Loranys rejtekhelye

Nem hittem, hogy egyből helyesel, a top5-ös témában, de azt be kellett látnia, hogy igazam van. Nem érdekelt, hogy nem mondja ki, nekem annyi is elég volt, hogy én tudom. Úgyhogy csak bólintottam a szarkasztikus visszakérdezésére.
Kérdésén újra csibészes mosolyra húztam a szám. Igazából én sem akarok tudni sok mindent róla, elég lenne annyi, hogy mi a rák történt vele, hogy ilyen vörös lett.
- Akár el is mehetek...- ajánlottam fel, miközben rajtam csücsült. Válasz gyanánt leszedte a gatyámat. - Hát jó, akkor maradok!- vigyorogtam. Végre ismerős terep.
Akármennyire is furcsa ez a csaj, van benne valami izgató. Talán a gonoszsága, vagy, hogy tudja, mit csinál, nem tudom. Még az is lehet, hogy végre nem egy tucat-lánnyal vagyok. Illetve, nagyon remélem, hogy nincs annyi vörös...!
Éreztem, hogy egyre keményebb vagyok. Vörös kezelésbe vette az ügyet...

*később*

Csak nem egy mosolyt láttam átsuhanni az arcán? Nahát, ilyen is létezik! Végre nem az a gonosz vigyor. Így egész emberinek tűnik.
A dolog csak még jobb lett, amikor közölte, hogy itt hagy. A boldogságomhoz már csak egy sör kéne és egy távirányító.
- Én gondolom nem kérhetlek az elsőre...- mondtam még, mielőtt távozott volna.
Felálltam és megvizsgáltam a ruháimat, majd gyorsan visszabújtam beléjük. És akkor ért a felismerés villámcsapásként, a bicskám! Elvitte magával ez a ... .
Megvontam a vállam és elindultam vissza a suli felé.

//Éjszaka Háza/Sportpálya//

Céltalanul lődörögtem Ever Rose Hill kihalt utcáin. ezt a várost nem is ismerem. Amióta itt vagyok, csak Norah-é vagy a saját szobámban lógtunk. Együtt. Mindig... Ahh, lehangoló a szerelem, kikészít, puhap0cs lettem tőle. Itt siránkozok a fene se tudja hol, és... Várjunk csak. Hova a mákvirágos pereputtyba tekeregtem? Így eltévedni, látszik, hogy a testem fejlettebb, mint az agyam... Benne leszek a Csellengők legközelebbi adásában. Bár ki adna fel? Norah is csak hosszabb idő után kezdene el keresni, mást meg szinte nem is ismerek. Borzalmas, mennyire nincsenek barátaim. Ahhoz képest amennyi volt... Lora valami döglött szörnyike lett, Luxot időtlen idők óta nem láttam, Wríről se hallottam semmit, Domnak is nyoma veszett, Jack meg alulról szagolja az ibolyát. Ácsi! Mikor lettem én ilyen borúlátó? Rosszabb vagyok, mint egy PMS-ben szenvedő nő...
Végtelen útvesztőben találtam magam, halvány lila gőzöm se volt merre vittek lábaim öntudatlanul. Amíg csavarogtam a labirintusban, érdekes helyiséget találtam benne. Hmm... Hajléktalanhoz túl ízléses berendezés. Mégis lakik itt valaki. Beljebb settenkedtem, mondván, úgy sem találok ki egyhamar. Tátott szájjal méregettem a csecsebecséket, s vártam a gazdára. Talán ő majd útbaigazít.

Orrfacsaró bűz csapta meg orromat. Uhh, mégis hajléktalanok járkálnak itt? Nem, lehetetlen, mert nem az a jellegzetes izzadtság, pia, és h*gyszag elegyet érzem, hanem... Ráeszméltem, előtörtek képek lelki szemeim előtt a szag gazdájáról, illetve gazdáiról. Remélem nem az éhenkórász jön. Az ellen nem sok könyörületességem lenne. Szívem őrült ritmusban verte a tam-tamot, felkészültem egy bunyóra, de amikor meghallottam az ismerős, ámde rideg hangot, csupán nyugodalmas, higgadt hideg járta át lelkemet. Felvontam fél szemöldököm és lassan megfordultam.
- Lakályos ki pecó. Nem is mondtad, hogy ilyen otthonosan élsz már egy... hol is vagyunk? - puhatolóztam. Örültem neki, hogy láthattam újból, de nem ártott tudnom a helyzetemet. - Mi történt veled? - enyhült meg hangom nyúzott sziluettje láttán. - Gyere. - elé lépdeltem, s akarata ellenére is átkaroltam derekát és fekvőhelyéhez kísértem. - Sz@rul nézel ki. - jelentettem ki magabiztosan. Mi a fene? Rettegnem kellene egy ilyen erős lénytől, de... de lehet már erősebb vagyok. Mi van, ha Nüx turbójával elbírnék már vele? Ráadásul még a levegő is az oldalamon áll. Mindenesetre nem akarok addig kezet emelni rá, amíg nem kell mentenem bőrömet. Túlságosan szeretem hozzá Lort.

Éreztem rajta a harcot, az elvágyódást innen. Régi élet, szép lehetett. Mégis mije van itt? Talán néha betéved ide egy félnótás aztán elszórakoztatják egymást. De ennyi. Nincs semmije és ennél lehangolóbb már csak a régi élet árnyai, szellemei lehetnek. Mint én.
- Hadd jöjjenek. Csak elhintek nekik ezt-azt és besz@rnak. Nem? - szorongatom meg kissé vállát. Újra mosoly tündököljön arcán, nincs is nagyobb kívánságom.
- Ne sajnálkozz. Lora vagy. Rengetegszer láttalak sírni és a mai napig képes lennél megszakítani a szívemet vele. - kócoltam meg fején ágaskodó szénaboglyát. Elhagyta magát, pedig lehetne olyan, mint régen. - Naaa, hé! Ne itasd az egereket. Bár ahogy elnézem, van itt elég... - tettem hozzá számat húzva. - Ki tette ezt veled? Mondd meg. - kérleltem először finoman, de hova is gondoltam? Ugyanolyan konok, mint volt, semmit se ad ki magából önszántából. Harapófogóval kell kihúzni belőle mindent. Arra viszont nem volt se időm, se türelmem, hogy nyaggassam. - Gyerünk! - rivallok rá. - Elrendezem én azzal a dolgokat, aki ezt tette veletek. - bizonygattam dühödten. Ha mást nem tehetek, akkor megöletem magam vele. Legalább itt lennék Lornak, a kicsi húgomnak.

Előbb végighallgattam mondandóját, jól megfontoltam minden szavát, elemeztem gesztusait, hangulatingadozásait. Azt kell mondanom, nem ismeri magát, hatalmas tévedésben él...
- Ha tényleg olyan szívtelen, rideg szörny lennél, mint mondod, akkor nem törődnél azzal mit csinálok. Már rég kihajítottál volna innen, vagy megöltél volna. Nem óvnál, aggódnál, mint ahogy eddig is tetted. Nem változtál meg. Legalábbis nem rengetted meg az alapokat. Loranys ott van, és szívesen előjönne már, ahogy érzem, csak annyira benned van ez az egész zombiság... - csóváltam meg fejem ingerülten. - És egyedül nem győzhetsz. El is felejtheted, hogy egy olyan nagy hatalommal, vagy égi protekcióval bíró vámpírt egyedül legyűrsz, aki képes feltámasztani a holtakat. Segítségre van szükséged. Talán Nüx azért is vezetett ide. Ütős csapat vagyunk, szedjük szét a r!bancot! - fúrom bosszúvágytól égő szemeimet tekintetébe, s eszelős mosoly ül ki elszánt arcomra. Bátorításként mereven bólintok egyet, s hagyom hogy beszámoljon a mocskos részletekről. Ha elbukunk, együtt tesszük azt, de hogy meg se próbáljuk... Azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak ilyen ínséges időkben. S mintha nem tudná: egy harcos vagyok, muszáj lesz akképp cselekednem.

Szóra se méltattam önámítását, miszerint halott, ennyi, vége a tündérmesének... Nagyot sóhajtottam és cinikus-ironikus mosoly terpeszkedett el arcomon. Hát még amikor Nüx említésére a tavasz jellegzetes illata költözött be ebbe az ótvaros odúba.
- Jaj, Lor. Mint egy óvodás. Jó-rossz. Sose táncoltál még a kettő vékony határvonalán? Nem mondhatod nemes egyszerűséggel valamire azt, hogy jó. - csóváltam meg fejem dorgálón. - Szerinted mi a yin-yang? Minden rosszban van valami jó, s ez fordítva is igaz. Sose leszel teljesen, menthetetlen mélységekig merülő fenevad. Mert az a kevés fény mindig el fogja űzni azt a sötétséget, ami benned honol. - fúrom szúrós szemeim tekintetébe. Nem látja, hogy ellentmondó ténynek hitt marhaságokkal dobálózik?
Oké, kicsit többet tudtam meg, de még mindig halvány lila gőzöm sincs ki a fityfene tette ezt velük. Sebaj. Lassan puhatolózok majd, előbb vagy utóbb úgyis kiderül.
- Szóval több száz éves vámpír... Nagy erővel, tekintéllyel. - hümmögve gondolkozok. - De mellettünk áll Nüx. Mi lehet nála nagyobb? - tanakodok hamiskás, kaján mosollyal. Éreztem, hogy nem is áll Lorától oly' messze a bosszú.

Kicsit ugrándozott jobbra-balra fenyegetőnek szánt gyorsasággal, de nem tudott megijeszteni. Ő Lora, mégis hogy félhetnék tőle? Főleg, ha maga se tudja mi oknál fogva, de nem bír nekem esni egykönnyen.
- Nagyszerű, újból kiejtetted a szádon, hogy van valami édes, habos-babos kislány belőled odabent... De felfogná már végre az eszed is?! Az a pici, véráztatta agyad? Gondolj bele Lor, egyszerű pszichológia. Ha úgy állsz neki a dolgoknak, hogy úgyse fog menni, hát ne számíts jóra. - dőlök hátra léhán, könyökömmel támasztva magam, mire végső elkeseredettségében összerogy, mint egy hanyagul kitömött baba.
- Kérlek... - horkantok fel cinikusan. El nem tudom képzelni mi késztetett arra, hogy vakon higgyek benne, de egyszerűen... Nüx az Nüx. - Szerinted van ideje folyton-folyvást mindenkit górcső alá venni? Ráadásul bárkit ki lehet játszani. - vontam meg vállam nemtörődöm módon. Csak bízni tudok, hogy odafent ügyködik is valamin a nő, s nem hagy sületlenségeket beszélni, hamis érveket felhozni. - Fawn? - ugrott fel szemöldököm hajam vonaláig. Remek, van egy nevem. - Szóval ő volna... - mélázok el mélyen. - De nem. Nem foglak visszavinni. Előbb szilárd lábakon álló terv kell. Vagy csak minimális kárral rendelkező. Anélkül lebuktatnál engem is, és nem lenne ennyi előnyünk se. - mutattam rá egy technikai kapaszkodóra. Édes a bosszú, de csak ha nem visszafelé sül el.

Fáradtan felsóhajtottam és hevenyen görögtek szemgolyóim üregükben. Lehetetlen, fel fog húzni, de nagyon a sok ostobaságával!
- Nem az ostoba megjelenésedről és álviselkedésedről beszélek, hanem rólad! Ami vagy. Úgy ahogy. Legbelül. A jóról. - vágok közbe dühödten. Ő is erről beszél, mégse hallja magát. Csak ha rámutatok. akkor meg természetesen ferdít egyet a rossz irányba. Tipikus Loranys...
- Azt mondtam pont, hogy nem tud ezerfelé figyelni... - duzzogtam, bazsalyogtam orrom alatt. S ahogy látom, a szöszke már egyfelé se.
Olyan átéléssel taglalta frenetikus tervét, hogy csak pislogni volt időm. Megragadta karomat és mint egy rossz kölköt az anyja, úgy coholt maga után.
- Remek, túsz leszek, f@sza, egyre jobb... - morogtam elégedetlenül. Mégse engedi katonás önbecsülésem, hogy az áldozatot játsszam. De a cél és a csapat érdekében be kell vállalnom. - És utána hogyan tovább? - bukik ki belőlem az aggasztó kérdés. Mert addig szép és jó, hogy beszambázunk, beszél vele, de valahogy meg is kellene úsznunk ép bőrrel.

Mintha a falhoz beszélnék. Anno is, s ez máig se változott. Csak lehet, hogy régebben a makacsság és a "gondok" foglalták le gondolatait, míg most a vér, mocsok.
- Lor, egyikünk se erről az állatias, homeless viselkedésedről beszélt, hanem ami voltál. Az a babarózsaszín, bajos kislány. Figyelj már oda, miről beszélünk, mielőtt elkattansz... - morgolódtam el végét fogaim között.
Amíg vetkőzött, öltözött, inkább elfordultam. Tudtam, nem pont előttem lesz szégyellős, meg az úgymond húgom, de akkor is... Ő egy csinos nő, habár jelenleg nem tűnik annak, én meg férfi vagyok. És oda miden szabály, ha akár csak bőrének egy eldugott szeglete felsejlik és megbabonáz.
- Sz@rul. - rendeztem le kurtán a divatbemutató értékelését. - Nem tetszik a rögtönzés, hogy vakon megyünk, de ha nem tudsz semmi eredetivel előrukkolni, agytröszt, hát menjünk és majd meglátjuk... - ingatom fejem közben. Nem helyeslem, nem szilárd a terv. Hahh, terv? Ötletfoszlány...

Oké, belefáradtam, nem akartam tovább vitatkozni/veszekedni ezen. ő úgy sem értheti, úgy sem foghatja fel amiről beszélek. Ezt meg kell tapasztalni, meg kell érezni.
-Késő, az agyam akkor elkattant amikor kb. meghaltam.- válaszoltam nyugodtan. Majd érzőszerveim kiéleződtek, kezdek éhes lenni. fel kell töltődnöm, plusz nem akarok Tylerből vacsit csinálni.
-Nem célom a szexi öltözet, jah Tyler, nekem el kell szaladnom előtte, öhm... enni.- nézzek rá zavartan. Nem tudom hogyan fogja kezelni, de muszáj volt.
-Pár perc és itt vagyok.- azzal kisiettem a barlang ajtaján. Remélem nem gyűlöl meg, de vagy ez, vagy ő a vacsi. Már két napja nem ettem.

((Eledel után vadászik//

Gúnyos fintorra húzódott szám, s fordult egész fizimiskám. Olyan borúlátó, szerencsétlen.
Na erre nem igazán számítottam... Bevetés előtt egy gyors vacsi. Itt sürget, hogy csináljuk, erre elhúzza a csíkot. Láttatok már ilyet?
- Oh... - nyögöm zavaromban, majd amint hűlt nyoma, észbe kapok: - Nem ám, svédasztalt találsz és eltűnsz! - kiáltom utána röhögve, majd lassacskán, fokozatos ütemben fagy le arcomról a vigyor. Nincs benne semmi vicces, csupán könnyebb így, viccel elütve a gyász. Oké, mondogatom én, hogy ugyanaz, de egyértelmű, hogy nem teljesen. És itt van az, amit ő nem ért meg. Nem vált tetőtől-talpig érzéketlenné.
Lehuppantam a buherált ágyra és unottan meredtem előre.

Idegesen baktattok be a szobának kreált barlangba, remélem Tyler még itt van, vagy még sem? Lehet jobb lenne ha nem kéne szembe néznem vele, valahogy bűntudatot éreztem és nem volt helyes az egész. Végig ennek a fura fickónak a szavai jártak a fejemben, tényleg ezt gondolja? Mi az, hogy a bátyja vére miatt lettem ilyen? Hisz Fawn csinálta, akkor meg..? Meg hogy nem kell vezetők mögé bújnom? Nüxre vagy Fawnra gondolt...?
-Tyler,- szólok neki halkan,- bocsi csak.... mindegy,- dobom le magam a matracra fáradtan.

Lora dinamikus erővel robbant be, maga után vonva a zaklatottság árnyát. Oh, éreztem én, hogy túl soká volt el, s az semmi jónak nem köszönhető. Megint nyakig benne van valamiben. Remek, vértezd fel magad Ty, jöhet a kínvallatás, meg a szokásos, idegtépő hercehurca.
- Nézd, spóroljuk meg egymásnak a "Mi történt?-Semmi.", egyértelműen hazugság beszélgetést. Na ki vele, mibe keveredtél? - tértem rögtön a lényegre, atyai szigorral, ellentmondást nem tűrő élt karcolva szavaimba. - Gyerünk! - bátorítom, könyökömmel bökdösve oldalát.
Mindig csak a baj van vele, mi a francot kezdjek a folyamatos akcióival. Fáradt vagyok hozzá, mégis... kötelességem őt óvni. Ha tetszik, ha nem, akár saját akaratból, akár Nüx segítő kezei taszigálnak felé, itt vagyok, és ez nem véletlen. A fenébe...

Egyre csak a srác szavai járnak a fejemben. "Nem kell bábnak lenned, vezetők mögé bújnod!" Vajon hogyan érthette ezt...? És hogy a bátyja véréből vagyok? Ez nem igaz, ez b@romság, de végül mégis csak igaz. Annyi sötétség lengte körül, hogy legszívesebben azonnal elmenekültem. Pedig ki kellett volna szednem belőle az igazat, a fr@ncba! Megint elszúrtam...
Tyler szigorú hangja hozz vissza valóság kegyetlen talajára. Pár pillanatig csak bámulok rá, nem lehet, nem mondhatom el neki, hogy találkoztam Nate-el és megakartam kínozni, nem mondhatom el, hogy találkoztam egy olyan férfival aki elég sok infóval elhalmozott, aki szó szerint felajánlotta a sötétség teli életet, amit még élveznék is. Még mindig csak bámultam rá, majd vettem egy mély levegőt, most mit tegyek, el akartam menni Fawn-hoz de már nem bosszúból, inkább csak kiakartam faggatni!
-Hááát,- nyögöm ki végül nagyon is frappánsan, aztán még egy mély levegő: - oké, tudom, hogy gyűlölni fogsz, de te most is mellettem állsz, nem úgy mint valaki,- ekkor szám összezárom inkább nem célozgatok, mielőtt újra a fura gyerek hangját hallanám fejemben folytatom,- szóval találkoztam Nate-l és bosszút akartam állni rajta mindenért.- bököm ki.

Nahát, nem kellett most percekig faggatnom, türtőztetnem magam, hogy belekezdjen a mesedélutánba. Csak ne lenne ilyen darabos és döcögős...
- Igen, és...? - hagyom elvarratlanul a szálat, és körözök kezeimmel egymás tengelyei körül, hogy folytassa, haladjunk kissé gördülékenyebben, lendületesebben. Éreztem én, hogy se így, se úgy nem lesz könnyű dolgom... Főleg, hogy el van varázsolódva. Aprócska agya másfele kalandozik, nem hinném, hogy csak Nate múló, homályba vesző emlékének felidézése okozott volna ilyen nyughatatlanságot számára. - Hallgatlak. - noszogatom szívélyes hangnemben, ámde komor arcvonásokkal mustrálva őt.

Oké nos két választásom van, vagy ellövöm az esélyt, hogy Tyler bevigyen a suliba, vagy elköpök mindent. És hát amíg éltem tényleg elmondhattam mindent, akkor most miért ne tehetném? Még mindig a barátomnak tartom, bár lehet ellenségek kéne legyünk...? Veszek még egy utolsó mély levegőt, mielőtt bele kezdek, és csak remélem, hogy ezzel nem utáltatom meg magam örökre.
-Szóval,- pattanok fel vámpír-sebességgel és dőlök neki a hideg kőfalnak,- találkoztam Nate-el, és eszembe jutott mennyi fájdalmat okozott minden, ezért kegyetlen, vámpíros, véres bosszút akartam állni. Ami majdnem össze is jött, csak közben Nüx folyton bele szólt így elmenekült, ezután vissza akartam jönni hozzád. Csak hogy találkoztam valakivel.- mosolyom fura volt. Mert nem tudok rá mit mondani ember biztos nem volt, vagyis szerintem inkább csak a porhüvely volt és valami megszállta, valami amit Fawn is irányítani próbálja, és engem is...
-Szóval találkoztam egy férfival, aki nem volt öhm egészen emberi.
Mikor Tyler hülyén pislog rám elé siklok, leguggolok és megfogom meleg kezét.
-Figyelj tudom, hogy őrülten hangzik, de csak hogy tudd több sötétség lengte körül, mint engem vagy Fawn! Azt mondta a bátyja véréből vagyok, hogy a nap árt nekem, és hogy miért hagyom, hogy bábuként kezeljenek, hogy nekem nem ez van elő írva, hogy más vezetők mögé bújjak. tudod mit? Amikor beszéltem vele úgy éreztem, hogy igaza van, hangja bemászott a fejembe, és nem akar kijönni onnan. Kiakartam szedni belőle még pár dolgot de... bepánikoltam,- pillantok fel rá végül szomorúan.

Befészkeltem magam a matracba, a puha takarók közé, s feszült figyelemmel hallgattam beszámolóját. Megtört volna az a vastag, makacskodó jég?
Amikor elhagyta ajkait az Istennőnk neve, féloldalas mosolyra húzódott szám. Tudtam én, hogy nem hagyta cserben, csak egyszer elsiklott a történések felett, vagy nem tudott közbeszólni. A felsőbb hatalommal is megeshet olykor, nem? azt hittem ennyivel vége is a mesének, ámde mosolya sok mondanivalót tartogatott nekem. Összevontam szemöldököm, hevenyen ráncoltam homlokom a nem eberszerű férfi hallatán. Lor úgy guggolt le elém, mint óvónéni a kis taknyos elé, hogy egy szinten mozogjanak. Beszámolójától öklömnyire szűkült gyomrom, s furcsa, baljós szorítással küszködtem zsigereimben.
- Ez nem jó, nagyon nem. - ráztam fejem minduntalan. - Igaza van, ne állj be Fawn mellé, de az nem azt jelenti, hogy utána szabad leszel. Amint megtagadod Fawn-t, ő lecsap rád, s rosszabb lesz, mint valaha. Csöbörből, vödörbe. Ne mássz bele jobban. Akármennyire is csábító. A jó út mindig nehezebb, de az legalább megtérül. Ne csináld, verd ki őt a fejedből. - darálom egyre ingerültebben, hevesen gesztikulálva.