító hatást, amit még szinte fel sem fogok, de már a földön találom magam a férfi karjaiban továbbra is. Azonnal felpattantak a szemeim, és Chris arcát kezdtem fürkészni.
~Miért?~hangom gyűlölködő volt, és egyszerűen fel akartam pofozni a tanáromat, nem hiszem el, hogy ismét megcsinálta velem.
-Ha nem tetted volna ezt Christopher, akkor most nem kéne azon gondolkodnom, hogy hogyan mentselek meg, most én. Nem hiszem el, hogy ennyi esze van egy tanárnak. Nüxre! Komolyan Chris mit hiszel most?-most pont lesz@rtam, hogy letegezem, megérdemli amiért ilyen hüŁye. Komolyan a idős vámpírok ennyire esztelenek már? Nem hogy hagyott volna meghalni, így is elég a gondja velem, most pedig honnan sz*pjam ki, hogy hogyan mentsem meg? Remélem nem azon gondolkodik, hogy itt hagyjon. De akkor b@sszunk ki vele, igen arra már én is rájöttem, hogy a körmöm szuper éles, így apró sebet karcoltam a nyakamra, és karjaimmal átkaroltam a férfi nyakát, és úgy orr magasságban megállítottam a nyakam.
~Nem fogsz itt hagyni kedves mentorom. És ha nekem most rád kell erőltetnem magam akkor nem fogsz szépen kinézni vénember. Neked még dolgod van! Tanítanod kell, és élned, rengeteg még a tennivalód. Ha kell soha többé nem fogok hozzád szólni, de kérlek ne hagyj itt. Nem halhatsz meg! Igyál Chris... Belőlem... Tudom, hogy ellenkezik az elveiddel, de muszáj!~képtelen voltam tovább józan ésszel gondolkodni, őrjöngtem, ahogy azt tapasztaltam, hogy nem tesz semmit, sikítottam, és sírni kezdtem, ujjammal a sebhez nyúltam, és a vért Chris ajkára kentem, nem tudtam hogy vegyem rá a mentoromat az élni akarásra. Hihetetlen, hogy mindig megment, de magát meg egyszerűen lesz@rja. Hát nincs neki valami nője aki életbe rázná?
-Kérlek Chris! Igyál!-pillantok homályos tekintetébe, és Nüxhöz fohászkodtam, hogy mentorom végre rájöjjön, hogy nem jó dolognak tartom a halálát! Igen a még nagyobb makacsságot is így lehet megtanulni. Komolyan ezentúl mindig ezen leszek, hogy valami kis életet vigyek az életébe, mert ezek szerint elpuhult a professzor úr.

by Vendég Csüt. Márc. 29, 2012 8:35 pm

Aisha makacskodása cseppet sem segített az elkezdett feladatom bevégzésében.
-Nem fogsz meghalni. Megértetted te lány?-förmedek rá, hasonló hozzáállással.
Miután kellő mennyiséget juttattam szervezetébe a földre rogyva vártam, hogy szervezetem végleg feladja a vámpírléthez való kötöttséget. A tudat, hogy megmentettem egy jelölt életét megnyugvással töltött el.
Aisha átható hangja helyett, csak azt láttam, hogy tátog. Próbáltam leolvasni szájáról mit mond, de csak töredék szavakat értettem meg. Megpróbáltam feltápászkodni a földről, de végtagjaim feladták feladatuk elvégzését. Látásom egyre homályosabb lett, hallásom teljesen megszűnt.
~Az ez a vége életemnek, már megérte. Megmentettem egy jelöltet, segítettem Nüx-nek.-gondolom, szemeimre fátyol ül, és úgy érzem lebegek. A külvilág megszűnt, semmit sem éreztem, csak a nyugodt, békés sötétséget.
Számon valamiféle nedvességet érzetem. Nem tudom, hogyan jutott a számba, de a jellegzetes ízt megérezve, kontroll nélkül kerestem, s találtam meg a vért adó forrást. Valószínűleg csak egy parányi sebből fakadt néhány csepp vér. Éles fogaimat belevájva a puha bőrbe, megtalálva az ütőeret, szívni kezdtem a kifakadó testnedvet.
Íze ismerőssé vált pár korty után. Hallásom felerősödött, de szemeimet továbbra is csukva tartottam. Bár elveimmel ellenkezve szívtam magamba az éltető folyadékot. Bár nem voltam tudatában, kiből iszok, csak azt tudtam, hogy az életemet mentette meg. A kérdéses alany szívverését és pulzusát figyelve pár korty után makacsul eltoltam magamtól.
~Elég lesz.-mondom, s szemeimet kinyitva nézek szembe a rám meredő, aggódó szempárba.
~Aisha. Mit tettél?-borzadok el magamtól, a tudattól, hogy kiből ittam. Látásom tökéletes lett, hallásom a régi erősségére állva, még a légy zümmögését is hallottam.
Éreztem, ahogy kialakul a kötelék kettőnk között. Na ez az, amitől a legnagyobb mértékben tartottam.
-Te is érzed?-tegezem le úgy, mintha egy korombélivel beszélnék. Nem, nem nem és nem. Egy diákkal lett vérkötelékem, megszüntetve ezzel a Fawn-hoz fűződő köteléket. Nem akartam ilyet mondani, de inkább a halál, mint egy vérkötelék egy diákkal.
-Kialakult köztünk a vérkötelék.-mondom ridegen, s nem is a lányra haragszom, hanem magamra.

by **Aisha Liward** Pént. Márc. 30, 2012 8:09 am

Rettenetesen meg voltam rémülve, ahogy láttam a Professzorom belenyugvását a dolgokba, ezt ő ugyan úgy nem teheti meg velem, mint ahogy nekem sem engedte, hogy megtegyem vele. Hihetetlenek a vámpírok, velem persze ez gyakran előfordul, már nem is számolom hányszor akartam meghalni, persze a nővéremnek hála nem sikerült, most meg drága mentorom nem hagyta. Pech az életem, na. Mit kell ezen szépíteni? Az utolsó gondolatfoszlányt csíptem el arról amit C gondolt, az adta meg a végső löketet, hogy megtegyem azt az apróságot, amit igen is megkövetel ez a dolog. Egy gyors vágással felsértettem a nyakam, és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a Proff mindenképpen hozzáférhessen, ám valamiért nem is vett róla tudomást. Minden bátorságomat összeszedve húztam végig az ujjamat a seben, hogy véremet a férfi ajkára kenjem, hátha úgy előbb megérti, hogy mit szeretnék. Vártam pár pillanatot, és akkor végre keresni kezdett, megkönnyebbülést éreztem, mikor fogait belevájta a nyakamba, tényleg nem fáj ha önként adom. Milyen furcsa... Igazából próbálok mozdulatlan maradni, hogy véletlenül se szakítsam meg itt az elkezdett dolgokat, de kicsit kényelmetlenül érzem már magam a tanár úr ölében, na. Nem vett el sokat, mintha rájött volna, hogy kiből iszik. Eh! Most aztán meg magyarázkodhatok... De miért is? Aggódva pislogok a szemeibe ahogy azok felpattannak, és legszívesebben megölelném, ám mégsem teszem, csak csendesen kimászok az öléből végre, és oldalra döntött buksival ülök a sarkamra.
~Csak megmentettem azt, aki elvállalta, hogy vigyáz az én dedós életemre.~válaszolok csendesen Chris kérdésére, tényleg nem tettem mást, és szándékomban sem állt, meg most egy kezdő gólya mit kezdjen a mentorával? Ugyan baromság belegondolni is... Egyszerűen csak a kölcsön kenyér visszajár alapot vettem elő, és igen is azt tettem amit a szívem diktált, ez lenne akkora nagy gond? Aztán megéreztem valamit, de nem az én érzéseim voltak, a törött karomhoz kaptam, mintha belenyilallt volna valami. Értetlenséget éreztem magamból, de még valamit, félelmet is, de az már nem az én érzésem volt, mert nem féltem, értetlenül meredtem Mentoromra, és először vállat vontam. Majd lassan beszívtam a levegőt, és félkézzel feltornásztam magam a földről. Még mindig nem szólalok meg, mert igazából magyarázatot várok a mentoromtól, hogy ezt tulajdonképpen hogyan és mire érti. Aztán felfogtam, hogy mit mond, a hátam úgy csapódott az előttem lévő fának, hogy azt hittem kidől. Megráztam a fejem ahogy lejjebb csúsztam, végül a földre ültem, és hitetlenkedve néztem a mentoromra. Ilyen nincs, ilyen nincs. Én, aki közölte szemtől szembe a mentorával, hogy szabályosan b@romságnak tartja ezt a szart, pont vele történik meg. Na most már én is kezdtem félni, de én attól, hogy most már egy perc nyugtom sem lesz Christől, már nem csak a fejembe fog beletúrni, hanem úgy mindenbe.
-A k*rv@ életbe!-préselek ki végre magamból egy szépségesen gyönyörű mondatot. Tényleg éreztem az amit Chris is érez, felháborító, most már nem hogy halkan nem fogok tudni gondolkodni, de sehogy sem, mert mindenről tudni fog. Én hülye... Pedig mindent elmondott erről, én meg a 21-es csapdájába estem. Komolyan mondom ilyen nincs. Ez genyóság, velem ez nem történhet meg. Könny csillant a szemembe, de visszapislogtam, megígértem, hogy egy ny@mvadt sz@r dologba sem fogom beleavatni, erre kért, én biztosítottam róla, de eddig semmi olyat nem tettem, amit meg lehetett volna dicsérni. Először elkapott Adrian szobájában, aztán a zenetermes dolog, hogy bevágtam az orra előtt az ajtót, meg a főépületbe is úgy rontottam be, mint egy felszarvazott orrszarvú. Rettenetes vagyok, és akkor a kórházról még nem is esett szó, és most itt volt ez a balesetem, aztán meg most ez a nyamvadt vérkötelék. A r*hadt életbe. Már erőm sem volt felállni, ennyi, vége a szép kis tinédzser éveknek. Most már egy 350 éves faszi fogja minden lépésemet figyelemmel kísérni, ráadásul a véremen keresztül.... Ez nem normális dolog. Én ezt nem akarom.
-Még mindig egy nagy adag b@romságnak tartom. Ez nem csak akkor van, mikor két ember akarja? Én ezt baszottul nem akarom, és ha jól érzem, márpedig igen, mert azok már nem az én érzéseim, akkor te sem Chris. Szüntesd meg! Így is bőven elég, hogy állandó jelleggel a fejembe turkálsz. Nem kell, hogy tudj minden lépésemről. Így is mindig mindenről tudsz, akaratomon kívül is.-minek magázzam most már? Teljesen értékét vesztette ez a dolog, és most nem igazán érzem magam szalonképesnek, hogy csak úgy magázgassam a mentoromat, akivel most már össze is vagyok kötve, mert megbélyegzett. De k*rva jó... Nüx, mi a fészkes nyavalyáért találtad ezt ki? Nem elég neked ha két ember csak egyszerűen szereti egymást? Ráadásul most nézd meg mibe keveredtem, mert kis naivan azt hittem, hogy simán meg tudom menteni Christophert. Igazán köszönöm neked Istennő!
~Látod látod, ha hagytál volna meghalni, akkor most nem lennénk ekkora sz@rban. Mibe kerül ennek a nyavalyának a megszüntetése? Nem jobb ötletem van! Megyek még egy kört a motorral, de akkor ott is maradok. Mindjárt kettő gondról le van a gondod. Ezt garantálom neked C. És nem kell a bele egyezésed, megy magától is a kis gépsárkányom, semmi bajom nem lesz... Vagyis csak egy darabig még fájni fog, de aztán annyi. Jól sejtem, hogy a halál ilyen, ugye?~nem akarok én semmi rosszat, csak meg akarom szüntetni ezt a sz@rt. Mert nekem nincs szükségem rá! Újra felálltam a földről, és a pólómból leszakítottam egy nagyobb darabot, és gyorsan felkötöttem a karom. Ha viszont megteszem az utolsó táncot, már ez sem kéne. Mindegy, egy kézzel is el lehet vezetni egy kamion alá a motort. Lázasan járt az agyam, a bukót út közben elhagytam, miközben Chris cipelt, újból egy sor szitokkal jutalmaztam magam. Egyébként érdekes volt a dolog, mert C is magára volt mérges, én pedig szintén önmagamra. Tiszta kész. Legszívesebben már rég itt hagytam volna a férfit, már szép tiszta a tekintete, és egész mimikasort képes az arcára varázsolni, ahogy gondolkodik, ám valami mégsem engedte, hogy megtegyem azt amit tervezek. B*zi kötelék.... Rohadjak meg az csinál velem valamit. Komolyan ilyen nincs, én nem akarom. Nem mentem közelebb Chrishez, túl nagy kísértést éreztem egyes dolgokra, és ez nem volt normális.
~Szüntesd meg! Nem akarok megőrülni! Így is eleget tudsz már rólam.~kértem, könyörögtem gondolatban, erőm nem volt ugyan is megszólalni. Még mindig éreztem, hogy a testemben a mentorom erős vére dolgozik, és állítja helyre az elroncsolódott apróságokat, viszont akkor is meg voltam zuhanva ettől, hogy ennyire közel engedtük magunkat egymáshoz. Mert nem csak én, Chris is hibázott. Szerintem tudta Ő nagyon jól, hogy nem kell nekem annyi vér, ha nem adott volna annyit, akkor nekem nem kellett volna ezt megtennem, mert elve olyan vagyok, hogy lépten-nyomon segítek mindenkinek, és most meg sz@rba kerültem miatta, mint ahogy a legtöbbször mindig elő is fordult, tehát ez már gyíkf!ng volt azokhoz képest. Csak hát most mégis a mentoromról van szó. Valaki így rajtakap, hogy ez megtörtént, vagy megérzi, akkor aztán igazán leshetek, és nem is kicsit, mert sehol sincs olyan, hogy tanár-diák viszony, akkor gondolom itt sincs. És ez a vérkötelék meg szerintem igazán intim dolog, tehát még nagyobb f@szulás jár érte.
-De legalább tudom mit takar ez a f*s, mert a felét elárultad.-beletörődve ültem le az egyik kidőlt fatörzsre, és akkor vettem csak észre, hogy a másik felén szakadék van, de a szakadékot egy folyó vájta ki. Mielőtt Chris kisasolhatta volna, hogy mire készülök, már ugrottam is át a fa túloldalára. Nézzük mennyire bírja a szervezetem a becsapódást, ha C nem elég gyors, hogy elkapjon. Túrázok egy kicsit az idegein. Most igazán ráfér egy kis vérfrissítés, szó szerint...

by Vendég Pént. Márc. 30, 2012 1:21 pm

Aisha minden csepp vére, amely visszahozott a halál torkából, most ott égett a torkomban. Válaszától egy pillanatig értetlenül nézted.
~Nem emlékszel hát arra, amikor a kölcsönös vércseréről beszéltem?-kérdezem zavartan, és érveket sorakoztatok fel egymás után, miért is volt helyes abban, amit tettünk. De csupa ellenérvre leltem. Hagynia kellett volna meghalni. Neki is jobb lett volna így.
Éreztem a benne tomboló dühöt, s bár bennem ennyire számára érezhető hangulathullámok nem dúltak, legbelül átkoztam Nüxöt, hogy miért nem ő vigyázott Aisha-ra. Vagy ez lett volna a célja. Összekötni minket, s engem elszakítani Fawn-tól? De hát miért tenne ilyet. Ennek semmi értelme nem lett volna. Magam elé meredve néztem a semmibe. Aisha tekintetét kerültem, így is hallottam minden gondolatát, érzetem hangulatváltózását.
Soha ezelőtt senkit nem bélyegeztem meg. Most, hogy Fawn itt volt, örültem, hogy végre olyan személyre tudok rákapcsolódni, akiben feleltem a másik felem. Erre most, egy h'lye baleset miatt egy jelöltet, ráadásul egy teljesen kezdő és fiatal jelölttel zúztam ketté, kapcsolatomat Ingwer-rel. Na szép. Idáig süllyedtem 350 éves koromra.
Kifakadását teljesen megértettem. De nem tudtam, hogy magamat, vagy őt hibáztassam. Olybá tűnt, mind a ketten hibásak vagyunk a történtekbe.
Pár perc, a külvilágnak néma csend, nekem hangos gondolatok folyama után végre megszólalt. Vettem egy mély levegőt, és viszonylag nyugodtan magyarázni kezdtem.
-Nos, idősebb vámpírok esetében könnyebben létrejöhet a vérkötelék.-mondom, majd eddigi kontrollom elveszítve én is véleményt nyilvánítok.
-Aisha vigyázz a szádra. Nem turkálok a fejedben folyamatosan. Féktelen gondolataid szinte üvöltenek velem, bármennyire igyekszem nem meghallani azokat. És a k'rva életbe is. Nem én tehetek arról, hogy pár száz éve Nüx, ezt a sz@r képességet szánta nekem. Tudod mekkora erőfeszítés kell ahhoz, hogy ne figyeljek mások gondolataira. Tudom irányítani, de van, hogy felesleges energiát fektetek bele. Mindig hallom valaki gondolatait, bármit teszek ellene. Szóval örülnék neki, ha nem hinnéd azt, hogy csak neked sz@r.-mondom mennydörgő hangon.
-És elmondanád, még is, hogy szüntessem meg most ezt a vérköteléket? S bármennyire zavar téged, megemlíteném, hogy most zúztad össze egy hozzám közel álló személlyel megkötött köteléket.-állok fel, és hátat fordítok neki. Miért hiszi azt, hogy csak neki rossz, s én még élvezem is? A hátam közepére kívánom most ezt az egészet. Inkább a halál, mint ez.
~Kötelességem megvédeni Nüx gyermekeit. És ha még egyszer ekkora b'romságot mondasz, én garantálom, hogy hátralévő életedben szenvedni fogsz.-hangom cseppet sem hatott kedvesnek, inkább ellenségesnek, és mogorvának.
Ha hagyott volna meghalni, legalább nem kellene éreznem ilyen intenzíven a csalódottságát, a haragját, a bánatát, s minden olyan érzelmet, amit elmúlt életében magába zárt.
-Hagy abba az önsajnáltatást Aisha. Fel tudod fogni, hogy milyen intenzíven érzem a te érzelmeid. Te nem érezheted ennyire erősen, mert fiatal vagy.-förmedek rá, és felé fordulok. Szemeim szikrát szórnak felé.
-Ha kevesebb vért adok, meghalsz egy-két napon belül. Így legalább életben maradtál.-válaszolok háborgó gondolataira.Gondolatait hallva legszívesebben képen vágtam volna magam. Na, ezeket nem kellene hallanom. Ennyi felesleges gondolatot, még életemben nem hallottam.
Nem messze tőlünk egy szakadék tátongott, és Aisha vészesen közel került hozzá. Hallottam, miket gondol, s amikor cselekedett is, automatikusan indultam utána.
~Aisha, eszedbe ne jusson, leugrani.-mondom, és mire odaérek mellé, már lefelé zuhant.
~Makacs lány.-gondolom, szándékosan, hogy hallja. Nagy lendületet véve, utána ugrok, s villám gyorsasággal száguldok felé. Amikor mellé érek, vasmarokkal körbeölelem. A jég hideg vízbe csapódunk, majd leérve a nem túl mély folyó aljára, elrúgom magam, s a következő pillanatban már a szakadék más oldalán a parton ülünk, csurom vizesen.
-Még egy dobásod van Aisha. Mi a fene játszódik le a te kis agyadba ilyenkor?-kérdezem, majd leveszem a kabátod, mert ha én nem is fázok meg, Aisha igen. Vállára terítem a kabátot, majd eltűnve a sötét erdőbe, tűzgyújtásra alkalmas fákat kezdek keresgélni. Megpakolva pár rönkkel térek vissza. Ledobálom őket egy kupacba, majd zsebemből elővéve az öngyújtót, lángra lobbantom a fakupacot. Leülök a tűz mellé, és az égre meredve hallgatom az erdőből kiszűrődő, zavaros hangokat.

by **Aisha Liward** Szomb. Márc. 31, 2012 11:12 am

Ugyan C... hová gondolsz? Mindenre emlékszem, sajnos! És pont ez a baj. Lusta vagyok megszólalni. És nincs is sok kedvem hozzá, valamiért nem akarok megszólalni, túl nagy sokkot kaptam most. Követelem a válaszokat, és elvárom, hogy Mentorom felvilágosítson, hogy miért jött létre ez a kapcsolat ilyen gyorsan. Ahogy kimondja, hogy az idősebb vámpíroknál egy gyorsabban kialakul legszívesebben fejjel mennék az első fának. Természetes, hogy kifakadok, mert dühös vagyok. De aztán Chrisnél is kiborul a bili. Meg is értem, de hát kérem szépen, tudtam én, hogy pár korty vér után ezt kaptuk? Nem, nem tudtam. Kész! A mennydörgő hangra kicsit riadtan pislogok a férfire, és lépek is egyet hátra. Jó ezen most meglepődtem, és van pár csípős megjegyzésem, de nem teszem meg. Csak csendesen pislogok tovább, és szépen ostorozom magam. Ahogy hátat fordít nekem, mint egy durcás gyerek, újra elönt a méreg.
-Te vagy a tanár okoskám! Neked kéne tudni, hogy hogyan kell megszüntetni ezt a sz@rt! Miért egy gólyától kérdezed? Összezúztam? Én? Christopher ezt te sem gondolhattad komolyan! De tényleg, k*rvára igazad van, a fiatalra kell fogni mindent, mert buta, tapasztalatlan, és még a p*fája is nagy. Ezt akartad hallani? Igen beismerem, nem vagyok jó gyerek, de ez ki a f@szomat izgat igazából? Menj azt sírd el magad annak a közel álló embernek, biztosan értékelni, fogja, hogy egy diáklányra kell haragudnia, de még mindig jobbat mondok. Közöld vele, hogy ha lehet nyírjon is ki!-vágom Mentorom fejéhez a dolgokat. Nem hiszem el, hogy most mindenért én lettem a hibás egyszerre. Mintha én akartam volna összekötni az életünket. Ajvé! A további beszélgetést gondolatban közölte a férfi.
-Oh persze, és most ijedjek meg tőled! Szenvedek én eleget, és teszek is róla, ne izgulj Chris. De majd meglátod! Még az engedélyedet sem fogom kérni.-válaszoltam neki szóban, így jobban ki tudtam adni a mérgem. És hogy még önsajnáltatom magam? Ez lenne? Igen? Akkor mi a jó b*dös fr@ncért van még mindig itt? Nem kell az én sipákolásomat hallgatnia.
-Egy szóval sem mondta, hogy életben akarok maradni. Senki nem kért meg, hogy dönts az életemről.-ugrok újra a torkának vádlón, tényleg nem kértem. Elosonok a kidőlt fáig, és megláttam a szakadékot, ám mire Chris kapcsolt volna, én már át bucskáztam a másik oldalra. Elvigyorodtam a gondolatára, még szép, hogy makacs vagyok. Bár arra nem számítottam, hogy utánam vetődik, miért? Miért csinálja ezt? Még zuhanás közben mellém ér, amire ismét csak nem találok magyarázatot. Magához ölel, ismét nem értem, fr@ncba, én meg úgy teszek, mintha ez normális volna, mielőtt leértünk volna a vízbe kifújtam az összes levegőmet. Becsapódtunk, azonnal kifejtette a hideg víz a hatását, ollé. Millió tűszúrást éreztem azonnal, de nem sokáig maradtunk így. Chris elrúgta magát a folyó aljáról, és már felfelé száguldottunk. A szakadék túlpartján értünk földet, és azonnal kaptam a fejmosást, ahogy levegőt vettem. Látványos szemforgatásba kezdtem, de nem szólaltam meg. A kabátját levette, és rám aggatta. Ettől mondjuk nem lett se jobb, se rosszabb, de nem probléma. Hagytam, hogy elsétáljon, addig kicsavartam a hajamból a vizet, és hallgattam a hangokat. Aztán Chris visszatért, és tüzet gyújtott. Még mindig nem szólaltam meg. Levettem a kabátját, majd felálltam, és a szakadék széléhez sétáltam.
-Azért mert megbélyegezett nem szükséges utánam ugrálni. Magának attól nem lesz jobb.-suttogom csendesen, persze jól esett, hogy magához vont, és nem hagyta, hogy egyedül játszadozzak, de ez megrémített.
-Miért érzem biztonságban magam ön mellett?-nem mertem ránézni, és kezdtem lenyugodni, ezt mutatta a visszatért magázás, és a tisztelet érzése is, amit újra kezdtem sugározni. Leültem a szakadék szélén, és lefelé lóbáltam a lábam kislányosan.
-Sajnálom, hogy miattam fel kellett bomolnia annak a másik köteléknek. Igazán nem akartam rosszat. De azt sem akartam, hogy meghaljon, nem tudtam volna elszámolni magamnak a Mentorom halálával, mert megmentette az életem. Úgy éreztem kötelességem vissza adni azt amit kapok. Nem gondoltam végig a lehetőségeket, egyszerűen csak cselekedtem.-lassan megfordultam, és Chris arcára pillantottam szomorúan.
-Én igazán nem akartam rosszat magának. Eszembe sem jutott, hogy ebből ekkora baj lehet. Én tényleg... Én csak... Csak...-a sírás szélén álltam, és nem tudtam már mit tenni.
-Csak jót akartam...-fordulok vissza, és lebámulok a szakadékba, miközben az első könnycsepp elhagyja a szemem sarkát, és halkan aláhull a mélybe, mint egy kristály.

by Vendég Szomb. Márc. 31, 2012 6:12 pm

Nyugodt vámpír vagyok, de most még én is ideges lettem.
-Mintha az én nem tudnám. Azt egy szóval sem mondtam, hogy te vagy a hibás. Csupán reménykedtem benne, hogy a fiatal agyacskád még fog annyira, hogy emlékezzen arra, amit mondtam. 350 éves vagyok. Ha meghaltam volna, sem lett volna kevesebb a világ. Előtted még egy élet áll, előttem már szinte semmi.-mondom mennydörgő hangon. Magára tett megjegyzését szó nélkül hagytam. Feleslegesen nem tuningolom fel az idegeim. Kínomban már felnevettem. Hogy a f@szomba jutottunk idáig el?
-Rendben. Menj csak a saját fejed után, mit sem törődve a környezeteddel. Layla talán örülne annak, ha a koporsód felett kellene sírnia. El tudod egyáltalán képzelni, milyen valaki olyat elveszíteni, aki közel áll hozzád? Gondolkodj el azon, a szeretteidnek mekkora fájdalmat fogsz okozni, ha kinyíratod magad.-tör ki belőlem.
-Senki sem kért meg, de hiszed vagy sem, ez a kötelességem. Egy mentornak nem csak a tanulás és a megfelelő tudás átadása a feladata, hanem, hogy segítsen az életedet sínen tartani, és megóvni azt. Ha ezt képtelen vagy felfogni, akkor én is képtelen leszek a feladatom elvégezni.-mondom, s a mondat végén lehalkul a hangom.
Miután levetette magát a mélybe, és én utána vetettem magam, a parton a tűz mellett, amit gyújtottam ücsörögtem.
-Igazad van. Nekem nem lesz jobb se rosszabb.-hagyom rá makacs természetére.
-Arra csak te tudhatod a választ.-válaszolok kérdésére, miközben a Hold-ra meredek.
-Nem lehet, hogy valami családi oka van annak, hogy ezt érzed?-kérdezem, bár ehhez konkrétan semmi közöm nem volt.
-Most már mindegy. Ne is foglalkozzunk ezzel. Majd megoldom, és kimagyarázom magam. Valahogy.-remélem ezzel lezártuk ezt a h'lye vérkötelék témát. Semmi kedvem nem volt ebbe a témába belefolyni megint. Kezdtem már elfelejteni, hogy amit érzek, azt ő is érezheti, és amit ő érez, azt én is érzem. És most valódi megbánást éreztem.
-Hagyjuk Aisha. Ami megtörtént az megtörtént, s bárhogy is próbálnánk, jóvátenni sehogy sem tudjuk majd.-állok fel, és sétálok a lány mellé.
-Tudom.-mosolyodom el halványan, és letörlöm arcáról a könnycseppeket.
-Minden megoldódik valahogy. Az idő majd tesz róla, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. De persze ehhez te is kellesz majd.-vonok vállat, s hangom ismételten nyugodt és barátságos lesz.
-Gyere ülj le. A tűznél melegebb van.-indulok el vissza a tűz mellé.
-Bármennyire furcsán hangzik, a magam fiatal korában én sem voltam egy szófogadó jelölt. De az évek megtanítottak alkalmazkodni.-nevetek fel halkan.

by **Aisha Liward** Vas. Ápr. 01, 2012 10:57 am

Már képtelen voltam a veszekedésre, valami nem hagyott nyugton, a szakadékos incidens után, olybá tűnt kezdek megnyugodni. Talán ez kellett, az adrenalin szint végső feloldása. A tűztől kicsit eltávolodva kezdtem bele egy normális hangvételű beszélgetésbe végre. Chris válaszai teljesen megleptek. Az előbb még szó szerint üvöltöttünk egymással, most pedig már lenyugodva képes vagyok társalogni. Hiába, ilyen vagyok, ez van. Kérdésére csak megvontam a vállam.
-Mivel ikrek vagyunk, Laylaval ugyan úgy lettünk nevelve, csak a természetünk más. Én mindig is halkan éltem ki magam. Csak a testvérem érezte, hogy mire készülök mindig. Ez talán kicsit zavart, és nem tudtam úgy felengedni. Úgy éreztem mindig is figyelnek, és ez sosem tetszett. Aztán megjelöltek minket, és most itt vagyok. Egy kicsapongó, neveletlen lány lettem, aki lépten-nyomon borsot tör mindenki orra alá.-válaszoltam csendesen. Lemondtam a vérkötelékes témáról, már nem érdekelt. Viszont én tényleg nem akartam rosszat, és ezt Mentorom tudtára is hozom gyorsan, még az első könnycseppek előtt. Ahogy a férfi mellém lépett egy pillanatra megremegtem. Letörölte az arcomról a könnyeimet, és a tűzhöz invitált. Lassan felálltam, és Chris után indultam. Leültem a tűzhöz, és megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, a tűz perceken belül melegíteni kezdett. Ez jól esett.
-Nem hinném, hogy a Professzor annyira rossz, és kicsapongó lett volna, mint én.-mosolyodom el halványan, és tekintetem ráemelem a professzorra, végül a holdra pislogtam.
-Még mindig nem értem, hogy miért lettem megjelölve. Talán Nüx lát bennem valamit?-kérdezem csendesen, és belebámulok a tűzbe.
-Néha úgy érzem, nem tudom mit vár tőlem az élet, és nem is szeretném tudni.-vállat vontam, és combjaimra helyeztem a könyököm, és kézfejemre támaszkodtam.
-Úgy érzem elkél majd egy gipsz is, csak úgy látatlanba.-lóbálom meg az élettelen karomat, ami még mindig fel volt kötve a pólóm egy részével.

//Igyekeztem nem túl hosszút írni (://

by Vendég Vas. Ápr. 01, 2012 6:40 pm

Borsot tör. Ez már a törésnél rosszabb. Már már kezdtem azt hinni, kényszeresen akar kiszúrni másokkal.
-Szóval mindig is te voltál az a lány, aki jó kislány külsőt ölt magára, mert csak úgy tud megfelelni. Legalábbis azt hiszed, hogy csak így tudsz. Soha nem kell álarcot öltened magadra csak azért, mert mások számára az az előnyös. Bár mérlegelned kell, kinél mi a határ, s némiképp neked is kell alkalmazkodnod. De persze élhetsz begubózva a kis fátylad mögé is. Ennek viszont itt a példája, hogy mi lesz a vége. Egy idő után senkinek nem akarsz megfelelni, csak önfejűen a falnak mész, megfelelő válasz keresése nélkül.-vesézem ki ismét, amit már egyszer elmondtam neki.
A tűz mellett üldögélve olyan érzésem lett, mint régen. Amikor a nővéremmel csak kiszöktünk éjszakára, és az erdőben bolyongtunk. Megkerestük a magunk kis eldugatott tisztását, és szinte minden éjszaka, akár tél volt akár nyár, tüzet gyújtottunk, és csak néztük a csillagokat. Elmondtunk egymásnak mindent, az összes titkunk, az érzéseink.
-Valóban?-kérdezek vissza. Talán az évek megneveltek, de a múlt örökre kísért.
-Azt nem állítom én sem, hogy olyan vakmerő dolgokat csináltam, mint te. Az az én időmben szinte lehetetlen volt.-vonok lezseren vállat.
-Nos erre a pontos választ csak az istennőnk tudhatja.-nézem a magasra ívelő lángcsóvákat.
-Még fiatal vagy, s egy egész élet áll előtted arra, hogy megismerd az életed célját. Hidd el, rálelsz majd a válaszra. Majd az idő múlásával talán kapsz rá választ. Persze, ha addig nem kergeted magad a halál torkába.-nézek a lányra, majd elnyúlok a földön. Kezemet fejem alá kulcsolva nézem a csillagos eget, hallgatom a tűz számomra hangos ropogását. És meglepő volt, hogy Aisha érzéseit teljesen ki bírtam zárni, s a gondolataihoz is hasonlóan viszonyultam.
-Nem vagyok orvos, de lehetséges, hogy nem ártana majd meglátogatnod a gyengélkedőt.-mondom, de szemeimmel még mindig az éget pásztázom. Meglátok egy hullócsillagot, majd egyre több suhan át az égen.
-Nézd, de gyönyörűek.-ülök fel, és az égre mutatok. Újra eszembe jut a nővérem, és a csillagokat nézve eszembe jut tökéletesen szimmetrikus arca, mindig csillogó szeme.
-És, hogy állsz a hangszeren való tanulással? Még mindig eltökélt vagy ezzel kapcsolatban?-érdeklődöm, miközben az égen tovasuhanó fénycsóvákat nézem.

by **Aisha Liward** Kedd Ápr. 03, 2012 8:11 am

Csendben hallgattam Chris válaszát, miután befejezte megráztam a fejem.
-Nem, nem. Én nem öltöttem magamra a jó kislány álcát, egyszerűen így tudtam csak elhitetni a világgal, hogy soha semmivel nem tudtak felhúzni. Persze ez nem volt igaz, mert hát mire a motor és a többi kis apróság amit megcsináltam....-mosolyodtam el, és lassan tovább beszéltem arról, hogy nem igazán érzem, hogy a Proff fiú létére rosszabb lett volna, mint most én vagyok. Meg is kapom rá a választ, ami őszintén megmosolyogtat. Persze, nem sok olyan lány van a földön, aki úgy éli ki magát, mint én. Aztán tovább gondolkodom, hogy igazából miért is lettem megjelölve? Persze csak költői kérdés volt, még is jól esett, hogy C válaszolt rá.
-Nem szándékosan csinálom magamnak a baleseteket.-pislogok rá, tényleg nem szándékozom a halál torkába vetni magam, de néha kell egy kis félsz is. Figyeltem ahogy a férfi elfekszik a füvön, és az eget kezdi kémlelni. Aranyos volt így, nekem pedig jól esett az a pár perc csend, míg meg nem szólalt. Csak bólintok arra a megjegyzésre, hogy gyengélkedő, én is gondolkodtam rajta. Aztán Mentorom, mint a Kelj fel Jancsi úgy ül fel, és mint egy kisgyermek úgy mutat az égre. Odafordítom a fejem, és már én is látom, hogy mit mutat. Hullócsillag áradat, és tényleg gyönyörű. Bár annyira nem is vagyok oda ezért az égi jelenségért, még is gyermeki arccal pásztázom az eget, hogy még többet lássak. Christopher kérdése rángatja vissza a tekintetem, egy pillanatra ránézek, majd újabb mosolyt öltök arcomra, és most én dőlök el a füvön.
-A gitározással mindenképpen. Csak ugye azok a fránya kották...-kacagom el magam a végén. Tényleg szeretnék megtanulni gitározni, és nem volt még olyan dolog, amit bármiért félbe hagytam volna.

by Vendég Kedd Ápr. 03, 2012 1:06 pm

-A lényegen nem változtat. A külvilággal, mint már te is mondtad, elhitetted, hogy más vagy mint amilyen legbelül. Aisha, soha ne hagyd, hogy a külvilág elnyomja azt az éned, aki igazából vagy.-mondom kedvesen, mint valami tanácsot.
Miután kitárgyaltuk az én gyerekes csínytevéseim és Aisha megjelölését más témára terelődött a szó.
-Biztos vagy ebben?-kérdezek vissza, és érzéseiből következően a helyes válaszra én is rátalálhatnék. De valami azt súgta, nekem van igazam, és a mániája volt a féktelen kihágások és a szerinte nem szándékos balesetek kijátszása.
Gyerekesen mutogattam a csillagokat, s bármennyire tenni akartam ellene nem ment, hogy ne viselkedjek így. Úgy éreztem, mintha az elmúlt 350 év eltűnt volna, és újra 10 éves vagyok. A fák halk suhogása, a szél már már gyenge "érintése", mind a gyerekkorom idézte.
-Bocsáss meg a viselkedésemért, csupán eszembe jutott a gyerekkorom, és a nővérem. Mindig a csillagokat bámultuk éjszakánként. És pár kellemes emléket felidézett bennem a csillagok hullása.-vonok vállat.
-Azokat a fránya kottákat már egészen jól kezeled. Csak gyakorlás és idő kérdése ez is. És valljuk be, a magunkfajtáknak egy egész éjszakája van arra, hogy tegyen vegyen.-mosolyodom el.
-És mi a helyzet a nővéreddel? Beszéltetek már erről?-érdeklődöm, miközben újra végignyúlok a füvön.
-Jut eszembe. A motorodat hol hagytad el?-teszek fel még egy kérdést, szemöldököm összehúzva.

by **Aisha Liward** Szer. Ápr. 04, 2012 5:09 pm

-Nem szeretném, hogy ha mindenki tudná mennyire védtelen vagyok. Magával is azért vagyok ilyen nagyszájú, amit igazán sajnálok, de muszáj. Nem akarok gyengének látszani. Mindig is Layla volt kettőnk közül az erősebb. A talpra esettebb. Nem akarok gyengének mutatkozni.-rázom meg a fejem, persze jó tanács amit ad, de mégsem fogom tudni megfogadni, mert akkor soha senkivel nem barátkoznék, jó mondjuk most sem, de könyörgöm... Mindig Layla takarásában éltem, hiszen Ő volt a csodalány a dobolás miatt. A poén, hogy mégsem voltam rá féltékeny.
-Tényleg nem szándékosan keresem a bajt, egyszerűen csak jön. Néha pont velem szembe.-vonom meg a vállam. Tényleg nem volt még ilyen. Tetszettek a csillagok, de Christophert így látni, még megindítóbb volt. F3ne, hát mi van velem? HüŁye vagyok én?
-Ugyan Professzor, a csillagok nézegetése nem korhoz van kötve.-mosolyodom el, és elfekszem a fűben, már csak úgy válaszolok a zenés kérdésére. Csendesen hallgatom Chris újabb megnyilvánulását a kottákra, és csak megrázom a fejem. Ne már... Aztán előhozakodik a nővéremmel, miközben ő is elnyúl a füvön, a fejünk majdnem összeér, legalább is a bebiztosított, minden időt álló haja a fejemhez ér. Egy kicsit kiráz tőle a hideg, de nem rossz értelemben. Mi van velem?...
-Még nem beszéltem azóta a nővéremmel. Még mindig össze vagyunk veszve...-suttogom magam elé. Majd újabb kérdést kapok.
-A szakadék túloldalán, valahol az úton...-vonok vállat, és hasra fordulok úgy kezdem el birizgálni mentorom haját.
-Már a zene teremben is bejött ez a séró. Mi a titka, hogy ilyen tartós? Hisz nem rég a vízbe ugrottunk.-motyogom csendesen, hiszen együtt csapódtunk a vízbe, és Chris haja még mindig ugyan úgy áll, ahogy eddig. Aztán egy hirtelen mozdulattal elkapom a kezem, mintha megégetett volna, és ülő helyzetbe tornázom magam. Mi ez a furcsa sz@r dolog, amit én most érzek? Tuti, hogy már megint ez a kötelék, vagy mi a Nüx szórakozik velem. Fr@ncba...

by Vendég Csüt. Ápr. 05, 2012 11:19 am

Nem firtattam tovább a bezárkózás és a "magamra húzok egy burkot" témát. Ha nyitni akar, majd úgy is nyit. Viszont egy valamit akkor sem értettem. Miért jó neki, hogy a másik embert kikészíti.
Néha? Pont vele szembe? Ugye most csak viccel.
-Ja igen. A kamionok és az autók meg persze a falak és a többi olyan dolog, amibe bele lehet menni, direkt szembe mennek veled. Nem te mész rossz irányba, hanem ők.-vonok vállat.
-Ezt vegyem úgy, hogy idős vagyok?-kérdezem, persze a választ én is tudtam. Nem vagyok már mai gyerek na és.
Valami furcsát éreztem Aisha felől, de igyekeztem ezt véka alá rejteni. egészen jól elterelődött a szó a köztünk lévő kötelékről, minek hozzam fel megint.
-Óóó...Remélem idővel meg tudjátok beszélni a dolgaitokat.-mondom, fejem alá rakom a kezem, és úgy bámulom tovább az eget. Abszolút lényegtelen kérdésemre is választ kaptam, így megtudtam, hogy a járgányát hol hagyta el.
Aisha megmozdult mellettem, és hason feküdve kezdte el a hajamat szekálni.
-Talán a zselé víz álló volt. Igazából régebben is volt ilyen hajam, de akkor is csak samponnal tudtam lelapítani. A víz szinte meg sem kottyan neki.-nézek a lányra, aki hirtelen felül.
-Valami baj van?-érdeklődöm, majd én is felülök, és igyekszem megtalálni fájdalma okát a köztünk lévő kötelék segítségével. De semmit nem találok.
-Nem lehet, hogy megsérült a kezed, és azért fáj?-kérdezem, miközben kezembe fogom azt a kezét, amelyiket szorongatta egy kicsit.
-Mutasd csak.-húzom közelebb magamhoz a végtagot. Amennyi tapasztalatom volt az orvoslással kapcsolatban, annyira tüzetesen néztem meg a kezét. De semmit nem találtam rajta olyat, ami furcsább lenne a megszokottnál. Ha eltört volna bedagadt volna, nem tudta volna mozgatni. Nem pompázik a szivárvány színében sem. Összevont szemöldökkel szemlélődöm egy kicsit, majd elengedem kezét.
-Nem látok rajta semmi különöset.-vonok vállat. Gyors következtetést levonva a kötelékre utalhatott a dolog, de ebben egyenlőre nem voltam biztos. S amíg nem vagyok biztos magamban, addig nem nyilvánítok véleményt.

by **Aisha Liward** Csüt. Ápr. 05, 2012 1:23 pm

-Nem, nem... nem azt mondtam, hogy szabályosan jönnek felém.-mosolygok és felkacagok, szépen is nézne ki, ha még egy fa is elém ugrana mindig.
-Nem mondtam, hogy idős lenne a Professzor, csupán megjegyeztem, hogy a csillagokat nézni, nem köthető a korhoz.-vonom meg a vállam, miközben válaszolok neki. Persze ismét a haját kezdem el szekálni, így kicsit talán telik az idő, míg feldolgozom a sokkot amit ez a kötelék volt szíves nekem ajándékozni. Még választ is kapok a kérdésemre, amire elmosolyodok. Vízálló zselé... Hm, talán igaz is lehet. De aztán elhúztam a kezem, mintha megégetett volna, hogy hozzáértem a hajához. Fel is ülök, és legszívesebben elfordulnék, de Chris is felül, majd a kezem után kap.
-N... Nem... nincs baj...-makogom esetlenül, és igyekszem nem remegni az érintésétől. Ahogy közelebb húzza magához a kezem, az arcát kezdem el tanulmányozni. Shit! Mi van velem? Ahogy elengedi a kezem, kicsit elfordulom, és esetlenül az ölembe ejtem a kezem. Mi a f3ne van velem?
-Persze, hogy nincs rajta semmi különös.-rázom meg a fejem, és a füvet kezdem el tépkedni. Olyan, mintha valami láthatatlan mágnes vonzaná a pillantásom a férfi felé, és nincs erőm, hogy megállítsam. Riadtan kapom el a tekintetem, mikor találkozik a pillantásunk, és felpattanok, viszonylag elég gyorsan, majd ahogy magaménak tudom az egyensúlyomat lassan odébb sétálok, és hátamat mutatva a férfinak, egy fának támaszkodom. Mi a fr@nc van velem? Tekintetem a holdra vándorol, miközben azt érzem, hogy Chris tekintete a hátamba fúródik.
-Nem vagyok rosszul, ne fixírozz, nagyon feszélyez.-suttogom kicsit mérgesen, és megtörlöm a kezem a nadrágomba, mintha az előbbi érintését szeretném letörölni magamról. Mire újra észbe kapok, már mellette ülök a tűznél, amit egyáltalán nem is értek. Mi ez? Oldalra döntött buksival figyelem az arcát, és kislányos mosoly játszik ajkaimon. Biztosra veszem, hogy megőrültem. Egy marék füvet tépek ki a földből, és a tűzre dobom. Majd végül nekidőlök a férfi vállának, most ő az egyetlen biztos pont az én kis zavaros világomban. Egy kapaszkodó, amit egyenlőre nem akarok elengedni, bármennyire is tudom, hogy ezt kéne tennem, nem megy.
-Miért van az, hogy ha nem szeretnénk valamit, az még is csak megtalál minket?-kérdezek rá csendesen, miközben újra felülök, és újabb fűszálak esnek áldozatul. Egy kicsit labilisnak érzem magam érzelmileg, és lelkileg is. Mintha átkapcsoltak volna bennem valamit.
-Professzor, emlékszik arra a kérdésemre, amit még a szobájában tettem fel, a bál után? Amikor megkóstolta a vérem...-világítok is rá, hogy pontosan melyik kérdésre értem a mostanit.

by Vendég Csüt. Ápr. 05, 2012 3:28 pm

Aisha az arcomat tanulmányozta, ami kezdett kicsit már engem is zavarni. De ahogy láttam, ő nagyobb zavarba esett, amikor kezét vizsgálgattam. Igyekszem rájönni, mi zavarhatja, de amikor tekintetünk találkozik, elfordul. Eddig nem volt baja a szemkontaktussal, most mi ütött belé.
A füvet kezdi tépkedni, amit egy féloldalas mosollyal nézek. Felpattan és háttal áll meg nekem.
~Valami rosszat mondtam?-kérdezem magamtól, és visszaemlékszem azokra a dolgokra, amiket nem rég kiveséztünk. De nem emlékeztem arra, hogy megsértettem volna bármivel is.
-Nem fixírozlak. Csak nem igazán értem, mi ütött beléd.-vonok vállat, bár ezt a lány nem láthatja. Tekintetemet a lobogó tűzre vezetem. Szótlanul mellém sétál, és leül. Úgy néz ki, mint aki szellemet látott vagy karót nyelt.
És még én ne fixírozzam, amikor mosolyogva bámul percekig. Bár igyekeztem figyelmen kívül hagyni ezt a tényt, még sem sikerült. Egyik pillanatról a másikra nekidől a vállamnak. Na ez már némiképp feszélyeztet. Ő csak egy jelölt, aki fiatal és alig ismer. Ez kölcsönös, mert én is csak néhány dolgot tudok róla.
-Ezt hívják úgy, hogy sors. És mivel nem én teremtettem az emberiséget és a Földet, így erről a dologról sem tudok konkrét dolgot mondani.-mondom.
-De ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor csak annyit mondok, hogy ha nem így tenne a sors vagy az idő, unalmas lenne az élet.-nyilvánítok véleményt.
-Emlékszem minden szavamra. De pontosan melyik részre gondolsz?-kérdezem, majd lehetséges opciókat sorolok fel.
-Arra, hogy miért nem akarok jelöltekből iszogatni? Vagy arra, hogy milyen volt az ízed?-vetek fel pár példát, de az utóbbi kérdésemre nagyobb lehetőséget látok. Végül is, nem vagyok magnó, hogy ismételgessem magam. Az első kérdésről már tudja a választ.
-Az ízed ugyan olyan, mint akkor volt.-húzódik gonosz vigyor az arcomra, és szemem éj feketén kezd csillogni.

by **Aisha Liward** Csüt. Ápr. 05, 2012 4:04 pm

Mi... vajon mi üthetett belém? Istenem... Komolyan nem értem a világot. Legszívesebben hisztérikusan felnevetnék, és csak megráznám a fejem, de csak csendben visszasétálok, és leülök mellé, majd végül fejemet a vállára hajtom, míg felteszek pár kérdést.
-Hát akkor marha rosszul válogat a Sors.-válaszolok egykedvűen, majd inkább felülök rendesen, és újabb kérdésre hajtom a fejem, amire szó szerint nem várt választ kapok. Mire inkább ijedten meredek a férfi szemeibe, de csak egy pillanat erejéig, mert a következő pillanatban már azon kapom magam, hogy a mentorom ajkaira tapadok, ám ez is csak addig tart, míg fel nem pattannak a szemeim, azonnal elrántom a fejem, és elfordulok.
-Én... én nem... ez.... nem tudom....-motyogom annyira zavartan, hogy már azt sem tudom mit akartam mondani az elején. Nüx te kib@szol velem... Még Adriant sem engedtem így ennyire közel... Jó persze ő is megcsókolt, de azt csak egy hülye játéknak tudtam be... De most ez a vérkötelék vagy mi.... Uram isten... A saját mentoromat csókoltam meg.... Vagy két métert csúsztam hátra, és nem akartam többet a mentoromra nézni. A fejem lassan skarlátszínű lett, és úgy éreztem felrobbanok.

by Vendég Csüt. Ápr. 05, 2012 4:55 pm

-Rosszul? Jól tud egyáltalán?-teszek fel ironikus kérdést.
Ijedt tekintetétől egy mosolyomhoz hasonló gonosz kacaj tör elő torkomból. Aztán olyat tett, amire nem számítottam. Aisha egyik pillanatban még csendesen meredt rám, a következőben már ajka az enyémet kereste. Eszemben sem volt visszacsókolni, kezeimet gyengéden vállára tettem, és igyekeztem eltolni magamtól. De ahogy láttam őt is hirtelen érte a dolog, mert elrántotta a fejét.
Megpróbálta megmagyarázni, miért tette, de nem találta a megfelelő szavakat. Értetlenül ráztam meg a fejem, de bármennyire igyekeztem, nem csak beképzeltem, valóban megtörtént ez az aprócska puszi. Bármi is volt ez, férfi létemre nem igazán örültem neki, ha csókolgatnak. Csak Fawn-tól tűrtem meg, hogy csókolgasson, de az más tészta. Őt szerelemből szeretem, és már nem a diákom. Aisha meg a mentoráltam, de ennél több egy ideig biztos nem lesz.
-Aisha ugye ezt te sem gondoltad komolyan?-teszek fel egy kérdést, és dühös tekintetem a lányéba fúrtam.
-Ha valaki erős, az meg tudja kímélni a másikat a kötelék hatásaitól.-bár ez nem hangzott szépen, ez volt az igazság.
-Azt hiszem, jobb lesz, ha visszamegyünk az iskolába.-állok fel. A tűzzel mit sem törődve indulok el a közelben lévő híd felé, amit már akkor kiszúrtam, mikor levetette magát a mélybe.

by **Aisha Liward** Csüt. Ápr. 05, 2012 5:14 pm

-Gondolom tud jól is válogatni.-vonom meg a vállam kislányosan. Aztán a történet elsodort magával, riadtan tapasztaltam, hogy mit tettem, teljes joggal haragudhat most rám a mentorom, de én sem tudtam, hogy ez fog történni. Riadt vagyok, és ahogy tehetem elhúzódom tőle, és a másik irányba nézek. Ahogy el kezd beszélni a fülemre tapasztom a kezem, nem akarom, hogy velem kiabálni kezdjenek. Nem... azt már végképp nem tudnám elviselni. Így is hallottam minden szavát a mentoromnak. Csak megráztam a fejem, és eleredtek a könnyeim.
~Nem akartam... egyébként sem tudom, hogy hogy működik ez a sz@r... Elegem van...~hangosan felzokogtam, és nem érdekelt, hogy azt mondta menjünk vissza az iskolába, vele biztosan nem fogok visszamenni. Ahogy kicsit több erőt éreztem magamban felpattantam, és a másik irányba kezdtem el sétálni, az első pár lépés erejéig, majd minden erőmet összeszedve rohanni kezdtem. Semmi nem érdekelt, megint beállítottam magam hüŁye libának. Beljebb rohantam az erdőbe, és hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek. Semmit nem hallottam csak a saját szív verésem, ami már a fülemben dübörgött. Ki akartam ölni magamból ezt az egészet. Meg akartam szabadulni Christophertől. Ahogy egyre beljebb értem egy nagyobb kőben sikerült jó nagyon zupálnom. Felsikítottam a fájdalomtól, ahogy ráestem a törött kezemre, éreztem és hallottam is, ahogy a csontom felszakítja a húsomat, majd a bőrömet is. Körülöttem minden véres lett szinte azonnal. Hisztérikussá váltam, és már csak azt vettem észre, hogy az erdő egyszerre milyen sötét lett, mintha minden szem rám figyelt volna. Rettenetesen fájt a karom. Megpróbáltam feltápászkodni, de csak az egyik közeli fáig tudtam elmászni. Remegve szorítottam magamhoz a vérző karomat, és azt figyeltem, hogy a csontom tulajdonképpen mennyire is áll ki a kezemből?!

by Vendég Vas. Ápr. 08, 2012 10:12 am

Makacskodását tovább folytatta, s ezzel elérte, hogy kijöjjek a sodromból.
~Ha érdekel, nekem is elegem van. Mindenből.-hangom dühösen viszhangzik még a saját elmémben is.
Mit sem törődve vele, hogy Aisha ellenkező irányba tart, a híd felé haladok. Nem vagyok hírteleharagú vámpír, de van egy tűréshatárom. És Aisha ezen a tőréshatáron egyensúlyozik mindig. Minden érzékemet a környezeti zajokra irányítottam, ezzel elnyomva a lány minden érzelmének és gondolatának felém történő áramlását.
De "békés" sétámat hangos puffanás és egy sikoly törte meg. Már megint mi történ? Megfordulok, de Aisha már a látóhatáromon kívül volt.
~Aisha hallod, amit mondok?-kérdezem a nagy semmibe. Orromat megcsapta a vér erős szaga, mire összevont szemöldökkel indulok el arra a helyre, ahonnan az előbb a csillagokat bámultam. Lábnyomokat követve indultam el az erdő mélyére, s egyre közelebbről éreztem a vér szagát.
-Aisha!-üvöltök bele a messzeségeb. Pár perc séta után megpillantottam a lányt, ahogy egy fa mellett ül, kezéről ömlött a vér.
-Már megint mit csináltál magaddal?-kérdezem, s letérdelek mellé.
-Mutasd.-nyúlok a keze felé, majd vasmarokkal megfogom, és megvizsgálom a törött végtagot.
-Ez fájni fog.-szólok előre a fájdalom miatt, majd egy erőteljes mozdulattal visszarántom a helyére a csontot. Keresek két egyforma hosszú fadarabot, s a kabátommal rögzítve azokat a lány karjához kötöm.
-Aisha. Bármennyire ellenesedre lesz, innod kell a véremből. Ha nem áll el a vérzés, akár el is vérezhetsz.-harapom meg csuklóm, és az abból csordogáló vért Aisha szájához emelem.

by **Aisha Liward** Vas. Ápr. 08, 2012 11:42 am

Szinte gondoltam, hogy hangosabban sem kell gondolkodnom. Ez a b*zi kötelék most már bármire engedélyt és kiskaput ad. Hihetetlen! Nem válaszolok Chrisnek, inkább elindulok a másik irányba. Csak hogy futás közben nem igazán szoktam figyelni, így igen is néha sikerül zupálnom, és nem is olyan kicsiket. A törött karomra esek, mert miért is ne. A fájdalom kiélése egy sikolyba torkollik. Chris szinte azonnal kapcsolódott, de annyira távolinak éreztem.
~Csak fáj...~válaszolok neki halkan, és ahogy elérem a fát, neki támaszkodom, és magamhoz szorítom a kezem. Úgy ölelem, mint egy kis gyermeket. Mikor Chris a nevemet kiáltja már nem szándékozom neki válaszolni, úgy is megtalál. Ez percek alatt be is következik, és már mellettem térdel.
-Elestem.-válaszolok mogorván, de szinte alig hallhatóan. Ahogy C megfogja a karom felszisszenek, és rá kell harapjak az ajkamra, hogy ne üvöltsek fel. Ahogy kimondja, hogy fájni fog, még a szemeimet is becsukom. Ahogy a csontom a helyére kerül a lélegzetem is elakad a fájdalomtól. Chris rögtönzött egy sínt, majd újra beszélni kezdett hozzám. Aztán megtörtént az amitől a legjobban féltem. Nem... Még a kötelék miatt sem...
-Nem... Chris már így is épp elég volt. Nem akarom.-rázom meg a fejem és eltolom a kezét, holott legszívesebben jó mélyen fúrnám a fogaimat a bőrébe. Ahogy nem állítja el a vérzést megrémülök.
-Chris állítsd el! Ne pazarold! Kérlek...-kiabálok rá rémülten, hiszen már egy szép termetes tócsát hozott létre maga körül, mivel én egy cseppet sem voltam hajlandó elvenni tőle. Képtelen voltam tovább nyugton maradni, eltoltam magam a fától, hogy a vértől is távolabb kerüljek, majd megpróbáltam felállni. A következő kép kocka már az volt, hogy Chris karjaiban fekszek, és újra érzem a vérét a számban. Fr@ncba... megint megcsinálta! És a riadalom még csak ez után jött, éreztem, ahogy én magam kaptam rá a vérre. Úgy szorítottam magamhoz Chris karját, mintha muszáj lett volna. Így nem lesz még rosszabb ez az egész? Ráadásul... Na nem, én ezt nem csinálom tovább.
~Christopher...~érintem meg gyengéden az elméjét, és ahogy nem ütközök ellenállásba csendesen tovább kezdek beszélni.
~Most már megmaradok, elengedhetsz.~ezzel én is elengedtem a csuklóját, és óvatosan megpróbáltam kikerülni a karjai közül. Valahogy törökülésbe vergődtem magam, és úgy tekintetem a mentoromra.
~Túl sokszor mentesz meg, pedig te is tudod, hogy nem kéne. És megint megitattál a véredből. Összezavarsz!~adok hangot apró kételyeimnek, és megdörzsölöm a nyakam egy kicsit elzsibbadt. Bár nem tanusítottam neki nagy figyelmet, kicsit elgondolkodtam azon, hogy igazából nekem nem is kéne ilyen feltételek mellett élnem. Jaj... Kifújtam a levegőt, és megráztam a fejem. Nem lesz ez így jó. Igyekeztem elrejteni a rossz gondolataimat, mert igen is voltak ám. Nem lesz ez így jó... És ismét az én fejemre fogja ráolvasni? Nem szeretnék még egy olyan veszekedést amit az előbb lerendeztünk. Inkább a fájdalomra próbáltam koncentrálni, hogy mást ne tudjon Chris leszűrni belőlem, mert mára elég volt mindenből. De még haza kéne vergődni valahogy, össze kell szedni a motort, a szkafandert. Áh, fáradt vagyok én ehhez... pedig motorral seperc alatt otthon lehetnék, aztán már csak azt kell kitalálnom, hogy mit adok be a gyengélkedőn a dokinak. Mert azt mégsem mondhatom, hogy megbélyegeztük egymást a mentorommal, megijedtem, mert megcsókoltam, és ezért futni támadt kedvem, elestem egy kőben, és az eleve törött kezem még töröttebb lett. Tehát kell egy B, és C terv is! B tervnek kitalálhatom hogyan rázom le Christophert C tervnek pedig kiokoskodhatom, hogy mit mondok a dokinak. Akkor ötletelésre fel, míg nagyon fáj a karom.

by Vendég Hétf. Ápr. 09, 2012 6:46 pm

Aggodalmasan csengő hangja az elmémben még inkább azt éreztette velem, hogy valami baja esett. Megint.
-Te tényleg nem tudsz vigyázni magadra.-mondom, bár nem szemrehányásnak szántam, csupán megjegyeztem az igazat.
Miután gyorsan helyre és sínbe raktam törött karját felkínáltam egy gyors gyógyulási lehetőséget, bár ezzel tudtam, csak még erősebb kötelék alakul ki köztünk.
-Ha nem iszol, elvérzel, s meghalsz.-próbálom meggyőzni, bár tudom, hogy erre az esélyem egyre csekélyebb. Következő mondatát, mintha meghallotta volna a sebem; kezdett összeforrni. A másodperc törtrésze alatt kapta maga elé a kezem. Hogy megtartsam egyensúlyom, leültem, és kezemmel hátát támogattam. Egy idő után már én is kezdtem érezni, hogy elég vért ivott már, azonban a saját érdekemben nem mozdultam meg. Semmi szükségem nem volt arra, hogy még mélyebb sebem legyen, mert akkor újra vérre lesz szükségem.
~Valóban éppen elég lesz.-mondom gondolatban.
~Talán ha nem kerülnél mindig a halál torkába nem kellene annyiszor megmentenem téged. Másodszor pedig, ha nem jutottál volna viszonylag minőségi vérhez, meghaltál volna. És mivel már éppen elégszer mentettelek meg, úgy gondoltam, most sem volt itt a halálod ideje.-válaszolok kérdésérem bár igaza volt. Ha így haladunk, csak még jobban összezavarjuk a másikat, pedig a fejetlenség így is elég nagy.
-Ideje lenne hazamennünk nem?-kérdezem, amikor teljesen biztos vagyok már abban, hogy csontjai a helyén vannak, s bőre ahol átszakadt, ha nem is nyomtalanul, de összeforrt.
-Nem kell motor ahhoz, hogy gyorsan visszaérjünk az Éjszaka Házába.-mondom, majd felállok a földről, s kezet nyújtok felé, gondolván felsegítem.

by Ajánlott tartalom

Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor

Re: Aisha Sideris Liward & Christopher Professzor